figyelmeztetés

A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.


2015. április 3., péntek

Elizabeth Scott: Heartbeat

Vajon az élet megy tovább, amikor a szíved már összetört? 

Anyja hirtelen halála óta Emma a gyász ködébe burkolózva él, képtelen az elengedésre, a továbblépésre, hiszen édesanyja még itt van, legalábbis testben. Gépek tartják életben, a baba miatt, aki benne növekszik.

Elhidegülve nevelőapjától és elengedve a dolgokat, amik nem olyan fontosan számára - jegyek, fiúk, főiskolás tervek - Emmának csak egyetlen barátja marad, aki emlékezteti arra, hogy lélegezzen. Egészen addig, amíg nem találkozik a rosszhírű fiúval és az fel nem kelt benne valamit. Caleb Harrison, akiben Emmáéhoz hasonló düh és veszteség lakozik. Szívének újbóli dobbanása felébreszti a lányt a gyászból, ami megkeserítette létezését. Van remény a halál utáni életre és esetleg még szerelemre is? 
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Abstractelffel folytatjuk idén is a jól bevált gyakorlatot, hogy két havonta kijelölünk magunk részére egy olyan olvasmányt, amit mindketten elolvasunk és jól kibeszélünk. 
Az idei év első olvasmánya egy Elizabeth Scott regény lett, csak, hogy emlékezetesen indítsuk az évet!

Emma édesanyja halott, bár nem a szó szoros értelmében, mert a szívét még gépek tartják mozgásban, hogy a méhében lévő kisbaba rendesen tudjon fejlődni. A lány nap, mint nap megküzd anyja mozdulatlan testének látványával és azzal a tudattal, hogy már soha nem tér vissza.

Az tény, hogy emlékezetes lett az idei első közös olvasás, de sajnálatos módon nem pozitív értelemben, pedig Scott-tól nem ezt várná az ember, legalábbis én nem, főleg, mert imádom az írónő könyveit.

Természetesen azzal is tisztában vagyok, hogy vannak jobb meg gyengébb regényei az íróknak, és ez a könyv sajnos az utóbbi kategóriába tartozik. Az írónő ugyebár híres arról, hogy  nem éppen hétköznapi témákat választ, erre jó példa az általam nem olyan rég olvasott Grace is, ami az öngyilkos merénylők életéről, érzéseiről szól. Ezzel a dologgal, a témaválasztással itt sem volt gond, hiszen a téma kellően komoly és viszonylag ritka, ennek ellenére rettenetesen nem kötött le. Olyan szinten untam és idegesített, hogy arra nincsenek szavak, ami meglepő, mert Scott-tól nem ehhez vagyok hozzászokva. Az volt az érzésem, hogy ugyanazt olvasom két fejezetenként, mégpedig azt, ahogy Dan (Emma mostohaapja) és Emma elbeszélnek egymás mellett, ráadásul sokszor szinte szóról szóra ugyanazok a mondatok hangzottak el a szájukból vagy legalábbis így tűnt, és ez rettenetesen frusztrált.

Ráadásul Emma önzősége és csőlátása fokozta ezt az egészet, és rontott a helyzeten. Elhiszem, hogy egy édesanya elvesztés borzalmas tragédia, főleg, ha ez fiatalon történik, de Emma akkor is kiállhatatlanul viselkedett. Nem vette számításba, hogy nem csak ő veszítette el egy szerettét, hanem Dan is, de  lány ezt valahogy képtelen volt az agyába vésni. Úgy tett, mintha Dan csak dísznek lenne ott, a férfit nevezte önzőnek, holott pontosan ő volt az, aki csak arra gondolt, hogy ő mit érez és neki milyen rossz. Persze rossz, ezt senki nem vitatja, de azért még nem kell másokat semmibe venni.
Aztán ott volt még a születendő babával való viszonya. Szinte tárgyként kezelte a magzatot, pedig az a kis szerencsétlen teremtmény semmiről nem tehetett. Majdnemhogy gyűlölte és rendszeresen igyekezett őt is semmibe venni. Tudom, hogy okolni akart valakit, az anyjával történtek miatt, de sikerült a legártatlanabb lényt megtalálnia.

A másik, ami nagyon idegesített, az a folyamatos mártírkodás volt Emma is, meg Caleb is folyamatosan magukat okolták a velük történtekért, holott egyikük sem tehetett a történtekről, ezek akkor is megtörténtek volna, ha ott vannak, így is, úgy is, tőlük függetlenül.
Ha már itt tartunk, meg kell említenem a könyv romantika részét is, amitől szintén nem voltam elragadtatva. Olvastam már jó pár romantikus könyvet, voltak közük jók és rosszak, de ez egyik kategóriájába sem fér bele, mert igazándiból teljesen semmilyen volt, totál hidegen hagyott, de ez általánosságban igaz volt a szereplőkre is, lehet a romantika épp ezért nem jött át. Amellett, hogy sablonos volt még fura érzetet is keltett bennem, de nem tudom pontosan megmondani, hogy mi miatt

Egyedül az egész regény stílusa volt az, amivel elégedett voltam, mert az pontosan olyan, mint amire számítottam.
Nem tudom, hogy a szóhasználattól vagy a mondatok dallamosságától, de Scott stílusa elég egyedi, ezáltal könnyen beazonosítható és emellett, nem utolsósorban nagyon kellemes olvasni. Azonban, ez önmagában nem volt elég ahhoz, hogy szeressem a könyvet, a stílust leszámítva hatalmas csalódás volt és mérföldekkel elmaradt a várakozásaimtól.

2 megjegyzés:

  1. Ez annyira aranyos volt! :D Elhordtad a könyvet mindennek, és a végén beraktad, hogy de a stílus azért jó... :D Örülök, hogy ezt megúsztam, nem akarok csalódni ES-ben. :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy nem jól írtam, inkább úgy kellett volna, hogy a fogalmazással nem volt gond. De nekem az annyira egyezik a stílussal, a szereplők és a cselekmény viszont nem. Szóval az a része rendben volt, a többi viszont... Tényleg szerencséd van, hogy megúsztad. :)

      Törlés

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)