figyelmeztetés

A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.


2014. május 25., vasárnap

Jennifer E. Smith: Létezik térkép a szerelemhez? - BTK (5)

Már megtapasztaltuk, hogy ha első látásra nem is, első olvasásra szerelembe eshetünk Jennifer E. Smith könyveivel, és közben megtapasztalhatjuk néhány órácskára, milyen is a boldogság. Most pedig térképpel a kezünkben keressük az utat a szerelemhez.
De a turnénkhoz nem lesz szükség GPS-re, elég, ha egymás után végigjárjátok a tizenkét állomást a tizenkét blogon május 19. és június 10. között. 
Az értékelésen kívül olvashattok a nagy New York-i áramszünetről, a nulladik pontról Párizsban és még sok másról.
Közben pedig a játékunk keretében bejárhatjátok Ti is az utat főszereplőinkkel, Owennel és Lucyval a világ körül. És ha ügyesen olvassátok a térképet, három példányt nyerhettek is a könyvből!
Szóval dőljetek csak hátra. Jó utat kívánunk!



10273674_555673184552655_7715810587398574171_n.jpgLucy a huszonnegyedik emeleten lakik. Owen az alagsorban él. Nem meglepő tehát, hogy pont félúton találkoznak: beragadnak a liftben két emelet közé New York-i társasházukban, amikor egy áramszünet megbénítja az egész várost. Miután kiszabadítják őket, Lucy és Owen egész éjjel a sötét utcákon sétálnak együtt, a Manhattan fölött kivehetővé váló csillagok ritka látványát csodálva. Ám amint visszakapcsolnak a fények, az élet is visszatér a régi kerékvágásba. Lucy hamarosan külföldre költözik a szüleivel, Owen pedig nyugatra indul az édesapjával. A rövid, együtt töltött idő mindkettejükre nagy hatást gyakorol. És ahogy az élet Edinburghba, San Franciscóba, Prágába és Portlandbe sodorja őket, Lucy meg Owen folyamatosan tartják a kapcsolatot, képeslapokkal, időnként e-mailben, vagy éppen telefonon. De vajon megtalálják a módját – bármely kicsi is rá az esély –, hogy viszontláthassák egymást?

Jennifer E. Smith éleslátással teli és csodálatosan romantikus új regénye bizonyítja, hogy a világ közepe nem feltétlenül egy hely. Néha lehet akár egy személy is.

Az írónő előző két regénye kellemes emlékként maradt meg, így nem volt kérdéses, hogy ezt is elolvasom, amikor lehetőségem adódik rá.

Owen és Lucy egy áramszünet alkalmával találkoznak. Az együtt töltött nap után a sors távol sodorja őket egymástól, de képeslapok formájában tartják a kapcsolatot. De van - e esély a szerelemre két olyan fiatal esetében, akiket egy fél világ választ el egymástól?

