figyelmeztetés

A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.


2013. szeptember 22., vasárnap

Charles Sheehan-Miles: Just Remember to Breathe

Alex Thompson élete tervszerűen működik. Jogot tanul a Columbia Egyetemen, a jegyeire , az életére és a jövőjére összpontosít. A legutolsó dolog, amire szüksége van, hogy újra találkozzon a pasival, aki összetörte a szívét. 
Dylan Paris komoly sérülésekkel tér haza Afganisztánból és tisztában van vele, hogy nem rángathatja vissza Alexet abba a káoszba, amivé az élete változott.
Mikor Dylan és Alex ugyanazt a megbízatást kapják az iskolai programban, és arra kényszerülnek, hogy együtt dolgozzanak, le kell fektetniük az új szabályokat, nehogy egymásnak essenek.
Az egyetlen probléma, hogy folyton megszegik a szabályokat.

Az első szabály, hogy soha, de soha nem beszélnek arról, hogyan szerettek egymásba.
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)


A katonás téma miatt figyeltem fel a könyvre annak idején a friss megjelenések között, azonban az valahogy kimaradt, hogy ez egy sorozat első része. Mondjuk hála a jó égnek ez nem okozott különösebb problémát, mert bár sorozat, a részek mégsem szorosan összefüggőek. Három lánytestvér történetét mesélik le, minden kötet egy - egy lányt emel ki. Ez a rész Alex története.

Alex és Dylan egy külföldi tanulmányúton találkoztak, ahol csodás időt töltöttek el együtt, igaz, igencsak rövidet. De egyikük sem akart semmi komolyba belebonyolódni, főleg, hogy akkoriban mindketten párkapcsolatban éltek. Azonban a vonzódás nagyobb volt, így mégiscsak egymásra találnak, ám Dylan Afganisztánba megy katonának. Vajon kibírják - e egymás nélkül? És mi lesz, ha újra találkoznak?

Mint már fentebb is említettem, nem éreztem semmi jelét annak, hogy ez egy sorozat, ha Connie nem világosít fel, valószínűleg még mindig a tudatlanság mocsarába süppedve ücsörögnék, mit sem sejtve.
Alex nagyon nehezen tette túl magát azon, hogy Dylan Afganisztánból egyik napról a másikra megszakít vele minden kapcsolatot minden szinten. Ám egyszer csak az egyetemen hirtelen szembe találja magát vele, ráadásul egy tanár mellé lettek beosztva segítőnek. Ha voltatok már igazán kínos szituációban, akkor tudjátok miről beszélek. Mivel mindkettejüknek szüksége van erre a munkára, így kénytelenek egymás társaságát elviselni, még akkor is ha legszívesebben rá sem néznének a másikra.
Dylan már nem az az ember, akit Alex annak idején megismert. A háború megtörte őt lelkileg, hisz két legjobb barátja a szeme láttára halt meg, ráadásul aznap pont miatta voltak szolgálatban, így magát hibáztatja a történtekért.
Ha ez még mind nem lenne elég, ő azok közé a katonák közé tartozik, akik nem csak lelki, hanem fizikai sérülésekkel távoztak a harcmezőkről. Egy robbanásban - melyben barátait is elvesztette -  megsérült a lába és nem sok hiányzott ahhoz, hogy combtól lefelé teljesen elveszítse azt. Ez egészül ki a PTSD-vel és dühkitörésekkel, ráadásul fejsérülésének következtében alapvető szavakat is elfelejt néha, ami a magánéletben és a tanulásban is kis mértékben akadályozza. De nem csak a fiú változott meg az idő alatt, amíg nem találkoztak Alexszel, hanem  a lánnyal is történtek dolgok, amik igencsak megváltoztatták. A történtek lényege tulajdonképpen, hogy a kiesett idő után hogyan ismerik meg újra egymást, hogyan birkóznak meg egymás és saját maguk múltjával.
Szépen lassan, lépésről - lépésre próbálja Alex visszanyerni Dylan bizalmát, de nincs könnyű dolga. Dylan hajlamos visszahúzódni és még van győződve róla, hogy nem elég jó a lánynak, mert ő nem más, mint egy roncshalmaz, ráadásul társadalmi státuszuk is különböző, tekintve, hogy Alex egy nagykövet lánya, és az apuka nem csinált belőle titkot, hogy nem támogatja ezt a kapcsolatot. Ha már itt tartunk, meg kell említenem, hogy Alex családja külön megért volna egy misét. Az apja nemes egyszerűséggel egy barom, az anyja meg iszonyat idegesítő, viszont a testvérei (főleg Carrie, aki a 3. rész főszereplője) nagyon jó fejek voltak, rajtuk  jókat mosolyogtam.
A másik, akit nagyon bírtam az Sherman volt, Dylan bajtársa, katona társa, legjobb barátja., aki, azt hiszem nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy szintén szerepelni fog a harmadik részben. Jó szövege volt, amellett, hogy nagyon odafigyelt a legjobb barátjára és nagy segítségére volt Alexnek is, hiszen hitelesen át tudta adni, mit is éltek át a fiúk küldetésük alatt.
A regény egyébként jó pár komoly témát is érint a katona létből kifolyólag, de előfordul benne nemi erőszak, fizikai bántalmazás és börtönbe kerülés is.
A történetet váltakozó szemszögből követhetjük, hol Dylan, hol Alex meséli a történtet. Sok a visszaemlékezés is, hiszen így derül ki a múltjuk, megismerkedésük mikéntje.
A fejezetek rövidek, így a regény könnyen és gyorsan olvasható, de ehhez hozzájárul az író stílusa is. Igen, jól hallottátok, írót mondtam, ugyanis ezt a könyvet egy férfi ember írta, amin én is iszonyatosan meglepődtem. Bár nem tudom miért élt bennem az, hogy nő a szerzője.
Mindenesetre hamarosan sort kerítek az második és a harmadik részre is, mert ezzel a  történettel nagyon megnyert magának az író.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)