figyelmeztetés

A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.


2016. március 5., szombat

K.A. Tucker: Burying Water (Burying Water #1)

Az Oregon állambeli földeken hagyták meghalni, azonban a fiatal lány a esélyei ellenére túléli, de úgy ébred, hogy fogalma sincs ki ő és mi történt vele. Egy percig sem akarja a Jane Doe nevet viselni, így egy, a testén lévő jelről - amely egyben az egyetlen dolog, ami múltjára utal -  Waternek nevezi el magát. Az idős Ginny Fitzgerald, egy hóbortos, de kedves hölgy veszi magához egy közeli lovasfarmon, ahol Water lassan új életet épít fel magának. Azonban, ahogy az egyre több, régi életével kapcsolatos kis felvillanó részletet igyekszik összerakni, csak még több kérdés merül fel benne: ki a szomszéd, aki csendben dolgozik Barracudáján? És Ginny miért nem engedi ezt a személyt a birtokára lépni? És miért érzi Water úgy, mintha ismerné a férfit? 

A huszonnégy éves Jesse Welles nem tudja mennyi időbe telik, mire Water visszanyeri az emlékezetét.. A lány érdekében azt reméli, hogy soha nem jön el az a pillanat.  A fiú tudja, hogy így sokkal nagyobb biztonságban és boldogabban élhet, és pontosan ezért igyekszik távolságot tartani kettejük között, bármennyire nehéz is. Mert, ha közel kerülnek, a lányt eláraszthatják az emlékek, amiket jobb, ha elásva hagynak. 
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

K. A. Tucker neve nem ismeretlen számomra, hiszen a Ten Tiny Breath című regénye szerelem volt első látásra. A második része ugyan nem varázsolt el annyira, de ez sem tántorított el attól, hogy valamikor elkezdjem ezt a sorozatát is.
Egy lány a kórházban arra ébred, hogy teljes addigi életét elfelejtette annak a traumának köszönhetően, amit túlélt. Megerőszakolták, összeverték, elvesztette a kisbabáját. akiről azt sem tudta, hogy ki az apja. Így kezdi új életét, orvosának szomszédságában, egy morgós, öreg hölgy társaságában. Azonban a doktornő fia, akinek nem igazán jó a híre, valakire nagyon emlékezteti őt.

Valamikor a nyár folyamán az írónő feltette a teljes regényt a wattpadra, gondolom népszerűsítés céljából. Akkor olvastam bele az első két fejezetbe, és jöttem rá, hogy igencsak előrébb kell hoznom a várólistámon, mert tudni akarom, hogy mi is történik később a regényben. Ennek egészen egyszerűen az volt az oka, hogy igencsak erősen kezdte az írónő a történetet, és abból az izgalmas kezdő jelentből vezetett vissza mindent.
Nem mondanám, hogy kitalálhatatlan volt a cselekmény, mert viszonylag hamar rá lehetett jönni, hogy mik azok az események, amikre Jane Doe nem emlékszik. Azonban meggyőződésem, hogy Tucker nem is akarta úgy megírni a történetet, hogy ne lehessen kitalálni előre a végét, meg úgy az egészet. Nem krimit, meg thrillert akart ő írni, hanem romantikus regényt egy kis izgalommal, és ez szinte maradéktalanul sikerült is neki.

Mindennek ellenére végig izgultam a szereplőkért, szinte egytől - egyig a szívemhez nőttek és drukkoltam nekik. Tudom, hogy romantikus sztori, de azért volt min izgulni. 
Kimondottan bírtam ezt az orosz maffia szálat, nem egy ilyen sztoriról lehetett már hallani, bár az is igaz, hogy nem csak az orosz maffiával kapcsolatban. Mindenesetre megbolondította egy kicsit a cselekményt, és elég drámaiságot kölcsönzött ahhoz, hogy összességében nehezen lehessen letenni a könyvet.
Nagyon tetszett az is, hogy a jelent Jane szemén keresztül, míg a múltat Jesse tolmácsolásában fedezhette fel az olvasó.

A romantika része is aranyos volt, bár azt nem feltétlenül mondanám rá, hogy valós, de nem is éreztem kimondottan szükségét. Magával sodort és ez elég is volt. Imádtam, ahogy a szereplők kétszer szerettek egymásba, vagy legalábbis Jane kétszer szeretett bele álmai pasijába, mert Jesse tulajdonképpen végig, szüntelenül szerette őt.
Nem egy egyszerű sztori a kettejük kapcsolata, nem elég, hogy a nő férjes asszony, de ráadásul olyan a férje, amilyen. Ennek ellenére az elejétől, a defektes jelenettől egyértelművé vált, hogy összetartoznak, még ha rögös út is áll előttük.
Azt mondjuk nem értettem, hogy Alex (aka Jane/Water) miért nem hagyta ott a férjét. Oké, hogy fél tőle, és attól, amit hatalmánál és kapcsolatainál fogva tehetett volna, de ha elmenekült volna messzire, a pasi lehet, hogy nem is vette volna a fáradtságot, hogy kövesse őt, és revansot vegyen sebzett büszkeségéért. Gusztustalan egy pali volt, az már biztos. Tipikusan az az ember, aki semmibe veszi a nőket, csak kellékként használja őket, hogy az egoját polírozza. Alex sem volt más, csak egy kiegészítő.
Még Ginnyt kiemelném a szereplők közül. Ez a 60-as éveiben járó, folyton morgó asszony lassan, és szinte észrevétlenül lopta be magát a szívembe és tulajdonképpen Alexébe is. A végére olyan szinten lett része a történetnek, hogy alig hittem. Természetesen ez érthető azok után, hogy kiderült, ennyi közös pontjuk van a fiatal lánnyal.

Egy pici dolog azonban szöget ütött a fejemben. A végén Alex hogyhogy nem látott semmit a férje vagyonából, ha egyszer nem írtak alá házassági szerződést? Oké, hogy nem maradt minden nélkül, de akkor is, ami jár, az jár.

Ezt leszámítva azonban egy olyan regényt olvashattam, ami iszonyatosan lekötött és emellé még tetszett is!
Igyekszem majd sor keríteni a további kötetekre is, remélem, azok is hasonlóak izgalmasak és jók lesznek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)