Amikor valami jó kis kikapcsoló, komfort young adult  romantikára vágyom, az írónő regényei tuti, hogy bekerülnek a kalapba. Szeretem, hogy mindig elrejt a sorok között valami komolyabb (bár ez néha kissé klisés nekünk idősebbeknek) mondanivalót, még akkor is ha maga a történet nem mindig kapcsolódik teljes mértékben a realitás talajához.
Jelen esetben két fiatal küzd meg a távkapcsolat nehézségeivel. (mondjuk kapcsolatnak csak nagyon nagy adag jóindulattal nevezhető ez a dolog kettejük között, inkább csak szimpátiának mondanám) 
Nem volt rossz regény, de nem is ez a kedvencem az írónő eddig megjelent könyvei közül. Később arra is kitérek, hogy miért. Illetve nem is. Essünk túl a dolgon most azonnal.
Igazából egyetlen dolog miatt nem szárnyalta túl a másik két története. Pontosan az hiányzott belőle, amit azokban annyira szerettem, a mondanivalója, ami itt szinte csak nagyon halványan található meg.
Ezt leszámítva azonban tényleg nagyon aranyos kis sztori a liftben ragadástól  a tetőn éjszakázáson át, egészen a sok - sok utazásig (amit egyébként kimondottan imádtam benne).
Érdekessége még a regénynek a felépítése, illetve a fejezetek hossza. Egyik hosszú, másik rövidebb, de vannak olyanok is, amelyek mindösszesen egy sorból állnak, ezzel adva súlyt az abban az egy mondatban szereplő információnak.
Amellett, hogy a regény tényleg aranyos és tudom, hogy magamat ismétlem, de nincs erre jobb szó, a szereplők életére már nem aggatható ugyanez a jelző. Owen édesapjával él, aki nagyon nehezen talál magának munkát, pont így vetődnek abba a New Yorkban álló épületbe, amelyben Lucy is lakik. A fiú nem rég veszítette el édesanyját, és ez valahol még mindig a tabu témák listáján van nála. Jó tanuló, így nem okoz gondot neki a gyakori iskolaváltás, ráadásul az egyetemek is kapkodnak érte rendesen.
Lucy kicsit más típus, őt igencsak megviseli, hogy gyakran kell új iskolában folytatni a tanulmányait, mert elég nehezen megy számára a beilleszkedés, bár New Yorkban barátai sem igen voltak, így mégsem bánja annyira a váltást. Önállóságra szokott, hiszen szülei sokat utaznak, ekkor 2 bátyjával hagyták őt. 
A legjobb része az egész könyvnek az utazás és a képeslapok voltak. Tudnivaló rólam (szerintem már említettem is egy párszor), hogy imádom az utazós könyveket, és ez is hasonló volt, Igaz, korántsem volt annyira részletes a helyszínek leírása, sőt a road - trip lényege, maga az út , az utazás is sokszor kimaradt, mégis visszaadott valamit abból az életérésből, amikor az ember városból városba utaik, mindegyik helyen minimális időt töltve. Főleg Owen esetében jön ez elő, míg Lucynál elvette a varázst a repülőút és a sofőrszolgálat. Persze, annak is megvannak az előnyei, de valahogy az autós verzióhoz jobban kötődöm.
Egyébként nem bántam volna, ha kicsit jobban kibontogatja az egyes helyek jellegzetes hangulatát, sokkal érdekesebbé tett volna a regényt. 
De  a történet azért így is elragadó volt, főleg a képeslapok. Hogy mi az elragadó egy képeslapban? Pont az, hogy manapság már szinte senki sem használja, de Owen és Lucy értelmet adtak az egésznek, hisz egyrészt jelzésértékkel bírt, így tudatták a másikkal,  hol járnak, és hogy gondolnak egymásra.
Lehet, hogy egy kicsit régimódi, nem a leggyorsabb és nem a legpraktikusabb módja a kapcsolattartásnak, de mégis megvan a maga bája, ami ebben a történetben kitűnően érvényesült.
És végül, kinek ajánlanám a regényt? Mindenkinek, aki szeretne elmerülni egy kedves, romantikus regényben és utazna egy kicsit Owennel és Lucyval.

Említettem a véleményemben, hogy hiányoltam az helyszínek hangulatát. Megpróbálom most ezt itt pótolni valamelyest azzal, hogy megmutatom melyik 6 egyetemre nyert felvételt Owen. Igyekszem rövid, és érdekes információkat közölni, de nem lesz könnyű, mert nagyon sok érdekességet rejtegetnek.

1) Berkeley (University of California, Berkeley)
2) UCLA (University of California, Los Angeles)
3) PSU (Portland State University)
4) UCSD (University of California, San Diego)
5) UCSB (University of California, Santa Barbara)
6) UW (University of Washington)

A Berkeley nevéhez híven Kaliforniában Berkeley városában található, a San Francisco -i  öböl keleti partján. A kaliforniai egyetemi rendszer vezető intézménye. Mellőzném a száraz és unalmas számadatokat, úgyhogy inkább érdekességeket gyűjtöttem össze, mint például, hogy az egyetemi campus közepén álló harangtorony hangja tisztán hallható az az egyetem egész területén.
De az is érdekesség, hogy az ide járó diákok nevéhez 72 Nobel díj fűződik, ami elég impozáns szám, de ez köthető ahhoz is, hogy az intézmény kutató egyetem is egyben, nagyon sok területen folytatnak kutatásokat és érnek el jelentős eredményeket. Sportcsapataik Golden Bears néven futnak, ehhez híven kabalaállatuk Oski, a medve egészen 1941 óta.



