figyelmeztetés

A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.


2015. február 7., szombat

Pár szóban (3) - K.A Tucker: One Tiny Lie (Ten Tiny Breaths #2)

A Cleary testvérek közül mindig is Livie volt a stabilabb, éretten és erősen kezelte szüleik tragikus halálát és Kacey önmegsemmisítő életmódját. De a külső alatt valójában csak egy kicsi lány, aki apja utolsó szavaiba kapaszkodik - "Tégy büszkévé!".  A lány ígéretet tett, és minden meg is tett annak érdekében, hogy ezt betartsa az utóbbi hét évben, mind szavakban, mind tettekben.
Livie határozott elképzelésekkel és tervekkel érkezik a Princetonra, és eltökélt, hogy ezeket meg is valósítsa - jól teljesíteni az órákon, felkészülni az orvosira és találkozni egy jó, és tiszteletreméltó fiúval, akihez feleségül megy majd egyszer.
Ami nem szerepel a tervei között: zselés röviditalok, egy szerethető, bulikirálynő szobatárs, akinek nem tud nemet mondani és Ashton az evezősök dögös csapatkapitánya. Főleg Ashton nem. Arrogáns seggfej, aki kihozza Livie-ből a nem létező indulatait és megtestesít mindent, amit Livie nem akar egy pasitól. És ami még rosszabb, ő a szobatársa és legjobb barátja Connornak, annak a srácnak, aki tökéletesen megfelel Livie elvárásainak. De akkor mégis miért folyton Ashton jár a fejében?
Miközben Livie szembesül azzal, hogy nem biztos, hogy képes lesz a kiválasztott foglalkozást kezelni a jövőben, és azzal, hogy olyan érzelmeket táplál Ashton iránt, amiket nem kellene, arra kényszerül, hogy megszegje apjának tett utolsó ígéretét és ezzel megváljon eddigi személyiségétől.
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

A Teny Tiny Breath gyorsan belopta magát a kedvenc könyveim közé a stílusával, karaktereivel és fordulataival, így nem volt kérdés, hogy kell mindenképpen a második rész is. Már csak idő kérdése volt, hogy mikor jutok hozzá.

Livie vigyázott nővérére, amikor kellett, gyerek létére szinte ő volt a felnőtt. Egyértelmű volt számára, hogy apja nyomdokaiba lépve a Princeton hallhatója lesz. Tökéletes kontrollal bír élete felett, ő a tökéletes diák, a tökéletes kishúg és ő lesz a tökéletes orvos. Már  - már túl tökéletes. Egészen addig, míg Ashton, aki korántsem annyira tökéletes, fel nem borítja az eltervezett dolgait.

Sokan mondták, hogy nem annyira jó, mint az első rész, és valamilyen szempontból igazuk is volt. Olyan szempontból mindenképpen, hogy a cselekmény fő fordulata nem volt olyan váratlan és meglepő, mint az első részben, de ettől eltekintve nagyjából rendben volt. Hiába nem volt akkora titok, egyszerűen olvastatta magát. Hála a jó égnek, a könnyed, gördülékeny stílus és a karakterek megmaradtak és elvitték a hátukon a jóval gyengébb cselekményt.

A szerelmi háromszög része a dolognak annyira nem mozgatott meg, Connor az én ízlésemnek túlságosan jó fiú volt, súrolta a papucs kategóriát, szegénykém nagyon irritált néha, de Livie és Ashton aranyosak voltak együtt. Mindketten elég megtörtek, meggyötörtek, az élet nem egy nagy pofont osztott ki nekik eltelt éveik alatt, átéltek sok mindent, ami nem éppen hétköznapi  és nem éppen kellemes.

Persze, tipikus, hogy a főiskolán két pont olyan ember találkozzon, akik sok mindenen mentek keresztül, ennek azért a valóságban nem sok esélye van. Meg mondjuk annak sem, hogy létezik egy olyan pszichológus, mint a könyvben szereplő DR. Stayner. Nagyon nagy figura volt, iszonyat irritáló stílussal (valószínűleg, ha engem cseszegetne egy ilyen alak, gyűlölném, de így határozottan vicces volt). Ő ott jött be  a képbe, hogy Livie túl tökéletes és megszállottan törekszik maga körül a tökéletességre, nővére ezért beszervezte neki saját pszichológusát. (vagy pszichiáterét, már nem emlékszem mi volt a pontos titulusa). Valami egészen egyedi módszerekkel próbálta rávenni a lány arra, hogy ÉLJEN, így a nagybetűs értelemben.

Tulajdonképpen ennek az életnek a próbálgatása közben ismerkedik meg Ashtonnal, akinek aztán magának is pokol az élete. Félelmetes, hogy az írónőnek mennyi drámát sikerült beleszuszakolnia egy regénybe. Jó, persze, az első részben is volt, de szerintem is simán dupla dózisban kaptuk. Egyébként a cselekmény egyszerű volt, mint az egyszer egy, volt itt szerelmi háromszög meg négyszög is, de a lényeg, hogy a jó kislány, aki próbál kitörni a saját korlátai közül, meggyógyítja a rossz fiú zaklatott lelkét és rendeződnek nagyjából a körülmények. De mint fentebb említettem, a stílus nagyban javított ezen a rettenetesen klisésnek hangzó cselekményen. Egynek elment, de az első részhez képest jóval gyengébb volt ez a rész. Ezt is elérte a "második rész-szindróma". Remélem a harmadik rész megint az  első szintjén lesz majd.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)