Kirsty Moseley: The Boy Who Sneaks in My Bedroom Window

Amber Walker és bátyja Jake apja erőszakos. Egy este a lány bátyjának legjobb barátja meglátja Ambert sírni, bemászik az ablakon, hogy megvigasztalja. Ez az egy mozzanat egy utállak/szeretlek kapcsolatot indít el, ami kitart az elkövetkezendő 8 évükben. Liam mostanra egy magabiztos, flörtölő srác lett, akinek eddig még nem volt barátnője. Amber még mindig magán viseli az apja erőszakosságából visszamaradó érzelmi sebesülések nyomait.
Szinte lehetetlen párost alkotnak ők ketten együtt. Kapcsolatuk mindig is bizonytalan volt, de mi történik, mikor Amber rájön, hogy már kicsit másképp néz bátyja legjobb barátjára, mint eddig? És hogyan reagál majd Jake, aki mindig is túlságosan védelmező volt, mikor rájön, hogy ők ketten egyre közelebb kerülnek egymáshoz?
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Most nem erről a könyvről kellene bejegyzésnek következnie az olvasási sorrend alapján, hanem egy másikról, de azt bizonyos okokból el kellett tolnom egy kicsit, úgy kb. következő a hónap végéig. Azonban nem bánom, hogy erről kell írnom, mert nagyon szerettem ezt a történetet.

Tudjátok vannak azok a könyvek, amelyek első ránézésre semmi különöset nem ígérnek, csak átlag olvasmánynak tűnnek. És tényleg nincs bennük semmi különös, semmi olyan, amit ne olvastunk volna már ezerszer, ráadásul a cselekményére sem lehet a fordulatos vagy kiszámíthatatlan jelzőket ráaggatni. És itt jön a vaskos DE! De mégis azt veszed észre, hogy nem tudsz elszakadni tőle, vagy, ha el is szakadsz, folyton azon jár az agyad, hogy mikor olvashatod tovább és gyakorlatilag boldogság és jóérzés buborékot von köréd.

Amikor pedig a végére érsz, azonnal újraolvasnád, hogy újra átélhesd ezeket az érzéseket.

Na, ez a könyv pontosan ilyen volt. Nem mondom, hogy mindenkiből ezt az érzést fogja kihozni, ez sajnos benne van a pakliban, nagyon is, de én lennék a legboldogabb, ha valakit ugyanúgy magával ragadna.

Ambernek zaklatott gyermekkora volt, apja folyamatosan terrorizálta őt és két évvel idősebb testvérével együtt fizikailag is bántalmazta őket.

Az erőszakos apa ugyan eltűnt a képből, de az emlékek még élénkek. Azonban a lánynak két nagyszerű támasza is van bátyja Jake és az ő legjobb barátja, Liam személyében. Ők hárman 4 éves koruk óta sülve - főve együtt vannak, de legfőképpen 8 éve igazán. Amber lassan rájön, hogy Liam talán már több, mint egy jóbarát. De vajon a múlt, és Amber bátyja hagyja - e, hogy bármi is kibontakozzon közöttük?

“Liam, ha bántod a húgomat, legjobb barát ide vagy oda, kinyírlak.” 

Jajj, én ezt a könyvet úgy imádtam, minden hibájával együtt. Mert bizony hibák voltak benne bőven, párat nemsokára említeni is fogok majd, de ezek olvasás közben annyira nem érdekeltek, inkább csak visszagondolva zavartak.

Ez is egy olyan regény, ahol el tudtam nézni a negatívumokat olvasás közben, mert annyira magával ragadott, hogy nem volt időm ezekre figyelni, egyszerűen csak sodródtam az árral meg a szereplőkkel, ami nem igazán esett nehezemre.

Olyan aranyosak voltak a karakterek, a tipikus első szerelem megvalósulása ment végbe, a védelmező testvéreket meg egyébként is imádom, és akkor az egészet megspékelte a családon belüli erőszakkal és egyenesen ittam az írónő minden szavát.