A UCLA a Berkeley-hez hasonlóan kutató egyetem a Los Angeles szomszédságába található Westwoodban, közel Beverly Hillshez.
1919-es alapításával a kaliforniai egyetemi rendszer második legrégebbi campusa és a 2014 őszi szemeszterre vonatkozó 105 ezer jelentkezővel a világ egyik legnépszerűbb egyeteme is egyben.
A sportban UCLA Bruins a nevük és szintén medve a kabalaállatuk, ráadásul kettő, Joe és Josephine Bruin ( mi ez a medvefétis Kaliforniában? a hideg kiráz tőle). Az iskola színe a kék és az arany kombinációja.
Az egyetem nagyon sok mindenről híres, órákig lehetne sorolni, többek között arról is, hogy sok film forgatási helyszínéül szolgált. A teljesség igénye nélkül, itt forgatták a következőket: Doktor Szöszi, Erin Brockovich, Amerikai Pite 2., Bollywood, Buffy, a vámpírok réme néhány részét, és a kedvenc sorozatomat a Greek -et.
De sajnos nem csak a jó dolgokról híres a hely, tekintve, hogy 2012 - ben a legveszélyesebb egyetemnek nyilvánították, mert itt történt a legtöbb bűncselekmény.
Ide is jártak hírességek, nem is akármilyenek: Al Gore, John Williams (a Star Wars filmek zenéjéért felelős egyén), Coppola, James Franco, Milo Ventimiglia, Ben Stiller, sőt a Maroon 5 és a Linkin Park néhány tagja is.



A Portland Állami Egyetem Oregon államban, Portland belvárosában helyezkedik el. A "Zöld Egyetemek" között előkelő helyen áll. 
1948-ban, a vamport -i árvíz idején úgy vált ismertté, mint a főiskola, amelyik hallhatatlan, tekintve, hogy nem voltak hajlandóak bezárni, így az árvíz alatt és után is üzemelt.
Ez Oregon állam legnagyobb egyeteme.
Nagy nevek, akik itt végeztek: Jean M. Auel ( A barlangi medve népe c. könyv szerzője - már megint a medvék), Tony Curtis.
Az iskola színei a Zöld és a fehér, kabalájuk pedig Victor E. Viking, a sportpályákon pedig Vikingek néven képviselik az egyetemet.



A San Diego-i egyetem szintén a kaliforniai egyetemi rendszer része,  San Diego északi részén található La Jolla-ban a Csendes - óceán partján. Pont az óceán közelsége miatt, az egyetem nagyon híres az ócánokkal kapcsolatos tanulmányairól és kutatásairól. 20 Nobel - díj köthető a korábbi diákok nevéhez. 
Sport területén Tritonok néven hallhatunk róluk, kabalájuk Triton király, de nem a kis hableánybeli triton. Színük kék és sárga (ennek a két színnek az árnyalatai általában jellemzők a kaliforniai egyetemekre). A campus közepén áll a Geisel könyvtár, ami Dr.Seuss-ról kapta a nevét.
Az egyetem hagyományai közé tartozik a Tök és a Dinnye dobálás, előbbi Halloween-kor, utóbbi a nyári szemeszter végén esedékes. Mindkét tradíció 1965-ben kezdődött egy fizika kísérletből kiindulva, ahol az emeletről kidobott tök mozgását vizsgálták a hallgatók.
Ismerős öregdiákok: Robert Buckley (a Tuti Gimi c. sorozatból ismerhető színész), Khaled Hossaini író, és az egyik kedvenc együttesem, a Switchfoot dobosa és alapítója Chad Butler.



