Ugrás a fő tartalomra

L.J. Smith: Vampire diaries 1 - The awakening

Ezzel a könyvvel kicsit lassabban haladtam, mint általában szoktam, de ez betudható annak, hogy az utóbbi időben nem nagyon volt időm olvasni. Azt viszont sajnálom, hogy megszakításokkal kellett olvasnom, mert egyébként nem hosszú a történet, viszont így néha igencsak el kellett azon gondolkodnom, hogy hol is hagytam abba, és mi történt addig. Ez azonban nem von le a történet értékéből, mert az igenis jó, annak ellenére, hogy majdnem 20 évvel ezelőtt született.
A sorozat 2 srácról, egy lányról és az ő szerelmi háromszögükről szól, azzal megspékelve, hogy a fiúk testvérek és mindketten vámpírok. Elena a gimi "királynője", akinek senki nem tud ellenállni. Mindent megkap, amire és akire vágyik, kivéve egy embert Stefant, az új fiút, aki gyakorlatilag levegőnek nézi őt minden próbálkozásával együtt. Elena azonban nem az a típus, aki könnyen feladja, de nem is sejti, hogy ezzel mekkora lavinát indít el. Ennek tetejében a furcsa halálesetek egyre gyakoribbak a kisvárosban, az meg valahogy egyértelmű, hogy mindenki az új fiút gyanúsítja, csak a lány hiszi , hogy ártatlan. De vajon, ha nem Stefan, akkor ki a gyilkos?
Tetszett a könyv. Kicsit hasonlít az Alkonyatra 1-1 részletben. Ha nem olvastam volna , hogy az Alkonyatot Stephenie Meyer egy álom alapján írta, azt mondanám, hogy innen koppintott bizonyos dolgokat (elsősorban Edward tulajdonságait, személyiségjegyeit).
Mindegy. Néha egyébként a frász kerülgetett, amikor este a tök sötétben olvastam. Komolyan azt éreztem, hogy engem is figyelnek, úgy mint Elenát a könyvben. De éppen ez volt benne a jó. Nem lehetett unatkozni. Kíváncsi leszek, hogy milyenre sikerült a könyvből készült filmsorozat, amit az USA-ban ősszel kezdenek majd vetíteni. A Lost c. sorozat Boonját játszó színész alakítja az egyik testvért, mégpedig a rosszfiút Damont. :)
Magyarul az első rész 2010 áprilisában várható.

Értékelés:

Megjegyzések

  1. Szia!
    Magán jellegű kérdédem lenne..
    Engem az érdekelne hogy hol vetted a könyvet,mert én már som helyen kerestem,de még csak azt sem tudták miről van szó!Nagyon szeretném elolvasni,csak nem tudom hol tudnám megvenni!!?Kérlek segíts ha tudsz!Köszönettel:Dóri

    VálaszTörlés
  2. Dóri!
    Magyar fordításban még nem jelent meg a könyv, de legutolsó információim szerint 2009-re ígérték az első 2 rész kiadását itthon (egy könyvben).
    Ha esetleg angolul is érdekel, akkor ajánlom a Bookline.hu vagy a prospero.hu oldalt, én onnan szereztem be mindet.
    Remélem tudtam segíteni.
    Üdv: Nancy

    VálaszTörlés
  3. Jajj ez az a könyv, amivel engem ki lehet üldözni. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy a sorozat UTÁN olvastam. Merthogy a sorozat reklámját láttam, gondoltam, ne rontsam el a film élményt, nem olvasom el, de nem bírtam ki. A sorozat nagyon tetszett és kezembe kaptam az első kötetet, és... Nem tudom, nekem még elvonatkoztatva is gyenge volt. Mármint az egész sztori egymagában nem állja meg a helyét, szerintem csak az első három együtt, és erős túlzásnak éreztem a szerelmi háromszög kifejezést is.

    VálaszTörlés
  4. Talán nekem azért is tetszett annyira anno, mert azelőtt olvastam, hogy bármit is tudtam volna a filmről. Azonban valószínűleg a 4 smiley-t sem kapná meg a könyv, ha most kellene értékelnem. Tény, hogy nagyon sok helyen eltér a könyv meg a film, de a film akkor is jobban sikerült. A The return: Shadow souls volt az első könyv, amire még a film mellett is azt mondom, hogy egész jó lett. De lehet, hogy csak azért, mert időközben erőteljesen Damon fan lettem. :)

    VálaszTörlés
  5. Én a The Return első köteténél tartok és a 100. oldalon most egy kicsit pihentetem. Persze ez már jobban tetszik, mint a többi, hosszabb és talán izgalmasabb is. Viszont az a baki, hogy hirtelen '92-ben mindenkinek mobilja van, meg ilyesmi, az nagyon kikészített. No meg Elena és a feltámadása... Nekem nagyon nem tetszett. :D Szóval küszködök, de örülök, hogy több Damon van benne. Damont és Meredith-t szeretem a karakterek közül, miattuk olvasom csak. :D

    VálaszTörlés
  6. A Returnnel én is szevedtem. Az eleje nagyon nem tetszett. Zavaros volt az egész. Mondjuk a vége sem volt teljesen tiszta. Elena meg nem éppen a kedvencem. :)
    Ha neked is Damon a kedvenced, akkor a Shadow souls tuti tetszeni fog. :) Bár már kezd ő is "elpuhulni" egy kicsit....

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)