Ugrás a fő tartalomra

Kihívások és célok 2020-ra

Forrás: pinterest.com
A 2019-es év végén nem csak az évet zárjuk majd, hanem az évtizedet is, ami nagyon fura érzés. Azonban ez a tény a mai posztot nem befolyásolja, hanem inkább majd az évösszegzős posztban lesz jelentősége.

Kihívások szempontjából az óvatosságra törekedtem, és ez be is vált. Tudom,  ebben így nem sok volt a tényleges kihívás, de jelen élethelyzetben nekem ez is az volt. Többségüket teljesítettem, ami a következő évi terveséhez megadta a kezdő lendületet.
Lássuk hát, mit is értem el az idei évben.

✔ A várólista csökkentés idén, sok év után újra sikerült! Talán ez volt az, aminek a teljesítések közül legjobban örültem. Mondjuk igencsak kicentiztem, mert december 22-én este sikerült befejeznem az utolsó könyvemet. A fő listáról csak 4 könyvet kellett cserélnem, de a kimaradt négy automatikusan ment a 2020-as listára is. Nem adom fel, elolvasom őket, ha törik, ha szakad!

✔ A Goodreads challenge-re csakúgy, mint tavaly a 40-es számot tűztem ki. Ezt idén is túlszárnyaltam egy kicsivel, pedig sem kedvem, sem időm nem volt sokszor olvasni az év folyamán

☓ A sorozatfolytatásos kihívás a sötét ló, valahogy évek óta nem boldogulok vele, és most sem jött össze. Idén is csak 10 folytatást sikerült elolvasnom, egyszerűen képtelen vagyok túllépni ezt a bűvös számot. A jövő évben reménykedem, mert csökkentve lett a szám 15-re. Talán, talán...

✔ A célom, hogy a to - read listámat 270 alá csökkentsem, szintén sikerült, olyannyira, hogy jelenleg 251-en állok Bár, ahogyan az lenni szokott, ez a szám nem lesz hosszú életű, mert év végén rákerülnek a jelenleg az alternatív listámon szereplő könyvecskék...

✔ Az Egy régi + egy új kihívásban ugyan egyedül maradtam, ennek ellenére sikerrel vettem az akadályt, olyannyira, hogy a két passzolási lehetőségemből csak egyet használtam el. Jó érzés, hogy fogynak a "régi könyvek" is a to - read listámról, meg a polcomról is.


 Az Abstract által kijelölt olvasmányok közül hármat kellett volna elolvasnom, de ezt csúfosan elbuktam, ugyanis összességében egyet sikerült (de az legalább nagyon jó volt! - G.R.R. Martin - Varjak lakomája). Mivel a "bűntársamnak" sem sikerült, így kicsit változtattunk a regények kiválasztásának folyamatán, hogy 2020-ban sikeresebbek legyünk.

✔ Idén először azt is kijelöltem magamnak célul, hogy szeretnék legalább 40 angol nyelvű könyvet elolvasni. Kissé ambiciózus tervnek tűnt, nem voltam biztos benne, hogy meglesz, főleg, mert idén magamhoz képest sokat olvastam magyar nyelven is. Ennek ellenére, és a legnagyobb meglepetésemre épp most olvasom a 40. könyvemet angolul, amit szeretnék még idén befejezni.

 Az utóbbi években tudatosan igyekszem magyar szerzőket is bevenni a repertoárba. Nagyon az út elején vagyok még, de úgy érzem, jó irányba haladok.  5 könyvet tűztem ki célul, és ezt sikerült is megugrani. És azért örülök különösen, mert ebből az ötből három rendes, normál regény, és csak kettő mesekönyv.

✔ A végére maradt a Popsugar reading Challenge, amit aztán totál ignoráltam egész évben. Ma jutottam el odáig, hogy utólag megnézzem, sikerült - e valamelyik ponthoz olvasnom, anélkül, hogy erre év közben figyeltem volna.  19 ponthoz így is sikerült könyvet társítanom, ami több, mint tavaly, úgyhogy nincs okom panaszra.

Annak ellenére, hogy nem éreztem túl jónak az évet, kilenc kihívásomból hetet teljesítettem, úgyhogy elégedett vagyok magammal.
Lássuk, hogy miként alakul majd a jövő év (sok meglepetés nem lesz).

Forrás: pinterest.com

  • Az, hogy most sikerült a Várólista csökkentés, hatalmas löketet adott, így nagyon boldogan vágok ismét bele. A listák már készek, és alig várom a rajtot. Igyekeztem ismét okosan válogatni, talán okosabban is, mint korábban. Meglátjuk, milyen eredményt hoz majd.
  • A Goodreads challenge esetében megemelem 45-re, tekintve, hogy az elmúlt 2 évben simán elolvastam 50+ könyvet. Ha nagyon frusztrálónak érzem a tempót, legközelebb visszaveszem 40-re, de most álmodjunk egy nagyot.
  • Abstractelf sorozatfolytatásos kihívásának módosítása nem jöhetett jobbkor. Nekem, aki csak 10 sorozatot képes folytatni, igazi reménysugár az, hogy 18 helyett csak 15-tel kell megbirkózni. Így is van benne kihívás bőven, nem lesz egy sétagalopp, de ez benne a lényeg.
  • A gr-es To - read listámat szeretném levinni 250-re vagy az alá (279-ről). Azért csak 30 körüli könyvvel számolok, mert tuti, hogy egy csomó olyan is a kezem ügyébe kerül majd az év folyamán, ami jelenleg nincs a listán. Muszáj ezekkel az eshetőségekkel is számolni.
  • Idén is igyekszem fogyasztani a régebbi könyveimet, mégpedig a 2015-nél korábban megjelenteket az Egy régi + egy új kihívásom keretein belül. A két passzolási lehetőség még mindig él, ahogyan az is, hogy amíg az első idei olyan könyv meg nem jelenik, amit tudok olvasni, addig újként 2019-es megjelenés is elfogadott.
  • Mind fentebb is említettem, nem adtuk fel Abstracttal azt, hogy kijelölünk egymásnak 6 könyvet, amiből hármat kell elolvasni, csak a kiválasztás módján változtattunk. Kicsit célirányosabb lett a választás. Nekem ezek jutottak 2020-ra:

1. Pierce Brown: Hajnalcsillag
2. Richelle Mead: Succubus Revealed
3. Erin Watt: Fallen Heir
4. C. M. Stunich: Havoc at Prescott High
5. Taylor Jenkins Reid: The Seven Husbands of Evelyn Hugo
6. J. R. Ward: The Chosen

  • A 40 angol nyelvű könyv limitet most is szeretném tartani. Emelni nem emelek a mennyiségen, mert így is csak nagyon neccesen lett meg, ami nem is csoda, hiszen összesen olvastam ötvenvalahány könyvet. Abból negyven azért nem olyan rossz.
  • A magyar szerzők könyveinél megkockáztatok egy kis emelést 5-ről mondjuk 7-re. Meglátjuk. Három már tudom, hogy mi lesz, és vannak új jelöltjeim is. Remélhetőleg összejön a hét.

A Popsugar Challenge-et elengedtem, mert nem sok értelmét látom, ha egész évben rá sem nézek. Ettől függetlenül ajánlom mindenkinek, mert nagyon jó kis szempontok vannak benne, tényleg nem egyszerű összeszedni ennyi könyvet.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)