Forrás: https://www.bbc.com/ |
Én azon kevesek egyike voltam, aki maximálisan kihasználta a tavaszi karantén előnyeit, meg azt, hogy kényszerszabadságra küldtek a főnökeim. Pihentem, olvasgattam, online továbbképeztem magam, egyszóval hasznossá tettem magam a rám szakadó temérdek szabadidőben. Az introvertált személyiségem meg rettenetesen élvezte azt a tény, hogy mindezt otthon tehetem, a külvilág részleges kizárásával.
Ennek is köszönhető talán, hogy a 2020-ra kitűzött összes tervemet sikerült teljesítenem jóval az év vége előtt. (erről a facebookon írtam bejegyzést) Ezt szem előtt tartottam akkor is, amikor végiggondoltam, hogy mit is szeretnék a jövő évre tervezni, mert ki tudja, mit hoz a következő 12 hónap.
Tudni kell, hogy az egyik munkahelyemen új feladatkört kaptam, amit nagyon élvezek, de időigényesebb, és nagyobb felelősséggel is jár. Emellett ott van a másik munkám is, ami kötött. Így jövőre kicsit máshogy kell majd beosztanom az időmet, de úgy gondolom, ezzel nem lesz gond. Legalábbis nagyon igyekszem majd, hogy ne legyen.
Ennek tekintetében úgy határoztam, hogy sokkal kevesebb kikötést fogok magam elé állítani a következő évben.
- A várólista csökkentést mindenképpen szeretném jövőre is megcsinálni, már el is készítettem a listámat. Remélhetőleg sikerült olyan könyveket összeszednem, amiket imádni fogok.
- Szeretnék legalább 50 könyvet elolvasni 2021-ben. 2020-ban is bőven túlszárnyaltam a kitűzött célt, ezért is mertem egy kicsit megemelni a limitet.
- 2021-ben is szeretném az egy új + egy régi kihívásomat folytatni, ez bevált arra, hogy a régebbi könyveim is fogyjanak. Most a régit a 2016 és az előtti megjelenések jelentik majd.
- Ami újdonság lesz, az a kindle-s kihívás saját magamnak. Ha megszerzek valami újdonságot e-könyv formátumban, azt felteszem az olvasókámra, de mégsem mindig olvasom el azonnal, mert jönnek újabbak és újabbak, amik prioritást élveznek. És persze az olvasnivalók egyre csak halmozódnak. Ezt szeretném azzal megállítani vagy legalábbis lassítani, hogy a jelenleg a kindle-n lévő 67 könyvből 20-at elolvasok. Persze ebbe a húszba azok nem számítanak bele, amiket mától pakolok fel rá, mert különben mi értelme lenne...
- Utolsóként még gondolkozom a sorozatos kihíváson. Idén sikerült 15 sorozatfolytatást elolvasnom, sok év kihagyás után újra, de elég nagy erőfeszítésembe került, nem tudom, hogy ez jövőre mennyire fér majd bele. Arról nem is beszélve, hogy mostanában rászoktam arra, hogy az újonnan kezdett 3-4 részes sorozatokat egyben ledarálom, ha már megjelent az összes részük, így a megkezdett és folytatásra váró sorozataim száma igencsak lecsökkent. Ezt még átgondolom az évből hátralévő pár nap alatt. Ha meg is csinálom, lehet, hogy csak magamnak, a magam szabályaival, és csak 12 folytatást tervezek be. De még ez sem biztos, meglátjuk... (szerk: a bejegyzés megírása és a blogra való kikerülés között eltelt időben végignéztem a sorozataimat, és úgy döntöttem, hogy megkockáztatom a 15 folytatást jövőre is. A 29 megkezdett - és folytatásra esélyes - sorozatomból bőven lehet válogatni...)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)