Ugrás a fő tartalomra

Cynthia Hand: Unearthly - Angyalsors

Kezdetben, egy fiú áll a fák között...
Clara Gardner mostanában tudta meg, hogy részben angyal. Az, hogy angyal vér folyik az ereiben, nem csak okosabbá, erősebbé, és gyorsabbá teszi az embereknél (ez egy olyan szó, ami többé már nem vonatkozik rá), de azt is jelenti, hogy van egy küldetése, amiért a földre került. Habár kitalálni mi is ez a feladat, nem egyszerű.
  
A tomboló tűzről és az idegenről szóló látomásai  egy új város, új iskolájába vezetik őt. Amikor találkozik Christiannal, akiről kiderül, hogy ő álmai pasija (szó szerint), úgy tűnik, minden a helyére kerül - és össze is keveredik ezzel egy időben. Ugyanis van egy másik fiú Tucker, aki Clara nem angyali énjét vonzza.
Ahogyan a lány próbálja megtalálni helyét egy olyan világban, amit már nem igazán ért többé,  láthatatlan veszélyekkel és olyan döntésekkel szembesül, amelyekről nem gondolta, hogy valaha is meg kell hoznia őket. Döntenie kell, őszinteség vagy megtévesztés, szerelem vagy kötelesség, jó vagy rossz?
Mikor a tűz a látomásaiból lángra lobban, Clara vajon készen áll majd, hogy szembenézzen sorsával?
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Egy újabb angyalos könyv. Az utóbbi időben már ez a téma is kezd lerágott csonttá válni.(legalábbis külföldön), lassan ez a vonulat is a vámpírok sorsára jut, mert már nehéz új dolgokat mutatni, ám szerencsére ez a könyv nem ilyen, mondhatni kivétel.

Handnek sikerült kilépnie abból a  megszokott sablonból, hogy 2 fiatal (egyikük természetfeletti  lény, de nincs tisztában vele) hirtelen szerelembe esik és együtt küzdenek a gonosz ellen. Persze ettől nem válik automatikusan klisémentessé, ám mégis magával ragadó a történet.
Clara részben angyal és küldetése van a Földön. De csak annyit tud, amit rendszertelenül felvillanó látomásai elárulnak neki, mintha egy hatalmas mozaikot kellene kiraknia. Van egy fiú, akit ki kell mentenie az erdőtűzből, de nem tudja hol és mikor. Némi kutatás után a hol kérdésre sikerül választ kapniuk, így Clara édesanyjával és öccsével a wyoming-i Jackson Hole-ba költözik, hogy beteljesítse feladatát. Az iskola első napján meg is találja a látomásaiban szereplő fiút, Christiant, úgyhogy már csak közel kell kerülnie hozzá, hogy a kellő pillanatban meg tudja menteni. Ám az élet közbeszól és elsodorja őt küldetése tárgya mellől, és helyette megismerteti a kissé nyers Tuckerrel és Angelaval, akik sokat segítenek neki, képességei fejlesztésében, hogy a kellő pillanatban meg tudja tenni, amit kell. A nyári szünet végére Clara küldetésének majdnem minden mozzanata kitisztul. Ám mégis, mikor eljön a nagy nap, nem akármilyen bonyodalmak elé kell néznie, és talán élete eddigi legnagyobb döntését kényszerül meghozni.
Először is azt kell, hogy mondjam, nagyon tetszett. Nem kimondottan mozgalmas, lévén, hogy romantikus YA fantasyról van szó, de mégis magával ragadott a könyv. Mindvégig azon gondolkodtam, hogy vajon, hogyan sikerül Clarának véghezvinnie kijelölt feladatát, sikerül - e neki egyáltalán.
Tartogatott meglepetéseket a történet, nem igazán számítottam rá, hogy ez lesz a vége, de kimondottan élveztem, hogy nem tudtam előre kitalálni. 
Emellett az is nagyon jó, hogy végre nem azzal telik a könyv fele, hogy a főszereplő megpróbálja kitalálni, hogy mi is ő valójában, hanem már úgy kezdődik a történet, hogy Clara tisztában van fele, hogy részben angyal, bár nem nagyon tud még vele mit kezdeni. Minden új neki, mindent tanulnia kell, ettől néha kicsit esetlennek is tűnik, de pont ettől annyira könnyen kedvelhető a karaktere. Nem tökéletes, nem tudja azonnal használni újdonsült képességeit, melyek feladatának közeledtével folyamatosan erősödnek. Mindenért meg kell küzdenie, semmi nem hullik csak úgy az ölébe.
Tuckerrel a kapcsolata viszonylag lassan bontakozik ki. Ő végre egy olyan srác, aki normálisan reagál arra, hogy a lány természetfeletti. Kiborul,és nem hajlandó szóba állni vele, sőt elhinni sem hajlandó, amit látott és hallott.
A történet lényege nem a "győzzük le a gonoszt" momentum, mivel nincs is kimondottan egy fő gonosz karakter, inkább Clara - t hátráltató tényezőkből van több. A hangsúly a lány feladatán és az ahhoz vezető úton van. Mivel van folytatása a történetnek így  természetes, hogy maradtak nyitva kérdések, hiszen valamilyen vonalon el kell indulni a következő résznek, aminek Hallowed lesz a címe és 2012-ben fog megjelenni.

