Ugrás a fő tartalomra

Becca Fitzpatrick: Finale ( Hush, hush #4)

Nora biztosabb mint valaha, hogy szerelmes Patch-be. Bukott angyal vagy sem, akkor is összetartoznak. A lány öröksége és végzete miatt talán örök életükben ellenségek lesznek, de ez nem azt jelenti, hogy hátat fordít neki. És mégis, a legnagyobb megpróbáltatás még előttük áll. Túléli a szerelmük a látszólag leküzdhetetlen elválást? A szabályok adottak, de az még nem tiszta, hogy kinek kedveznek. És a végén vajon marad -e elég bizalom, hogy újraépítsék azt, ami eltört?
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

És eljött ez a pillanat is, amikor befejeződik a sokak által kritizált, ám még többek által imádott sorozat.

A bejegyzés értelemszerűen NAGYON SPOILERES a sorozat előző köteteire nézve!


Nora patt helyzetben találja magát, hisz felesküdött, hogy a nefilimeket a bukott angyalok elleni háborúban vezeti. Ha kibújik az eskü alól, meghal. Ám nem mindenki szeretné, ha vezetné a nefilim társadalmat, többeknek útban van.
Ráadásul a nefilimeket is meg kell győznie, hogy az ő oldalukon áll és képes győzelemre vinni őket. Azonban ez nem megy áldozatok és árulások nélkül, főleg, hogy az idő is nagyon szorít.
Nora most szembesül azzal, hogy mire is képes valójában, ha szerettei és önmaga élete a tét.

Annyira vártam már ezt a könyvet, hogy az el nem mondható. Iszonyatosan örültem, hogy végre megjelent, amellett, hogy elfogott az a fura érzés is, ami mindig el szokott egy sorozat utolsó kötetének olvasásakor. Hogy vajon milyen lesz, mikor már nem jön több rész? Milyen lesz a lezárása? Olyan amit én elképzeltem? Vagy netán teljesen más?
Megnyugtatok mindenkit , teljesen méltó lezárása lett a sorozatnak, másképp el sem tudtam volna képzelni a végét.
Nagyon eseménydús, izgalmas befejező epizód lett, amellett, hogy akkora baromságok és felesleges dolgok voltak benne helyenként, hogy az már fájt. De elnéztem neki, mert ettől eltekintve tényleg nagyon jól sikerült, és egy pillanatig sem unatkoztam rajta.
Egy dologért haragszom, de erről majd egy kicsit később mesélek.
Szóval Nora átvitt értelemben az ősi csatatér közepén találja magát és ahhoz, hogy győztesen, de legfőképpen élve kerüljön ki onnan, igencsak össze kell kaparnia magát, és jóval érettebben kell viselkednie, mint eddig. Nem is lenne Nora, ha ez teljes mértékben sikerülne neki. Természetesen most is követ el nagyon nagy butaságokat, de valahogy ez neki már a karakteréhez tartozik. Viszont volt, amiben egészen sokat fejlődött, pl. egyes helyzetekre adott reakciójában.
Patch még mindig Patch, de valahogy most nem tudta számomra azt az erős karaktert hozni, amit az előző részekben. Persze voltak nagyon édes megmozdulásai, de mégis kicsit úgy éreztem, mintha kihalt volna belől valami.
Vee sem maradhatott ki az események javából, aki még mindig olyan kis lökött, mint eddig. Azonban vele kapcsolatban annyit meg kell jegyeznem, hogy azért ezt tenni vele amit az írónő, csak azért, hogy ő is ott lehessen a sűrűjében, szerintem tök felesleges volt. Mindegy, ez is biztos egyéni ízlés kérdése.
Marcie még mindig olyan kis gonosz, mint eddig, nem bírja elviselni, ha nem ő áll a figyelem középpontjában és nem övé a győzelem. Volt egy - két pillanat, mikor nagyon szívesen leütöttem volna, de azt hiszem ez már nem újdonság.
Viszont, amit az egyik kedvenc szereplőmmel tett az írónő, az jajj... Ott, annál  a jelenetnél ,olyan nagyon szomorú voltam.
 Sőt ha már a befejezésnél járunk, akkor azt is el kell mesélnem, hogy volt egy pillanat az utolsó pár fejezet előtt, mikor azt hittem, hogy nagyon meglep Ms. Fitzpatrick. Kezdtem reménykedni, hogy kapok egy hatalmas képzeletbeli pofont így lezárásképpen. De persze nem így történt. Azonban nem kell aggódni, így is épp olyan lett a vége, amilyennek lennie kellett, amilyen a sorozathoz illett.
Azon is aggódtam az utolsó pár fejezetbe, hogy nehogy az legyen, mint a Breaking Dawn végén, hogy be van harangozva a bazi nagy csata, aztán végül üres kézzel kullog haza az olvasó. Volt egy pont, amikor azt hittem így lesz, még fel is írtam a jegyzetelős papírkámra, hogy bármit, csak ezt ne, de végül az írónő megmentette a végkifejletet.
Ami még feltűnt, hogy becsúszott a végére egy - két logikai baki, illetve lehet, hogy nem is az , csak magyarázat hiányában tűnik annak, de akkor egy mondatban lehetett volna utalni rá. Valószínűleg sokaknak fel sem fog tűnni, úgyhogy nem olyan nagy dolog, csak az én fegyelmemet elkapta.
Nem hibátlan, de eseménydús, izgalmas és méltó lezárása a sorozatnak.
Furcsa a tudat, hogy nem lesz több történet kedvenc bukott angyalunkkal.
Az írónő honlapján ismételtem megtalálható a könyvhöz tartozó playlist, aminek a nagy részének lejátszásakor nehézségekbe ütköztem, de valószínűleg csak átmenetileg, úgyhogy ti azért próbálkozzatok nyugodtan.

