Ugrás a fő tartalomra

Elmúlt a nyár, itt az ősz

Most láttam csak, hogy Abstractelf kitette a posztját a közös kis nyári projektünkről, úgyhogy illene nekem is írnom róla. Megmondom őszintén, simán elbújhatok mellette, ami az elolvasott könyvek mennyiségét illeti, de hála a jó égnek nem a mennyiség volt a lényeg újraolvasás során.


Az ötlet honnan jött, bevallom hősiesen, már nem emlékszem, de nagyon jó, hogy jött. Amint Abstract is írta a bejegyzésében, a várólista ott lebegett a fejünk felett végig, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt bűntudatom, amiért a még olvasatlan könyvek helyett a már olvasottakat választottam, de egyrészt bűntudatom enyhült, amiért nem egyedül "rosszalkodtam", másrészt meg annyira jól esett a már szeretett könyvekbe újra elmerülni (ennek okairól már ebben a posztban is írtam).

Két hónap volt, amikor az egyéb olvasmányok mellett újraolvasásokat is beiktattunk, mégpedig a június és az augusztus. 
A júniusi újraolvasásomat a The Boy Who Sneaks in my Bedroom Window-val kezdtem. Másodszorra is imádtam a könyvet, rettenetesen lekötött és elszórakoztatott, még akkor is, ha messze nem hibátlan.  

A következő áldozatom a Night School sorozat első három része volt. Kíváncsi voltam, másodszorra is fogom - e szeretni annyira, és szerencsémre még jobban a szívemhez nőtt, így , hogy egybe olvastam. Más élmény volt, hogy nem kellett egy - egy évet várnom az új részekre, ráadásul, amint befejeztem a 3. kötetet, addigra megérkezett a frissen megjelent negyedik rész is, úgyhogy teljes volt a boldogság. És ezzel véget is ért a június.

Augusztusra már alapból óvatosabban terveztem, tekintve, hogy a hónap közepétől a munkahelyemen is beindult újra az élet, így tudtam,  hogy nem leszek képes annyit olvasni, mint júniusban. Így is lett, mert az eltervezett könyvekből csak egynek sikerült a végére érnem, mégpedig a The Unbecoming of Mara Dyernek. Azért is ezt terveztem be, mert az egyik kedvenc fantasy-m, másrészt meg novemberben jön a trilógia záró kötete és addig mindenképpen szerettem volna kicsit felfrissíteni a részleteket.
A terveim között szerepelt még a Mara Dyer folytatása, de az augusztusi olvasmányok közé nem fért be, és azért olyan olvasási sebességgel nem rendelkezem, hogy ma éjfélig ledaráljak egy majd 600 oldalas könyvet. De novemberig mindenképpen sort szeretnék rá keríteni, ahogy a másik esélyesre is, A kiválasztottra, amire szintén nem jutott most időm. 

Összességében örülök, hogy belevágtam ebbe (köszi, drága Abstract, hogy belerángattál! Jövőre is beiktatjuk?), mert jó érzés volt újra elmerülni szeretett könyveim még inkább szeretett világában! 

Megjegyzések

  1. 1 könyvvel olvastál csak kevesebbet mint én. :D Amúgy pedig persze, hogy beiktatjuk, megérdemlik szeretett könyveink a törődést. <3

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)