A könyv trailere:


Az írónő honlapjára és a blogjára is érdemes bekukkantani.
Végül pedig íme, a könyvhöz tartozó playlist. Őszintén bevallom, amint megláttam a számokat, még inkább fokozódott a könyv iránti szeretetem. Csupa - csupa kedvenc együttes és zenész: Daughtry, Theory of a Deadmen, Shinedown, The Red Jumpsiut Apparatus, Matthew Perryman Jones stb. Mazsolázzatok közülük, megéri.

Értékelés:

Megjegyzések

  1. Köszi az értékelést, a megjelenése óta szemezek vele. Még jobban meghoztad a kedvem:)

    VálaszTörlés
  2. Én is nézegetem már ezt a könyvet egy ideje (pontosabban január óta:P), vágynék már valami jó angyalos történetre.
    Jó, hogy belinkelted a playlistet, a legtöbb banda egész ismeretlen nekem, s úgy is itt az ideje, hogy beújítsak pár albummal a tavaszra.:)

    VálaszTörlés
  3. @Kelly Nincs mit. Örülök, hogy még jobban meghoztam hozzá a kedved. Nem fogod megbánni, ha elolvasod. :)

    @Szanik A bandák többsége a keményebb stílust képviseli, de Matthew Perryman Jonest mindenképpen ajánlom, szerintem tetszene neked! ;D

    VálaszTörlés
  4. Várhatóan hány részes lesz?

    Eszter

    VálaszTörlés
  5. @Eszter Jelenlegi állás szerint trilógiának készül, tehát 3 részes lesz. :)

    VálaszTörlés
  6. Most olvasom a könyvet, és nagyon tetszik. mit ne mondjak. Ezt a playlistet az írónő személyesen állította össze? :) Majd sort kerítek a hallgatására, miközben a könyvet olvasom. :) Tudtad egyébként, hogy a történet helyszíne valóságos? (:

    VálaszTörlés
  7. @Névtelen:
    Igen, ő állította össze,a blogján tette közzé, amikor megjelent a könyv.
    Igen, tudtam, hogy valóságos helyszínen játszódik :)

    VálaszTörlés
  8. Nem értem miért csak 3 rész lesz mikor elképesztően ír.Folytatsa!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sokszor a kevesebb több. Egyébként meg, ha ő eredetileg három részesre tervezte, semmi érelme még folytatnia, mert erőltetetté válik és az a minőség rovására megy.
      Nem egy ilyen példát tudnék mondani, aminél a folytatás visszájára sült el.
      Különben meg, már írja az új regényét is az írónő!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)