figyelmeztetés

A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.


2015. február 15., vasárnap

Jamie McGuire: Apolonia

"Megöltek, de túléltem!"

Három évvel azután, hogy Rory Riordan meghiúsította a saját gyilkosságát, még mindig nem bízik senkiben, sem Dr. Z.-ben az ekcentrikus főiskolai tanárában, aki a szárnyai alá vette, sem Benjiben a megnyerő, vonzó osztálytársában, aki ragaszkodik hozzá, hogy kövesse a lányt mindenhová, és főleg nem bízik Cy-ban, a gyönyörű, és titokzatos fiúban, aki az első sorban ül Dr. Z. Asztrobiológia óráján és túl sokat kérdez.
Amikor Rory szemtanúja lesz, ahogy Cy-t katonák rabolják el az éjszaka közepén, elmerül egy olyan világban, ami több titkot rejteget, mint amennyit el tud képzelni, és ezek a titkok sötétebbek, még a saját titkainál is.
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Jamie McGuire bizonyított már a new adult és a fantasy műfajában is, szerintem mindkét esetben sikerrel. Ezzel a könyvével egy újabb műfajba, a sci - fi-be kóstolt bele.


Rorynak szörnyű tragédia árnyékolja be a múltját. aminek következtében egyedül maradt. Egyedül Dr. Z az, akire család - féleségként tekinthet. Ő általa kerül bele abba a kutatásba is, amiben a nagyon furcsa Cyrus is részt vesz, amit Rory egyik legjobb barátja (és annál talán egy kicsit több is), Benji nem néz túl jó szemmel.

Ez a kis műfaji kitérője Jamie-nek nem sikerült annyira jól, mint a Red Hill esetében. Habár az alaptörténet nem volt rossz, a könyv összességében egy közepes olvasmánynál nem lett jobb és ebben nagy szerepe van a karakterizálásnak illetve a romantika részének. 
Alapból nem sok minden történik a könyv első felében, 45%-ig szinte semmi érdemleges információt nem tudunk meg. Onnantól kezdve viszont folyamatosan zajlik az akció, ami egyértelműen a könyv előnyére vált. Megmondom őszintén, jobban örültem volna, ha a regénynek ezt a részét egy picinykét jobban kidolgozta volna, mondjuk simán be lehetett volna jobban venni a Roryval történteket ebbe a dologba, azt, hogy a szeme láttára ölték meg a családját és a legjobb barátnőjét. Mert ez bizony be volt harangozva veszettül, titokként kezelték, de ehhez képest vajmi kevés szerepe volt.

Mint már fentebb is említettem, az alaptörténet jó volt, ez a kő körüli mizéria egész jól jött ki, bár nálam simán elcsúszott egy - két helyen, pl. ott, hogy miért pont annak  a fajnak az egyedébe találtak gazdatestre az élősködők és miért pont akkor, holott előtte is egy csomószor megvolt erre a lehetőségük. De ez még abszolút az elnézhető kategóriába tartozott. Utólag azt kívántam, hogy ez lett volna a legnagyobb problémája a regénynek, de sajnos nem ez volt, hanem a karakterek.

Kezdjük ott, hogy  ez elvileg egy new adult regény akart lenni eredetileg, azonban ezt sem a szereplők viselkedése, sem a stílusuk nem támasztotta alá. Már csak azért sem értem, hogyan siklott ez ennyire félre, mert megírta előtte a Gyönyörű sorscsapást, ami abszolút megfelelt a műfaji követelményeknek. Itt azt tudom elképzelni, hogy mivel a sci- fi még új volt számára, így arra koncentrálhatott, hogy az a része rendben legyen, a többi dolog meg csak úgy elsikkadt mellette.

Rory és Benji olyan szókinccsel gazdálkodtak, mint a 14-15 évesek, semmi sem mutatta, hogy ők ennél a kornál bizony jó pár évvel idősebbek. A viselkedésük is hasonlóan működött, azon kívül, hogy egy jelenetben, egy részeg éjszaka után lefeküdtek egymással,  nem sok történt közöttük, kapcsolatuk heves, túlfűtött kézfogásokban és ölelésekben merült ki, ami szintén nem a valós korukat tükrözte. Sokszor olyanok voltak, mint akik életük első szerelmét élik át és teljesen tapasztalatlanok, és ez nagyon sántított, ahogyan Cyrus is. Oké, hogy könnyen tanult nyelveket, de olyan választékosan, szinte már barokkosan túlfogalmazva beszélt, hogy ez alapból gyanússá tette, főleg hogy ő eredetileg egyiptomi származásúnak adta ki magát, tehát nem az angolt volt az anyanyelve, de persze ez egyik szereplőnek sem tűnt fel.

A másik dolog, a romantika része volt. Benji nyomult, mint az állat, ami érthető, hiszen évek óta tetszik neki a lány és jóban is vannak, szeretnek már elérni valamit nála. Ezzel nem is volt gond, inkább a lány hozzáállása volt iszonyatosan fura. Csapódott a két pasi között ide - oda, nem tudta melyik iránt is érez valamit, és hogy egyáltalán mi is az a valami, amit érez.. Cyrus is határozatlan volt és furcsa, de nála ez elfért, mert érthető módon tapasztalatlan volt ezekben a dolgokban.

Ezen kívül a karakterekkel kapcsolatosan azt akartam mindenféleképpen megemlíteni, hogy olyan semmilyenek voltak. Rég olvastam olyan könyvet, ahol ennyire hidegen hagyott volna szinte az össze szereplő. Annyira semlegesek voltak, hogy az már hihetetlen. Az egyetlen, aki szimpatikus volt egy picit, az Tsavi, Apolonia barátnője és orvosa vagy valami olyasmi.
Ha már itt tartunk, akkor essék egy pár szó arról, akiről a regény tulajdonképpen a címét kapta. Megmondom őszintén, hogy címadó mivolta ellenére, Apolonia nálam simán a mellékszereplők közé esett, nem tudom miért róla lett elnevezve a regény.  Maga a karakter kimondottan unszimpatikus és szófukar volt, a szimpla "Gyilkológép" névnek jobban illett volna rá.
Mindegy, ez nem változtat azon a tényen, hogy McGuire talán jobban jár, ha eltávolodik a sci-fi műfajától, mert ez bizony ennek a regénynek az alapján nem neki való.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)