figyelmeztetés

A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.


2015. szeptember 6., vasárnap

J.R.Ward: The Shadows (Black Dagger Brotherhood #13) (Az árnyékok)

Megtört a jég! Igen, mégpedig több szempontból is. Elsőként azért, mert nem a karácsonyfával a hátam mögött olvastam a testvérek történetének következő fejezetét, másodsorban pedig azért, mert első ízben olvastam róluk angolul.

Trez hatalmas válaszút elé érkezett, nemsokára be kell teljesítenie a csillagok által megírt sorsát, de szerelmét sem akarja elhagyni. Persze, ez a konfliktus nem csak őt érinti, hanem testvérét, iAm-et és az egész Testvériséget is. Sőt, még ezen felül is lehetne folytatni a sort.  Kérdés, hogy ebben a helyzetben lehet - e okos döntést hozni...


Ahogy a bevezetőben is említettem, sok éves hagyományokat törtem meg ezzel a résszel. A magyar kiadást mindig karácsonykor olvastam, de tekintve, hogy egyhamar nem lesz magyar kiadás, úgy voltam vele, hogy mi a fenére várjak? Így esett, hogy a nyár derekán (na jó, inkább a nyakánál) nekiálltam angolul. Nem mondom, hogy az elején nem ment egy kicsit lassabban a dolog, mire kikövetkeztettem, hogy mi az oly találékonyan megfogalmazott alantas, fele stb. megfelelője angolul, de egy idő után minden a helyére került és onnantól már gond nélkül merültem el a sztoriban és maradjunk annyiban, hogy volt miben.

Azért Ward könyveire nem annyira jellemző ez az érzelmi hullámvasút, amivel itt találkoztam, talán ezért is lóg ki egy kicsit ez a kötet a többi közül. Volt itt öröm, bánat, harag, minden. Megkedveltem olyan szereplőket, akiket eddig utáltam, és volt, akit még kevésbé szeretek, mint eddig, sőt, olyan is akadt, akit az eddiginél is jobban szeretek. Ha valaki régebb óta követ, könnyedén kitalálhatja, hogy kire is gondolok, annyit megsúgok, hogy a két nagy kedvencem közül az egyik, de a későbbiekben még úgyis kitérek rá.
Mikor leteszem a legújabb kötetet, általában mindig az tűnik a legjobbnak. Ez az érzés leülepedés után néha elillan, ám gyanítom, hogy a The Shadows esetében megmarad, sőt, megkockáztatom, hogy jobb a regény, mint A király. Az írónő valahol azt nyilatkozta, hogy egy darabig még biztos nem tudja majd újra kézbe venni ezt a kötetet, és meg kell mondjam, tökéletesen megértem, hogy miért.

A főszereplőnk elviekben Trez, de természetesen vele együtt jár iAm, hiszen testvérek, ráadásul nekik sokkal szorosabb a kapcsolatuk, mint átlag testvérpároknak, így hát egyúttal iAm sztoriját is végigkövethettük. Egyetlen apró - pici negatívuma  a történetnek, hogy kb. a közepénél, maichen második vagy harmadik megjelenésénél rájöttem, hogy miként is fog végződni Trez "kötelessége", annyira sejtettem, hogy így fogja megoldani. Azonban nem igazán bántam, mert az indokok nem voltak tiszták, arról fogalmam sem volt, hogy miként is fog eljutni addig a végkifejletig.

Ha már Trezről van szó, azt is meg kell említenem, hogy Ward ismét elővette a kegyetlen énjét. Szerencsétlen Árnyékkal ilyet tenni..., mintha nem lett volna amúgy is elég gondja. Hihetetlen fájdalmat élt át, szinte sugárzott az érzés a sorok közül.  Az a jelenet, amikor torka szakadtából ordított? Na igen, ott igencsak összefacsarodott a szívem.
s’Ex is sokat szerepelt, ami nem meglepő, de mégis ő volt számomra a kakukktojás. Az előző kötetekben nem igazán szimpatizáltam vele, de itt kimondottan bírtam, főleg a vége felé. Abszolút megvolt minden oka arra, hogy így viselkedjen és nagyon tetszett ez a fordulat, ahogy iAm életének alakulása is. C-vel nagyon aranyosak voltak együtt, jó volt látni, hogy valószínűleg ő is megtalálta a boldogságot.
Xcort még mindig utálom, sőt, egyre jobban. Nem tudom mi az pontosan, ami miatt így érzek vele kapcsolatban, de minél kevesebbszer szerepel, annál boldogabb vagyok.
Alantaséknál sem volt túl sok előrelépés, megint feltűnt egy főalantas, de annyira jelentéktelen volt, hogy még nevet sem kapott a nyomorult, ami mondjuk nem is meglepő, tekintve, hogy rövid időn belül fejvesztve távozott, mind a posztjáról, mind az alantas létből.

Ami feltűnt még az FTT utóbbi köteteiben, az, hogy Ward szereti előrevetíteni a következő könyvének, könyveinek szereplőit és egy picit bemutatni az ő életüket is, még akkor is, ha csak mellékszálban teszi ezt.
Így nem csoda, hogy a drága, jó Rhage is sokat szerepelt ( a legnagyobb örömömre!). Régen olvastam ugyan a könyvét, talán még 2009-ben, de abban határozottan biztos vagyok, hogy most egy teljesen új oldalát ismerhettük meg. Egy érzékeny, empátiára nagyon is képes oldalát. Valljuk be, nem sok vámpírról hallottunk már, akit pánikrohamok kínoztak. Mondjuk az is hozzátartozik, hogy ha valaki, akkor ő teljesen át tudta érezni, mit is élt át Trez, és ez egy picit megtörte a lelki nyugalmát. Néha legszívesebben benyúltam volna a könyvbe és jó alaposan megölelgettem volna. Ezek után főleg nagyon - nagyon várom a könyvét.
A másik szereplő, akinek  a sorsába belepillanthattunk, mintegy teaser gyanánt, az Paradise volt. Ő lesz a spin-off sorozat első könyvének szereplője, amit szintén nagyon várok, főleg, hogy szerintem már találkozhattunk is a majdani szerelme tárgyával, legalábbis nagyon gyanús a helyzet.

A vége kicsit keserédes, de mindenképpen pozitív jövőképpel kecsegtet, már ami az Árnyékok társadalmát illeti. Trez ügye miatt az ő népük is hatalmas változásokon ment keresztül, aminek úgy gondolom, hogy egyértelműen meglesznek a következményei.
Summa summarum, örülök, hogy Ward angolul is jó (bár tény, hogy hiányzott Lukács Andrea fordítása) és iszonyatosan várom Rhage könyvét, illetve az új sorozat kezdő kötetét is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)