Ugrás a fő tartalomra

Múlt & Jövő - Összegzés (22)

Már csak 1,5 hónap (durván) és karácsony, ami szinte hihetetlen. Tegnap villant belém a felismerés, amikor a rádióban elkezdtek karácsonyi reklámot adni. Mondjuk jel lehetett volna az is, hogy a neten sokasodnak a karácsonyi képek, dekorációs ötletek és ajándéktippek. Elrepült az idő, és ez erre a hónapra is igaz, szinte most kezdtük és már vége is.

Sajnos nem is tudtam túl sokat olvasni, de valahogy ez az utóbbi hónapok mindegyikére jellemző volt.
Most azonban még az is bejött mellé, hogy szinte egyáltalán nem azokat a könyveket olvastam, amiket előre elterveztem. Ennek részben az az oka, hogy jöttek olyan könyvek, amiket előre akartam venni, meg az is, hogy a tervezettjeim egy részének csúszott a megjelenése.

Így a hónapot a Dark Horses befejezésével kezdtem. Nem volt rossz sztori, de én egy kicsit komolyabbra számítottam. Egynek mindenesetre elment. Ezután elkezdtem a várólista csökkentős könyveim közül Ward angyalos sorozatának következő részét, Bűvöletet. Sajnos még nem végeztem vele, de rajta vagyok az ügyön. Nem az a baj, hogy nem köt le, csak mindig jött valami más, ami jobban érdekelt.

Közben elkezdtem Hosszú Katinka életrajzi könyvét, ami nagyon érdekes részleteket fedett fel a sportolónő életéről. Nem is gondolnánk, hogy mi jár a fejükben egy - egy verseny előtt. Mi csak annyit látunk, hogy kijön, beugrik  a vízbe, úszik, nyer (vagy nem) és kész. Azonban ez a folyamat jóval összetettebb és ez egyértelműen kiderül a könyvből, ahogyan az is, hogy mekkora nyomás nehezedik rájuk.

Pont, amikor végeztem híres úszónőnk könyvével, akkor esett be a postás Rain Arlender regényével, Az élet esszenciájával, amin mulattam bőségesen és nagyon kellemes szórakozást nyújtott.

Közben becsúszott egy kis mese is, amit a gyerekeknek olvastam, Geronimo Stilton egyik története. Sokat hallottam már róla, de valahogy soha nem került a kezembe, viszont nagyon jól szórakoztam rajta, vicces volt és aranyos, igazi gyerekeknek való sztori.

Ezt közvetően (miközben a Bűvölettel alig haladtam), befutott a Lily és a polip, amit nagyon - nagyon vártam. Pont tegnap este végeztem vele, és hát mit mondjak? Ezer darabra törte a szívem, de ennek ellenére nagyon örülök, hogy elolvastam, mert nagyon szép történet.



Azt hiszem, nem kérdés, hogy a hónap első dolga lesz, hogy befejezem a Bűvöletet, szerencsétlen könyvet lassan már egy egész hónapja olvasom. Kezd miatta lelkiismeret furdalásom lenni, úgyhogy valamit tenni kell (mondjuk leülni és elolvasni).


Aztán reményeim szerint november első hetében befut a múlt héten megrendelt Gemina, amit nagyon - nagyon - nagyon - nagyon várok. Lassan már egy éves várok a megjelenésére, úgyhogy tuti, hogy addig nem kezdek másba, amíg ezt ki nem olvastam.

Novemberben jelenik meg a másik könyv, amire mindképpen szeretnék sort keríteni, ez pedig nem más, mint Anna Kendrick önéletrajzi regénye. Igen, jól látjátok, most rákattantam az önéletrajzi könyvekre, de kimondottan jól esik a változatosság, ráadásul nagyon bírom a színésznőt, ezért is döntöttem a könyv elolvasása mellett.


Alapesetben nem terveznék többet, de az egyik kolléganőmtől kölcsönkaptam a legújabb Nicholas Sparks regényt, és nem szeretném annyira sokáig magamnál tartani, mint a legutóbbit, így ha lesz időm, abba is belekezdek.
És azt hiszem, ennél többet nem is tervezek, mert felesleges.

Tegnap rápillantottam a kihívásaimra, tekintve, hogy közeleg az év vége, és meg kellett állapítanom, hogy elég siralmasan állok. A várólistás nagy valószínűség szerint nem lesz meg, ahogy a 40 pontos sem, azonban ez utóbbi nem meglepő, mert számítottam rá, így mentem neki. A sorozatos kihívás teljesítésére még van esélyem, hisz, ha minden igaz, még 3 sorozatfolytatást kell elolvasnom, ami elvileg be is van tervezve, de tudjátok: Nyugtával dicsérd a napot!

Megjegyzések

  1. Egyet értek, az idő hihetetlenül rohan, 2 pislantás, s itt van a karácsony. A Katinka könyv és Anna Kendrick könyve engem is érdekel, beszámolsz majd róluk, igaz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne is mondd! Lehet kezdeni a dekorációkon gondolkodni és ajándékokat vadászni a családnak.
      Katinka könyvéről nem lesz bejegyzés, de annyit elmondhatok, hogy nagyon érdekes, bepillantást nyújtott az úszók életébe, és egy kicsit a lelki világukba is, mindenképpen érdemes volt elolvasni. Anna Kendrick könyvéről terveim szerint írok majd. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)