figyelmeztetés

A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.


2018. július 22., vasárnap

Féléves könyves kiakadás tag 4.0

Itt az év fele, így ideje számot adni ismét arról, hol is tartok az olvasmányaimmal. Bevallom, nagyon sok mindent elengedtem már most, azok közül amiket év elején kitűztem célul, de nem bánom. Most jól esik, hogy nem köt semmi, nem kell alkalmazkodnom igazán semmilyen kihíváshoz (illetve csak nagyon minimálishoz), és azt olvashatom, amihez épp abban a pillanatban kedvem van.
Így talán még nagyobb kedvvel olvasok, és remélhetőleg ez a második félévben is így marad.



Összességében viszont elmondható, hogy eddig jobban alakult az évem, mint tavaly, ugyanis számos szuper olvasmánnyal találkoztam már.

1. A legjobb 2018-as olvasmányod:
Ez egyértelműen az Obsidio. Tökéletes befejezése volt a trilógiának, kellően izgalmas és vicces. Imádtam mindhárom részt, és természetesen újraolvasósak.

2. Legjobb folytatás, amit 2018-ban olvastál:
A Wilder Country volt rám legnagyobb hatással, nagyon jó kis folytatás lett, pár nap alatt le is daráltam. Alig várom, hogy kijöjjön a harmadik része, bár erre még igencsak sokáig kell várni. 

3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél
Van egy pár ilyen, de leginkább Jamie McGuire All the Little Lights című legújabb regényét szeretném olvasni, és ha minden jól megy, ebben a hónapban sikerül is majd sort kerítenem rá.

4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felére
Jamie McGuire tűzoltófiúinak története, a From here to You és Ward új, szintén tűzoltós (nem tudom, mi ez az új dolog velem meg a tűzoltókkal....) sorozatának az első része, amit tuti nagyon várok.

5. Legnagyobb csalódás
S.C.Stephens Untamed regénye kimondottan csalódást okozott. Annyira idegesített a főszereplő, pedig az eddigi részekben vicces volt, itt viszont önző és hülye, szóval nagyon szenvedtem vele, sokkal jobbra számítottam.

6. Legnagyobb meglepetés
Egy olyan igazán kellemes meglepetés volt eddig, ez pedig az Éjjeli napfény. Egy egyszerű kis romantikus regényt vártam, de sokkal többet kaptam annál. Érzelemgazdag volt, megható, és reális.

7. Kedvenc új szerző (debütáló vagy számodra új)
Azt hiszem, ez a cím Penelope Wardot illeti. A Gentleman Nine nagyon szórakoztató olvasmány volt, biztosan fogok még az írónőtől olvasni.

8. Legújabb könyves crush
Nincs ilyenem. Ez nem változott tavaly óta, nem vagyok az a kimondott crush-os típus.

9. Legújabb kedvenc karakter
Inkább régi - újnak mondanám, és ő nem más, mint AIDAN az Obsidio-ból.

10. Egy könyv, amin sírtál
Idén még nem volt olyan könyv, ami megríkatott volna, csak olyannal kerültem kapcsolatba, aminél rezgett a léc, ez pedig az Éjjeli napfény.

11. Egy könyv, ami boldoggá tett
Király Anikó - Strand, papucs, szerelem című könyve. Annyira jó kis nyári, "feel good" regény, olyan bája van, és abszolút visszaadja a balatoni üdülők és nyarak hangulatát.

12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál
Éjjeli napfény. Hála a jó égnek, nem sokat változtattak a sztorin, a szereplők jók, könyvhű, úgyhogy jó kis film lett.

13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál
Na, ennél erőteljesen bajban vagyok. Nem sok értékelést írtam idén, nem igazán volt hozzá kedvem, és amik kikerültek, azok sem biztos, hogy életem legjobb szösszenetei. Azonban James Arthur: Back to the Boy c. könyvről írt értékelést nagyon örültem, hogy sikerült úgy megírni, ahogy, illetve Matt Haig: A fiú, akit Karácsonynak hívtak a másik kedvenc.

14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál (vagy kaptál)
Obsidio. Imádom a szürke, fekete, fehér színkombinációt.



15. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig? 
Szeretném folytatni a Trónok Harcát a Kardok viharával, jó lenne sort keríteni a Tűz ébredésére is. Szándékozom olvasni az Az-t, hogy végre meg tudjam nézni a filmet, illetve az All the Little Lights is a listán van. Be kéne fejezni Ward angyalos sorozatát, és az új könyvére is jó lenne még idén sort keríteni. Ezen kívül jó pár könyv van, amit még szeretnék, de egyszerűen képtelenség mindet felsorolni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)