figyelmeztetés

A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.


2013. november 10., vasárnap

Jen Frederick: Undeclared (Woodlands #1)

Grace Sullivan 4 évig levelezett egy tengerészgyalogossal, akivel sosem találkozott, de beleszeretett. De mikor a küldetés véget ért, már nem jött tőle több levél. Azóta Grace megfeneklett mind elméleti síkon, mind érzelmileg. Az egyetlen dolog, amit elhatározott? Azt, hogy esélytelen, hogy akár Noah Jackson vagy akár egy másik férfi újra összetörje a szívét.
Noah mindig is pontosan tudta mit szeretne elérni az életben. Sikert. Stabilitást. Kontrollt. Ezért csatlakozott a tengerészgyalogsághoz és ezért küzdi át magát - átvitt értelemben - a főiskolán. Most, hogy élete többi része sínen van, már csak egy hódítás van hátra: Grace Sullivan. De miután Noah volt az, aki nem írt neki többet, tisztában van vele, hogy a lány visszanyerése lesz élete eddigi legnagyobb csatája.
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Ez most már a sokadik katonaság témát feszegető könyv, ami a kezembe kerül. Mondjuk nem véletlenül, mert kimondottan vadászom őket, mert érdekel a téma. Ez azonban csak felszínesen érintette a katonalét mozzanatait, de ettől függetlenül tetszett.


Grace középiskolás korában kezdett levelezni az akkoriban Afganisztánban szolgáló Noah- val egy iskolai feladat keretében. Ám annyira megkedvelték egymást, hogy Noah szolgálati ideje alatt végig tartották egymással a kapcsolatot levélben, megosztva egymással legféltettebb titkaikat és legnagyobb félelmüket. Ám egy nap Noah nem akar többé levelezni és minden magyarázat nélkül eltűnik. Grace másodikos egyetemistaként még mindig a fiúról álmodozik, egészen addig, amíg a fiú valóban fel nem bukkan egy nap teljesen váratlanul. Grace azonnal visszavonulót fúj, nem akar közelebb kerülni hozzá, mert fél, hogy ismét szó nélkül eltűnik majd, ahogyan egyszer már megtette.

Mint fentebb is említettem, olyan szempontból egy cseppet csalódást okozott a regény, hogy nem vonta bele annyira a katona létet, mint amire én számítottam. Ennek ellenére jó volt a története, tetszett, bár tény, hogy semmi olyat nem tartalmazott, amit nem olvastunk volna már valaki másnak a tollából.
Klisés volt? Igen. De rettenetesen kikapcsolt, és a nagyon gördülékeny stílus elősegítette, hogy gyorsan lehessen vele haladni.
Voltak azért benne elég érdekes dolgok, példának okáért az az újabban rettenetesen bevált cselekményelem, hogy Grace a főhős, aki másodéves egyetemista, és teljesen tapasztalatlan szűz.
Nem magával a ténnyel van gondom, hanem azzal, hogy minden második new adult regény főhősnőjét ilyennek állítják be. Nem elképzelhetetlen, csak nem ez jellemző az átlagra, főleg nem Amerikában. Bár az írónő azzal magyarázta ezt, hogy Grace tudat alatt Noah-ra várt.
A másik, ami fura volt, hogy nem derült ki Noah életkora. Célozgattak rá, hogy idősebb, mint a végzősök az egyetemen, de a pontos korát nem fedték fel, és Grace sem kérdezett rá. Grace 19 volt másodévesen, tehát 21 éves mire végez, így Noah-t olyan 24-25 évesnek lőttem be, de eme tippen nem nyert megerősítést.
Grace tapasztalatlansága mellett, vagy talán pontosan amiatt nagyon határozatlan is, és ez a bizonytalansága több fronton is megnyilvánul. Egyrészt még fogalma sincs, hogy a főiskolán milyen fő szakot válasszon. Imádja a művészetet, a fényképezést, de nem szeretne ilyen irányban elindulni, mert fél, hogy ezáltal eltűnne a hobbifényképezés varázsa és megutálná az egészet. Ezen kívül nem is tudja, vagy nem akarja elismerni, hogy rettentően tehetséges, és felesleges félnie a művészeti irány kihívásaitól.
A másik terület, ami tükrözi határozatlanságát, az a párkapcsolatok területe. Áhítozik Noah-ra, mióta a fiú eltűnt (igaz, előtte is áhítozott rá). Mindenhol őt látja, ami pszichológia szakos unokatestvére (és lakótársa egyben), Lana szerint már beteges ( és van benne némi igazság).
Mindent elképzelt már vele kapcsolatban, hogy miként zajlana az első személyes találkozásuk, milyen lenne az első randijuk, az első együttlétük. Ám, amikor Noah valójában megjelenik, Grace 180 fokos fordulatot vesz, bezárkózik és játssza az elérhetetlen, durcás jégkirálynőt. Komolyan nem értettem, hogy legalább egyetlen apró kis esélyt miért nem ad a fiúnak, hogy elmagyarázhassa, miért is szakította meg olyan hirtelen a kapcsolatot illetve mi is történt vele az elmúlt két évben. Gondolom, Noahnak legkevésbé az hiányzott, hogy 3 afganisztáni küldetés után az országot átutazza egy lányért, akibe szerelmes, az meg túráztatja, mielőtt egyáltalán beszélni hajlandó vele.
Jó, nyilván egy idő után meghallgatta a srác mondanivalóját, de na... akkor is le a kalappal Noah előtt, türelemből határozottan jeles. Nagyon kitartóan küzdött a lányért, lépésről lépésre került hozzá közelebb.
Iszonyatosan udvarias, néha már túlzásba is esett. Valószínűleg egy random lánnyal nem lett volna ennyire előzékeny, de Grace megszerzéséért bármire hajlandó volt.
A konfliktushelyzeteket alapvetően a nagyon különböző anyagi helyzetük okozta. Grace anyjával együtt unokatesója családjánál lakik, aki dúsgazdag, ő fizeti a lány tandíját és lakását is az egyetem közelében.
Noah részben a pénz miatt vállalta a katonai hivatást, de nem tudott olyan sok pénzt megspórolni, hogy az extra drága egyetemi tandíjra is elég legyen, így kiegészítő keresetre is szüksége van, amit verekedésekből szerez. Nem illegális fajtából, legalábbis nem az a jellemző, inkább a tv-ben szeretne harcolni, arra edz.
Szégyenkezik helyzete miatt, és mikor Grace kölcsön akar neki adni, rettentően sérti férfiúi büszkeségét, inkább belemegy helyette veszélyes helyzetekbe. Ebben az aspektusban kicsit hasonlított a  Gyönyörű Sorscsapásra, főleg, mikor az illegális verekedések voltak.
A romantika része a történetnek néhol igencsak eltúlzott, de nem rossz, már csak abból kiindulva, hogy nem ilyen instant love fajta, hiszen majd 4 évi levelezés után fordultak komolyabbra a dolgaik.
A mellékszereplőket is bírtam, Lana mindig a pszichodumájával jött. Bo-t is kedveltem, de a legjobb fej Finn volt.
Összességében kellemes kikapcsolódás a klisék ellenére és nem bántam meg, hogy elolvastam. A második részben Bo áll a középpontban.

1 megjegyzés:

  1. Nancy, kukkants be hozzám, egy kis meglepi vár a blogomon:) http://kreativannikivel.blogspot.hu/2013/11/versatile-blogger-dij.html

    VálaszTörlés

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)