Megjegyzések

  1. Szia, megkérdezhetem, hogy hogy olvastad? Megrendelted a könyvet, vagy interneten és ha az utóbbi tudnál küldeni egy linket?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Megvettem Kindle-re.

      Törlés
    2. Ez mit is jelent? :)

      Törlés
    3. Mi? Hogy megvettem Kindle-re? Azt, hogy az amazon.com oldalon megvettem és ők pedig elküldték az e-olvasómra.

      Törlés
  2. Szia! Letudnád pontosan írni nekem hogy mi lesz a vége? Itt az e-mail címem: nikici910@freemail.hu előre is köszönöm :)

    VálaszTörlés
  3. Szia! Letudnád írni mi lesz a vége légyszi Itt az e-mail címem : p.elizabet1998@gmail.com köszi :)

    VálaszTörlés
  4. szia! Megtudnád mondani hogy Magyarországon mikor jelenik meg????

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      A kiadó még nem mondott időpontot, de én jövő nyár előtt szinte kizártnak tartom, hogy megjelenne.

      Törlés
    2. köszi de azért nagyon remélem!!!

      Törlés
  5. óóh , csitt csitt fan lettem ,elolvastam a három részét nagyon tetszik a negyediket sehol nem találom...:S hol tudnám megvenni? vagy esetleg eltudod küldeni neten?:)

    VálaszTörlés
  6. @Névtelen A negyedik rész még csak angolul jelent meg. A bookdepository.com oldalon meg tudod rendelni, de lehet, hogy még a bookline-nál is. Próba szerencse.

    VálaszTörlés
  7. nagyon nagyon szépen köszönöm, angolul nemtudok..:S esetleg valami hir hogy magyarul valahol?:D

    VálaszTörlés
  8. @Névtelen Sajnálom,de ebben nem tudok segíteni, kalózfordításokkal nem foglalkozom.

    VálaszTörlés
  9. Én utána kérdeztem a kiadónál a 4. rész kiadását illetően, ezt a választ kaptam:
    Könyvmolyképző Márkabolt Az idei év végén.

    VálaszTörlés
  10. Szia! El tudnád nekem küldeni a végét e-mailben? Itt a címem: gellenadelka55@gmail.com ha sikerül akkor előre is köszi. :)

    VálaszTörlés
  11. Szia! Filmet készítenek a könyvből?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megvették a filmes jogokat és megvan a forgatókönyv író, úgyhogy nagy az esély, hogy lesz belőle film, de sajnos ez még nem garancia arra, hogy el is készül. Ha kiderül a casting, akkor már lehet reménykedni.

      Törlés
  12. Ha tusz valamit róla kérlek íjr!! Pls ..

    VálaszTörlés
  13. Köszönöm az infót! :)

    VálaszTörlés
  14. A Libri hivatalos magyar oldalán már kitűzték a megjelenés időpontját, várhatólag november 30. - a körül jelenik meg!!!!!!!!!!!!!!!!!
    :) :) :) !!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  15. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kérlek, hogy az illegális letöltéseket ne itt nálam keressétek, mert nem támogatom! A 4. rész egyébként magyarul november 30-án jelenik meg, bármelyik könyvesboltban megvásárolható lesz.

      Törlés
    2. Jajj, az előbb kihagytam, hogy a második kötet kellene. :) Nancy, csak most néztem meg jobban az oldaladat, és most bukkantam rá a Házirendedre. Sajnálom, nem tudtam akkor még, hogy nem támogatod ezeket. Bocsánat :)

      Törlés
    3. Így sem igazán örülök neki, azon egyszerű oknál fogva, hogy több kiadóval állok kapcsolatban és nem hiszem, hogy jó szemmel nézik ezeket a hozzászólásokat, és az ilyen kommentek miatt nem szeretném ezeket a "kapcsolatokat" kockáztatni. Ezért, ne haragudj, de töröltem a hozzászólásokat.

      Törlés
  16. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Eszter!
      A könyv a kiadó weboldala szerint 2013. dec. 7-én megjelent, így elvileg minden könyvesboltban kapható.
      A kommentedet töröltem a reklám értéke miatt.
      Üdv: Nancy

      Törlés

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)