A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják. (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobb...
Emma otthagyja Weslyn-t és vele együtt minden lakóját, hogy a Stanford Egyetemre járjon, ahogy mindig is tervezte. Már nem ugyanaz a lány, aki volt, csak árnyéka önmagának. Össze van törve, és az egyetlen lehetősége arra, hogy újra teljes életet élhessen, ha megbocsájt. Meg kell találnia a módját, hogy megbocsájtson önmagának, és rájöjjön mennyire értékes, mielőtt elfogadja a szerelmet, amit igazából megérdemel. (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) A második részt jóval megjelenése után olvastam, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy tudtam, nagyon szemét kis függővége lesz, és így kevesebbet kell várnom a befejező részre. És tényleg megúsztam viszonylag kevés várakozással, mindössze talán két hét telt el, és már újra belemerülhettem Emma történetébe.
Mara Dyer hinni akar benne, hogy a neki mondott hazugságok mögött még van valami. Tényleg van. Egy pillanatra sem áll meg, hogy belegondoljon abba, hová is vezet az igazság utáni kutatása. Pedig kellene. Soha nem gondolt bele, meddig menne el, csak, hogy bosszút állhasson. De most bele fog. A hűséget árulás övezi, bűn és ártatlanság összefonódik, a sors és a véletlenek ütköznek Mara Dyer történetének sokkoló befejezésében. A megtorlás elérkezett. (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Egy újabb sorozat vége. Fura volt Maráéktól búcsút venni, ráadásul még nem is igazán ülepedett le a sztori minden mozzanata ( lehet, hogy nem is igazán fog, csak második, harmadik elolvasásra). Kíváncsivá tett a második kötet hajtépésre okot adó vége és tudni akartam, hogy mi lesz a szereplőkkel, de nagyon.
Kellemes húsvéti ünnepeket neked is, Nancy! :)
VálaszTörlésKöszönöm! :)
VálaszTörlés