Lauren Kate: Rapture

A múlt újraírható… De milyen áron? A vaksötét égbolton szárnysuhogás hallik… Luce és Daniel ideje, akárcsak a homokórán gyorsan pergő kvarcszemek, vészesen fogy. Ahhoz, hogy meghiúsíthassák Lucifer a múlt eltörlésére irányuló tervét, időben meg kell találniuk az angyalok földre érkezésének pontos helyét. Sötét erők üldözik őket, ám Daniel maga sem tudja, képes-e tovább folytatni… örökre együtt tud-e élni azzal, hogy Luce-t újra meg újra elveszíti. Közösen kellene felvenniük a harcot a rájuk váró epikus küzdelemben, amelynek végén csak élettelen testek és… angyalpor marad, miközben hatalmas áldozatok hozatnak, és szívek törnek darabokra. Luce ekkor eszmél rá az elkerülhetetlenre: megérti, hogy a sors nem is Danielnek, hanem valaki másnak rendelte! A fejükre hozott átok mindig is csupán Luce-ról szólt… róla és a rég elhagyott szerelméről. És voltaképp csak az számít, hogy most milyen döntést hoz. Ki nyeri vajon végül a Luce-ért folyó csatározást? A Rapture - boldogság a fallen sorozat káprázatos befejezése. A menny nem várhat tovább. 


Elérkezett ez a pillanat is, amire egyébként nagy valószínűség szerint még jó sokat kellett volna várni, ha csak drága barátosném, Abstractelf rá nem vesz, hogy szenvedjünk olvassuk el együtt. Egyedül nem futottam volna neki a Passion után, de rájöttem, hogy jobb hamarabb túlesni rajta, amíg emlékszem valamire az előző részekből. Meg azért a kíváncsiság apró szikrája ott pislákolt bennem, hogy mi is lesz ezek után a történet vége.

Luce-nak és Danielnek kilenc napja van arra, hogy megállítsa Lucifert, ugyanis, ha nem teszik, eltöröl mindent, ami eddig történt a Földön. Természetesen segítséget is kapnak a többi angyal személyében, amire bizony szükségük is van, mert nem csak hogy meg kell találniuk bizonyos dolgokat, amiknek a hollétéről nem sokat tudnak, de még számolniuk kell nehezítő tényezőkkel is, mint például az ellenségeikkel, akik mindent megtesznek, hogy meghiúsítsák tevékenykedéseiket. Vajon sikerül elérniük céljukat, hogy végre boldogan élhessenek?

Hát (tudom, háttal nem kezdünk mondatot, de én most lázadok) meg kell mondjam, nagyon vegyes érzésekkel tettem le a könyvet, mert bár több minden történt, mint a Passionban, de sikerült az írónőnek olyan nyáltengerré változtatnia a történetet, hogy azt vártam mikor ugrálnak be a rózsaszín pónik az ablakomon olvasás közben. Alig vártam a végét emiatt, és akkor még a logikai bukfenceket nem is említettem, márpedig abból is volt bőven. De kezdjük az elején. 
Már alapjáraton az sántított, hogy a megoldáshoz az egyetlen segítségük a Daniel által írt könyv. De ki hallott már olyanról, hogy valaki nem emlékszik arra, mit írt a saját könyvébe, főleg úgy hogy az illető egy hiperszuper angyalka, jobbnál jobb képességekkel. Nem tudom felfogni miért pont a memóriája lenne gyenge. A másik meg, hogy ha valami huszadrangú részletet felejt el, az még oké, de könyörgöm, ettől az információtól a létezése, sőt mi több a világ létezése függött. 
Ez már a könyv legelején megalapozta a hangulatomat és beigazolta a félelmeimet a regénnyel kapcsolatban. Pedig nem volt rossz az alaptötlet, hogy a három relikviáért három felé válnak, hogy időben megszerezzék, de annyira el lett húzva az egész Luce folytonos agyalásával meg agonizálásával, meg alvásával, hogy néha igencsak erős ingerenciám támadt átugrani egy - két részt, hogy úgy érezzem halad is valamicskét a történet. 
Luce sajnos még mindig nem az eszéről híres, de ez már szinte alap dolog, hisz miért pont az utolsó kötetre állna sorba némi sütnivalóért? Erre az egy részre már tök felesleges. Ez egyébként talán a könyv, sőt a sorozat legnagyobb logikai bukfence, ugyanis Luce igencsak gyengécske értelmi képességei (a negro világít a szájában konkrétan) totálisan ellentmondanak valódi énjének. Az egyik ékes példája ennek, hogy halvány lila fogalma nem volt róla, hogy ki az a Raphael nevű angyal. Minek is ismerni őt? Végül is csak egy arkangyal. Végül is csak Luce "angyalos" suliba járt egy darabig, ahol kizártnak tartom, hogy ne került volna szóba valamilyen formában, arról már nem is beszélve, hogy angyalokkal van körülvéve. Nem hiszem el, hogy egyszer sem merült fel a neve. Úgy gondolta, hogy csak egy, az egyház által kitalált figura. Hát rendben, Lulu.... 
A másik felettébb logikus reakcióját akkor villantja meg, amikor le kell merülniük az egyik relikvia után a tenger mélyére. Az első gondolata nem az, hogy hogyan fog lélegezni a víz alatt, meg nem a hipotermia (tekintve, hogy baromi hideg a víz), hanem az, hogy Daniel nem hozott neki fürdőruhát, hanem csak egy búvárszemüveget. Eme a hatalmas probléma mellett még amiatt is volt ideje aggódni, nehogy bekapja valami olasz Loch Ness-i szörny.... 

 Luce glanced over the side of the gondola into the cloudy green water moving fast below her. Lack of swim-suit. Hypothermia. Italian Loch Ness monsters in unseen depths of sludge.  

Az az igazság, hogy ismét a mellékszereplők mentették meg a teljes csődtől a könyvet. Arrianne, Cam, Molly, Gabbe és az össze többi angyal, sőt én még az Outcasteket is bírtam, nekik is volt egy stílusuk, amit jól példáz, hogy egy összecsapást követően mindenhol hullák feküdtek, amire ők örömmel jelezték, hogy hoztak kaját. Annyira abszurd volt, és annyira kilógott a jelenetből ez a kijelentés, hogy muszáj volt rajta mosolyogni. 
Kb. a könyv 60%-nál hagytam abba a jegyzetelést, onnan már nem láttam értelmét. Kimondhatatlanul vártam, hogy a végére érjek a regénynek, mert egyrészt iszonyatosan nyűglődtem vele, másrészt meg érdekelt, hogy mi is az a meglepő fordulat, amit sok értékelő kiemelt a kritikájában. 
Hát (igen, megint háttal kezdtem) nem igazán jött be a nagy meglepi, mert annyira tipikus YA mozzanat ez, hogy az lett volna a meglepő, ha nem húzza meg ezt a cselekményelemet. Az utolsó fejezet volt a kedvencem két okból. Egy az, hogy bármennyire is gonosznak hangzik, a könyv végét jelentette, ami nem mellesleg szuper nyálasra és szuper boldogra sikerült. Örömöm másik oka az volt, hogy jobbára csak azok a mellékszereplők szerepeltek benne, akiket nagyon szerettem végig a könyv folyamán. 
Nagyon sajnálom egyébként, hogy ilyen keserű szájízzel kell búcsúznom attól a sorozattól, aminek az első részét, sőt még a másodikat is, annyira szerettem. A borítója ennek a résznek is imádnivaló, így talán mégsem teljesen keserű a búcsú. Bye - bye Lulu!