Gimnáziumi kötelező (vagy ajánlott, már nem emlékszem) olvasmány volt. Ennek a fényében mit is írhat róla az ember?
Az a tény, hogy akkor nem olvastam ki, úgy érzem nem igazán ártott neki. Sőt...Őszintén szólva akkor csak egy nagyon utálatos könyv lett volna, amit muszáj kiolvasni, így viszont tetszett.
Nem is gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz. Köszönet illeti a gimis magyartanáromat, aki feltette a kötelezők listájára.
A történet az 1830-as évek Franciaországában játszódik. A regény tökéletesen lefesti az adott kor társadalmi összetételét és szabályait, normáit egyaránt.
Julien Sorel, a papnövendék életén keresztül kaphatunk korrajzot az akkori viszonyokról mind politikai, mind szociális síkon. A cselekmény mintegy 4 évet ölel át, melynek során az egyszerű ács fiából házitanító, majd papnövendék, végül egy márki személyi titkárja lesz, s megcsillan előtte a huszár hadnagyi pálya lehetősége is, melyet mégis életével együtt eldob magától. Mindennek hátterében két fő dolog áll : 2 nőhöz (de Renalné és Mathilde) fűződő szerelme - és Napóleon imádata.
Az eseményekről nem tudok sokkal többet írni, hiszen annyira sok dolgot ölel fel, hogy a blog nem is bírna ki annyi karaktert, amelyben össze tudnám foglalni.
Érdekes betekintést enged a papok, papnövendékek életébe, hogy ki mennyire függött az úgynevezett gazdagoktól, meg a nemes családok mennyire függtek egymástól. A nőknek nagyon kicsi volt a mozgástere. Szerintem én ilyen körülmények között meg bolondultam volna. De mégis lenyűgöztek a leírások (táj-, és társadalmi egyaránt), a párbeszédek és monológok. Nem volt olyan oldal amit untam volna. És a vége is nagyon meglepő volt. Bár lehet, hogy azért mert nem igazán olvastam mostanában ilyen jellegű könyvet. Hozzá vagyok szokva a "mindenki boldogan élt, amíg meg nem halt " befejezésekhez.
Jó példája annak a könyv, hogy kötelező olvasmány is lehet lebilincselő. Sokszor esténként úgy voltam vele, hogy na még egy oldalt, na még egy oldalt, mert rettentően érdekelt, hogy mi lesz a főhős sorsa.
Viszont úgy gondolom, hogy tizenakárhány évesen egyrészt nem biztos, hogy megértettem volna, másrészt biztos vagyok abban, hogy csak túl akartam volna esni rajta ( vagy rosszabb esetben elolvastam volna rövidítettben). Szóval nem vagyok meggyőződve arról, hogy a mai középiskolások elég érettek ehhez a könyvhöz. (Tisztelet a kivételnek).
Én viszont így, pár évvel később nagyon élveztem.
Az a tény, hogy akkor nem olvastam ki, úgy érzem nem igazán ártott neki. Sőt...Őszintén szólva akkor csak egy nagyon utálatos könyv lett volna, amit muszáj kiolvasni, így viszont tetszett.
Nem is gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz. Köszönet illeti a gimis magyartanáromat, aki feltette a kötelezők listájára.
A történet az 1830-as évek Franciaországában játszódik. A regény tökéletesen lefesti az adott kor társadalmi összetételét és szabályait, normáit egyaránt.
Julien Sorel, a papnövendék életén keresztül kaphatunk korrajzot az akkori viszonyokról mind politikai, mind szociális síkon. A cselekmény mintegy 4 évet ölel át, melynek során az egyszerű ács fiából házitanító, majd papnövendék, végül egy márki személyi titkárja lesz, s megcsillan előtte a huszár hadnagyi pálya lehetősége is, melyet mégis életével együtt eldob magától. Mindennek hátterében két fő dolog áll : 2 nőhöz (de Renalné és Mathilde) fűződő szerelme - és Napóleon imádata.
Az eseményekről nem tudok sokkal többet írni, hiszen annyira sok dolgot ölel fel, hogy a blog nem is bírna ki annyi karaktert, amelyben össze tudnám foglalni.
Érdekes betekintést enged a papok, papnövendékek életébe, hogy ki mennyire függött az úgynevezett gazdagoktól, meg a nemes családok mennyire függtek egymástól. A nőknek nagyon kicsi volt a mozgástere. Szerintem én ilyen körülmények között meg bolondultam volna. De mégis lenyűgöztek a leírások (táj-, és társadalmi egyaránt), a párbeszédek és monológok. Nem volt olyan oldal amit untam volna. És a vége is nagyon meglepő volt. Bár lehet, hogy azért mert nem igazán olvastam mostanában ilyen jellegű könyvet. Hozzá vagyok szokva a "mindenki boldogan élt, amíg meg nem halt " befejezésekhez.
Jó példája annak a könyv, hogy kötelező olvasmány is lehet lebilincselő. Sokszor esténként úgy voltam vele, hogy na még egy oldalt, na még egy oldalt, mert rettentően érdekelt, hogy mi lesz a főhős sorsa.
Viszont úgy gondolom, hogy tizenakárhány évesen egyrészt nem biztos, hogy megértettem volna, másrészt biztos vagyok abban, hogy csak túl akartam volna esni rajta ( vagy rosszabb esetben elolvastam volna rövidítettben). Szóval nem vagyok meggyőződve arról, hogy a mai középiskolások elég érettek ehhez a könyvhöz. (Tisztelet a kivételnek).
Én viszont így, pár évvel később nagyon élveztem.
Értékelés:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)