A szereplők
forrás: goodreads.com

Minden összevetve Liam és Amber évődése elég hosszú volt (8 év már tekinthető hosszúnak, nem?), de édesek voltak együtt. A srác az önmegtartóztatás mintaképe (vagy csak ennyire mamlasz, bár ennek igen minimális az esélye), de tényleg. 8 évig aludt egy ágyban álmai nőjével, és nem nyúlt hozzá egy ujjal sem. (oké, hogy ebből a 8 évből nagyjából csak 4 - 5 számít, de na). Egy ilyen idős srácnál ez igenis nagy szó. Egyébként Liam és Amber bátyja, Jake is érettebb a koránál, azonban ugyanez Amberrel és a barátnőjével kapcsolatosan már nem mondható el, de ezt azért nem írtam fel negatívumnak, mert 16 évesek, náluk még belefér ez a viselkedés, mert az eszüket elveszik a hormonok. Azonban ezt a két fiú tökéletesen ellensúlyozta. A fenti képen az egyik rajongó által elképzelt szereplők láthatóak, amikkel nagyjából egyet is értek, azzal a kivétellel, hogy a két srácot megcserélném, de ez megint csak egyéni ízlés kérdése.

És ezen túllendülve, hogy mégis mit szerettem annyira a könyvben? Az érzéseket, amiket keltett. Kicsit visszahozza az első szerelmet és az ahhoz kapcsolódó dolgokat még akkor is, ha maga a cselekmény nem sok realitást tükrözött. De hát álmodozni szabad... és jó.

Azonban most jöjjenek a negatívumok, nehogy túlságosan áradozzak a könyvről, meg amúgy is pont az előbb említettem a realitás hiányát és most el is mesélem, hogy ez miben valósul meg.

Az első dolog, ami feltűnt, hogy 10 évesen nem hiszem el, hogy ennyire felnőttként képes viselkedni egy gyerek, mint ahogy Jake tette. Ugyanez a helyzet áll elő 13 éves korban is. Ekkor történt ugyanis az, hogy Ambert az apja éppen molesztálta, amikor a fiúk betoppantak és annyira összeverték a férfit, hogy az elmenekült, és vissza sem jött. Valahogy nehezemre esett elhinni, hogy egy felnőtt férfit, aki alapból elég agresszív természet, két 13 éves fiú, csak úgy el tud zavarni.

A következő eset, aminél hitetlenkedtem, az az a tény, hogy Liam 8 éven át alszik Ambernél minden éjjel, de senkinek nem tűnik fel. Soha. Egy alkalommal sem. Sem Liam szüleinek, sem Amber anyjának, sem bátyjának, még akkor sem , mikor 10-11-12 évesek.  Nem hiszem, hogy egy szülőnek ennyi idő alatt ne tűnne fel egyszer sem, hogy a gyereke minden éjjel lelécel és nem tölti otthon az éjszakát vagy ha a másik oldalt nézzük, akkor az, hogy az ember lánya 8 éven keresztül nem egyedül fekszik az ágyában éjjelente.

“Mindig is te voltál, és mindig is te leszel az, Angel.” 

Ezen kívül kicsit (mit kicsit, nagyon) klisés volt a történet, ahogy Liam karaktere is, ráadásul egyértelmű, hogy ilyen pasi a valóságban nem létezik, ez egyszer biztos. De nem lehetett neki ellenállni, abban a pillanatban végem volt, amikor először ejtette ki a száján az "Angel" becenevet. Ez az a becenév, amitől azonnal össze lehet kanalazni, de ha valaki szimplán  "leangyalkámozna" valószínűleg csípőből körberöhögném.

Ami még picit zavaró volt, hogy annyira sokszor szerepelnek benne a flirtily winked, a winked és a purred (igen, jól látjátok, a dorombol szóról van szó), hogy egy kiadós ivós játék alapjául is szolgálhat a regény.

Azonban mindezen zavaró tényezők és hibácskák ellenére, mint már az elején is említettem, nagyon szerettem, kellemes olvasmány volt, amivel a könnyed és gördülékeny stílusnak köszönhetően nagyon gyorsan lehet haladni.
Csak reménytelen romantikusoknak ajánlott, a többiek valószínűleg a hajukat fogják tépni tőle. :)

Ha valami nagyon romantikus olvasmányra vágyom, biztos újraolvasásra kerül majd.