figyelmeztetés

A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.


2012. május 5., szombat

Holly Black: White Cat (Curse Workers 1)

Cassel az átokmunkások családjából származik - olyan emberekéből, akiknek megvan az erejük, hogy megváltoztassák mások érzéseit, emlékeit, szerencséjét a kezük legkisebb érintésével.  Mivel ez illegálisnak számít, bűnözőként tartják őket számon. De Cassel nem az. Ő nem rendelkezik a varázslatos érintés képességével, egy kívülálló - az egyetlen becsületes családtag egy tisztességtelen családban - ha nem vesszük figyelembe azt a kis tényt, hogy megölte a legjobb barátját, Lilát. 
Mostanában elkezdett alva járni és éjszakái egy fehér macskáról szóló rémálmokba torkollnak. Az is feltűnik neki, hogy testvérei titkolóznak előtte. Ahogyan Cassel kezd rájönni arra, hogy egy nagy szélhámos játék része, muszáj tisztáznia múltját és emlékeit. Hogy felfedje az igazságot, ki kell játszania a játékmestert.
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Emlékszem, szerelem volt első látásra ez a borító. Az már csak hab volt a tortán (vagy épp a cseresznye a hab tetején), hogy azt hallottam valakitől (khm...khm... ugye, valaki??? :D), hogy nagyon jó és feltétlenül olvassam, így felkerült először a virtuális majd a valóságos polcomra is, de valahogy tologattam folyamatosan, pedig már több, mint egy éve megvan.
Aztán jött a várólista csökkentés, ami tökéletes alkalomnak bizonyult, hogy nekikezdjek még akkor is, ha csak a pótlistában szerepel.

Cassel kilóg a családjából, hisz mindenkinek van valami képessége. Ki a szerencsét, ki a halált képes befolyásolni, és van aki esetleg az emlékeket. Cassel azonban semmi ilyennel nem rendelkezik. Ha ez még nem tenné őt eléggé kívülállóvá, ott van az a tény is, hogy hidegvérrel megölt valakit, egy lányt, a legjobb barátját, akivel neki is és bátyjának is volt kapcsolata.
Talán ezzel és a lelkiismeret furdalással lehet kapcsolatban az, hogy egyre többet lesz alvajáró és egy különös fehér macska is látogatja álmaiban
A végére kell járnia ezeknek a különös eseményeknek, ha nem akarja, hogy kirúgják az iskolából, és ez csak a legkisebb gondja lesz.

Bevallom őszintén, az elején nagyon megijedtem, mert az első húsz százalék után nem voltam elragadtatva a sztoritól, még akkor sem, ha a világ baromira tetszett. Jó ez az alapszituáció, hogy vannak azok, akik rendelkeznek ezekkel a speciális képességekkel, érintéssel képesek különböző dolgokat manipulálni.
A normál emberek nem nézik ezt túl jó szemmel (de hát ki is nézné jó szemmel, ha idegenek például beleturkálnának az emlékeibe és esetleg meg is változtatnák azokat?). Ráadásul ezeket a képességeket nem is igazán a jó ügy érdekében használják tulajdonosaik, amiért még inkább kinézik őket.
Annak ellenére, hogy az eleje, mint az előbb is említettem, nem igazán nyűgözött le, mire a végére értem, bátran kijelenthetem, hogy Ms. Black ért valamicskét az íráshoz. :)
Nem sok olyan könyvet olvastam eddig, amit nő írt és pasi szemszöges, talán csak egy pár volt (Beastly, Crazy Beautiful, félig a Two Way Street, Twisted, Éjvilág, Holdvilág), de ezek mind jók voltak, szinte kivétel nélkül. Ez a könyv is beállhat a sorba. Cassel nem csak az a "hű, de dögös" típus, aki előtt négykézláb kúsznak a csajok, hanem emellett még okos is, ami iszonyatosan veszélyessé is teszi.. Pontosan ez az, ami vonzóvá is teszi egyben. 
Mikor rájön, hogy mit tettek vele, nem áll neki siránkozni, nem veri magát kínjában a földhöz, mint egy hisztis kisgyerek, hanem egyszerűen elkezdi az eszét használni. Mégpedig arra, hogy kitalálja, hogyan vethetne véget, annak a helyzetnek, amibe akaratán kívül sodorták, és hogyan vehetne revansot a múltbéli szenvedéseiért.
Meglepően érett gondolkodású, és még így sem érzi magát teljes jogú családtagnak, de nem is csoda két olyan testvér mellett , amilyennel őt áldotta meg az ég. Philip iszonyatos módon unszimpatikus volt, az elejétől kezdve kedvem lett volna  1 - 1 beszólása után valami csúnyát tenni vele. 
Barron meg elsőre a kedvesebbnek tűnik, de azt hiszem az ilyenekre mondják, hogy alamuszi nyuszi nagyot ugrik.De azért a végére összekaparta magát annyira, hogy legalább visszatérjek az első oldalakon érvényben lévő kedveltségi szintre. 
A szerelmi szál...hmm... ami tulajdonképpen nincs is, az jó. Valószínűleg lesz majd azért valamicske románc a következő két részben, erre tökéletes bizonyíték a vége. Ennek ellenére kötve hiszem, hogy a mindent elsöprő szerelem veszi majd át a vezető szerepet az események tengere felett. Ez nem az a könyv. Inkább egy izgalmas YA/fantasy/krimi keveréke és abból is egyértelműen a jobbik fajta.
Elég cselesen szövi a szálakat az írónő és a végén, ahogyan falhoz keni a főhősét átvitt értelemben, az valami csodálatos. Egyszerűen kegyetlen.
A kezdeti döcögés ellenére (amit valószínűleg az okozott, hogy egyszerre kb. 5 oldalt tudtam csak elolvasni, mert állandóan elszakítottak a könyvtől) megszerettem a végére, tele volt izgalommal . Remélem a következőrészek még ennél is jobbak lesznek.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)