Goleta mellett, 13 km-re Santa Barbarától található a következő egyetem, a UCSB, amire Owen felvételt nyert. Azt hiszem, a hat egyetem közül ez a legszebb, már ami a környezetét illeti. A campust három oldalról a Csendes  - óceán öleli körül és saját, privát partrésszel rendelkezik. A harmadik legidősebb egyetem a kaliforniai rendszerben, amihez 1944-ben csatlakozott.
A kutatások területén jelentős szerepe van a komplexumnak, hiszen 12 nemzetközi kutató központnak ad helyet.
Az iskola színe, kaliforniai intézményhez híven a kék és az arany speciális árnyalatának kombinációja, sportban pedig Gauchos-nak hívják magukat, amely elnevezésnek argentin gyökerei vannak.
Leghíresebb egyetemi esemény a zenei fesztivál, ami évente körülbelül 8000 ember mozgat meg és neves előadók is képviseltetik magukat, csakúgy, mint Drake vagy éppen Snoop Dog.
Híres öregdiákok: Michael Douglas, Gwyneth Paltrow, Morgan J. Freeman.



És a végére hagytam a legfőbb célpontot a hat közül, a washingtoni egyetemet, ami Seattle városában található, a Portage - öböl partján. 1861-ben alapították, bár akkor még nem ezen a néven futott.
A nyugati part legidősebb egyeteme és a legjobb orvosi iskolaként tartják számon az Egyesült Államokban.
Színei a lila és a sárga, sportolói a Husky-k, ennek megfelelően kabalaállatuk Harry, a husky, akinek jelenlegi élő megfelelője Dub, egy nagyon cuki kutyus 2009 óta, akit az alábbi képen is láthattok. Az aktuális élő kutyára kezdetekben az Alpha Epsilon Sigma fiúszövetség tagjai vigyáztak, ám ez egy idő után átszállt egy professzor családjára és a mai napig az ő leszármazottainál van az aktuális kutyus.
Itt is forgattak jó pár filmet, de a legismertebb talán ezek közül a 10 dolog, amit utálok benned.
Híres öregdiákok: Kristin Hannah írónő, James Caviezel színész (tudjátok, akinek olyan szép kék szemei vannak), Patrick Duffy és még Bruce Lee is ide járt.



Ezek lennének hát a regényben szereplő egyetemek, remélem egy kicsit sikerült átadnom a hangulatukat és találtatok köztük érdekes információkat.

Játék

A Létezik térkép a szerelemhez? főszereplőit elválasztják a kilométerek. A távolság egyre nagyobbra nő közöttük, miközben Owen Amerikát, Lucy pedig Európa nagyvárosait járja be. Mégis sikerül áthidalniuk a kettejük közötti sok-sok mérföldet, képeslapok segítségével. 
Ha velünk tartotok a játékban, akkor Ti is megkapjátok a saját térképeteket Lucy és Owen történetéhez!
Nincs más dolgotok, mint megfejteni, melyik városok szerepelnek az egyes állomásokon található képeslapokon, majd ezeket minden nap beírni a Rafflecopter doboz megfelelő soraiba.
Ha ügyesek vagytok és a szerencse is mellétek áll, megnyerhetitek a 3 darab Létezik térkép a szerelemhez? kötet egyikét, hogy a lapokon keresztül Ti is Owenékkel kalandozhassatok.

A nálam kitalálandó város képeslapja pedig:




A regény előrendelhető kedvezményes áron a kiadótól ITT.

A turné további állomásai:
máj. 21. - Angelika blogja
máj. 25. - Book Heaven
máj. 27. - MFKata gondolatai
máj. 29. - Roni olvas
máj. 31. - Dreamworld 
jún. 4. - Nem harap a...
jún. 6. - Bibliotheca Fummie
jún. 8. - CBooks
jún. 10. - Zakkant olvas

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)