Ugrás a fő tartalomra

Nyálcsorgatás (4) - Augusztus

Picit el vagyok csúszva a megjelenéses bejegyzéssel, hiszen igencsak benne járunk már az augusztus hónapban, de mint mondani szokták, jobb későn, mint soha. Így hát lássuk melyek azok a könyvek, amik megragadták a figyelmemet ebben a hónapban.
Egyébként most nem lesz annyira sok, úgy látszik nyugi van a könyvpiacon is. :)


1) Pittacus Lore: Rise of the Nine  Igazság szerint a második részét még nem olvastam a sorozatnak, de ez nem akadály. Ettől még akarom a 3. részt is.
Megjelenés: augusztus 21. 

2) Kelly Creagh: Enshadowed  Végre, végre , végre. Nem is tudom mióta várok erre a könyvre. Imádtam a sorozat első részét, a Nevermore-t, és remélem ez is legalább annyira be fog jönni. A borítót már imádom.
Megjelenés: augusztus 28.

3) Kendare Blake: Girl of Nightmares  A vérbe öltözött Anna folytatása. Igaz, az is itt figyel a polcomon, de még nem értem el addig, hogy kézbe is vegyem. Azt hiszem megvárom a magyar megjelenést ennél a résznél is, ha már egyszer az első rész magyarul van meg, de gondoltam van, akit angolul is érint, azért került fel a listára.
Megjelenés: augusztus 7.

4) Corrine Jackson: If I Lie  Azt hiszem ezt a könyvet is akkor tettem fel az olvasnivalók listájára, amikor a jelenleg is olvasott While He Was Awayt. Körülbelül ugyanaz a téma, elszakított szerelmesek, a pasi háborúban, a lány meg otthon. A While He... eddig nagyon bejött, remélem ez a könyv is hasonlóan teljesít majd. És természetesen imádom a fekete - fehér borítókat.
Megjelenés: augusztus 28. 

5) S.A. Bodeen: The Raft  Mindig is bírtam az ilyen történeteket, ami hajótörésekről szól, de eddig még csak filmen sikerült találkoznom velük. És akkor most jött a The Raft, és kétség sem fért hozzá, hogy ezt olvasnom kell. 
Megjelenés: augusztus 21.

6)Lisa Luedeke: Smashed  Újabb komoly témás könyv tök jó borítóval. Alkohlizmus, iskolai bántalmazás és szerelem.
Megjelenés: augusztus 21.

És az elmaradhatatlan "talán kupac":
David Levithan: Every Day  Megjelenés: augusztus 28.
Sangu Mandanna: The Lost Girl  Megjelenés: augusztus 28.
Alyssa B. Sheinmel: The Stone Girl   Megjelenés: augusztus 28.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)