Heather Terrell: Fallen Angel (Fallen Angel 1)

Ellie soha nem tudta igazán megtalálni a hangot a fiúkkal vagy egyáltalán bárkivel a legjobb barátja, a szintén kirekesztett Ruth kivételével. Aztán találkozott Michael-lal.
Michael helyes, kedves, elragadó. És teljesen bele van zúgva Ellie-be.Nem csoda, hogy a lány is azonnal vonzódni kezd a fiúhoz, azonban Michael titkol valami, és tudja, hogy Ellie-nek is vannak titkai.
Mindketten felfedezték, hogy olyan erőkkel bírnak, amik meghaladják a képzeletüket. Erőkkel, melyek nem evilágiak.
Ellie és Michael eltökéltek, hogy kiderítsék mik is ők valójában, és hogyan jutottak el eddig... együtt.De ennek a a következményeit egyikük sem tudta elképzelni.Hamarosan egy ősi konfliktus közepén találják magukat, ami pusztulással fenyeget mindent amit szeretnek.. Az pedig közel sem egyértelmű, hogy egy oldalon állnak.

(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Ellie szüleivel él egy kisvárosban. A tanév első napjaiban találkozik egy fiúval, Michaellel, aki azt állítja, hogy pár évvel ezelőtt már találkoztak. Ellie, tudós szüleivel sokat utazik, mégis szinte mindenkire emlékszik, akikkel ezen utak alatt találkozott. Kivéve ezt a fiút, akiről fogalma sincs, hogy ki lehet.  Azonban nem csak ez a furcsa Ellspeth életében. A lány rendszeresen álmodik arról, hogy repül, és teljesen valósnak tűnnek ezek az álmok. Emellett egy érintés elég számára ahhoz, hogy beleolvasson mások gondolataiba, érzéseibe.Michael nem hagyja annyiban, hogy Ellie nem emlékszik semmire, igyekszik meggyőzni a lányt, hogy ők bizony egymásnak vannak teremtve, ugyanis hasonló titkokat rejtegetnek....Ellie azonban tudni akarja a teljes igazságot kilétével kapcsolatban, ezért minden követ megmozgat, hogy fényt derítsen igazi lényükre, ám ezzel hatalmas bajt hoz magára és Michaelre.

Olvastam már sokkal, sokkal jobb bukott angyalos könyvet is. Amennyire ígéretesnek hangzott a fülszövege alapján és viszonylag magas értékeléseket kapott a könyves közösségi oldalakon, annyira lett csalódás. Kimondottan erőltetett volt ez a vérszívó (?!) angyalos elgondolás.

Kezdve azzal, hogy mikor Ellspeth rájön, hogy tud repülni és vonzza a vér, rögtön arra gondol Michaellel együtt, hogy ők bizony nem mások, mint vámpírok. Mivel a fiú is egyet ért ezzel, elfogadja, hogy ez bizony így van. Nem borul ki a ténytől, úgy tesz, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, hiszen ott van neki Michael, más nem is számít, mert amíg együtt vannak, minden rendben van. Érdekes módon a képességei is csak akkor kezdtek el megjelenni, mikor tudatosult benne valódi kiléte. Addig szinte fel sem tűnt neki.

A másik dolog, ami miatt nagyon gyengére sikerült a könyv, az az, hogy rettentően el volt húzva az eleje, pedig a végkifejlet egyáltalán nem igényelte volna, ezáltal unalmassá vált, mert a mellékszálak nem annyira érdekesek, hogy fenntartsák az olvasó érdeklődését a teljes konfliktus kialakulásáig.

A befejezés, a fő cselekménye a könyvnek, mindösszesen pár oldalban el lett intézve, és a lánynak, a tulajdonképpeni főszereplőnek alig van köze hozzá.

A karakterizálás sem az igazi, valahogy nem tudtam megkedvelni egyik szereplőt sem.

Ellspethben semmi küzdeni akarást nem tudtam felfedezni, gyakorlatilag, csak sodródott az árral. Ha azt mondták neki, hogy vámpír, elfogadta, ha azt mondták neki, hogy XY lény, azt is elfogadta.

Összegezve a történet nagyon egyszerű, kiszámítható, a "főgonosz" kilétére, a megjelenése első pillanatában rá lehet jönni, így már nem marad semmi meglepő és kiszámíthatatlan dolog a végére, emellett pedig a mellékszálak sem annyira jók, hogy lekössék az olvasót.

A borító tetszetős, de ez az egyetlen igazán pozitív dolog a könyvben.

Értékelés: