figyelmeztetés

A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.


2015. február 22., vasárnap

J.R.Ward: A király (Fekete Tőr Testvériség 12.)

Éljen a király…

Miután évszázadokig hátat fordított a trónnak, Wrath, Wrath fia végül apja nyomdokaiba lép… imádott fele segítségével. A korona azonban mázsás súlyként nehezedik a fejére. Miközben folytatódik az Alantasok Társaságával vívott könyörtelen háború, és a banditák banditája is egyre súlyosabb fenyegetést jelent, Wrath választás elé kerül, amely mindent és mindenkit veszélybe sodor.

Beth Randall azt hitte, tudja, mire vállalkozik, amikor feleségül ment az utolsó tiszta vérű vámpírhoz a Földön. Tudta, hogy nem lesz egyszerű menet. Ám amikor úgy dönt, hogy gyermeket akar, váratlanul éri Wrath reakciója… és a távolság, amely elválasztja őket.

A kérdés az, vajon az igaz szerelem győz-e… vagy a gyötrelmes örökség kerekedik felül?

Rettenetesen vártam már a Testvérek új történetét, főleg, hogy az előző rész elég izgalmas helyzetekkel kecsegtetett. Ráadásul már - már hagyománnyá vált, hogy az új részt karácsony környékén olvasom.


Wrath, Wrath fia szorult helyzetben van. Az elit folyamatosan azon töri a fejét, hogyan is tehetnék félre az útból a királyt. Úgy látszik, megtalálták a megoldást, de persze, ehhez azért a testvéreknek is lesz néhány keresetlen szava.

Nagyon nagyon vártam a kötet megjelenését. Azt inkább hagyjuk, hogy a "drága" jó kiadó megint milyen hercehurcát csinált körülötte, amiért finoman szólva sem kedvelem őket, viszont mivel ők adják ki magyarul és náluk kapható leghamarabb, ez egy hatalmas patt helyzet. Mindegy. Erről külön posztot lehetne írni, de nem igazán szeretnék.
Rátérve a lényegre, jó volt megint a sorozatindító párosról olvasni. Ha belegondolunk, velük kettejükkel kezdődött minden, és ugyan nem ők a kedven párosom, de így is örömmel és izgalommal követtem az életük alakulását.

Persze Ward, jó szokásához híven nem csak az ő történetüket írta meg, hanem folytatta mellette Assail, Xcor és Trez kálváriáját is. Meg kell mondjam, Xcor még mindig rettenetesen unszimpatikus. Nem tehetek róla, egyszerűen nem bírom, még akkor sem, ha ebben a kötetben némi, nagyon halvány pozitív változás állt be nála. Nem mondom, hogy szent lesz belőle, de talán nem halt ki belőle minden érzés az évek során.
Assailt még mindig nem teljesen tudom hová tenni, de kíváncsi vagyok, hogy vajon a jelenlegi kilátástalannak tűnő helyzetéből miként lép majd tovább. Treznek sem egyszerű a helyzete (ebben a sorozatban kinek az?), ráadásul jó sokat hallottunk róla, ami nem is csoda, hiszen a következő kötetben elvileg ő lesz a "főszereplő".
Folytatódott egyébként a korábbi kötetekben is már tapasztalt tendencia, hogy az alantasok ellen vívott harc háttérbe szorult és más dolgok kerültek előtérbe, amit persze nem bánok. A másik, amit hiányoltam a regényből az a humor. A megszokottnál jóval kevesebb hangosan kacagtató beszólás vagy megjegyzés volt benne, az a néhány, ami volt, természetesen V-hez, Rhage-hez és Lassiterhez kötődik. Az az angyal ismét bebizonyította, hogy bizony egy jó nagy adag kattanás van benne, elég csak arra gondolni, ahogyan azt az esküvőt levezényelte Elvis jelmezben, na, ott aztán rázott a röhögés rendesen.

Zenei utalásokhoz is bőségesen kapcsolódtak beszólások a "fiúktól". Meglepő módon Justin Biebert nem alázták, egyszer sem merült fel a neve, helyette más célpontot találtak maguknak, aki nem más, mint Miley Cyrus. Ezekből bővel elbírtam volna többet. Tudom, hogy a körülmények megkívánták a komolyabb, komorabb hangvételt, de akkor is, a V-féle csipkelődésekből sosem elég.
Nagyon sok minden maradt nyitva, amire valószínűleg a következő kötetekből kapunk majd választ (vajon mennyi lesz még?), szinte felsorolni sem lehet ezeket, egy van azonban, ami jobban érdekel, mint a többi elvarratlan szál. Ez pedig nem más, mint John titokzatos rohamai. Nem tudni, mi okozza őket és vajon mire érti azokat a titokzatos üzeneteket, amiket ilyenkor, tudtán kívül présel ki magából. Rettenetesen furdalja az oldalamat a kíváncsiság, hogy miért akkor jönnek a rohamai , amikor. Nem tudom, mikorra fog ez kiderülni vagy milyen következményei lesznek, de már nagyon várom, mert John még mindig a kedvenceim közé tartozik, még akkor is, ha a felével nem annyira vagyok kibékülve.

De, hogy a fő párosunkról is beszéljünk, nagyon drukkoltam nekik. Beth okos nő és biztos voltam benne, hogy bizonyos fokig benne lesz a keze a megoldásban. Sokat szenvedtek a történet folyamán, épp ezért megérdemelték a véget, amit kaptak, bár az én ízlésemnek egy picit túl boldog volt., túl élet kontrasztban állt a regény többi részével.

Azonban, ha az elvarratlan szálakat nem veszem figyelembe, ez a lezárás akár lehetett volna a sorozat lezárása is, mert annyira egyben volt és kicsit ezt az érzést árasztotta magából, bár lehet, hogy csak számomra. De tény, hogy azért az ellenállás még koránt sincs lezárva, hisz van egy olyan érzésem, hogy Throe még kavarni fog, és a drogüzletek is okoznak majd még bonyodalmakat a vámpír társadalomnak, amiben Assail is bizony nyakig benne van.
Összességében A király abszolút a jobb kötetek közé tartozik, izgalmas volt és bár sok kérdést hagyott nyitva, ez csak biztosította azt, hogy nagyon várom a következő részt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)