figyelmeztetés

A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.


2014. július 28., hétfő

Layne Harper: Falling Into Infinity

A texasi egyetemen másodéves orvostanhallgató Caroline "Charlie" Collins pontosan tudja mit akar elérni az életben és ahhoz, hogy ez megtörténjen, milyen sorrendet kell követnie: befejezni az iskolát, ledoktorálni, majd szerelembe esni. Ám az egyetem sztár hátvédjével, Colin McKinney-vel való találkozás mindent megváltoztat. Barátságuk szép lassan elmélyül és erőteljes szerelemmé alakul. Charlie-nak és Colinnak meg kell tanulniuk megküzdeni a fiú profi játékossá válásával, a média ezzel járó nyomásával és a rajongók folyamatos követeléseivel. Ezzel egy időben Charlie azon aggódik, hogyan fog beférni az alapból is elég stresszes életükbe az álomiskolába való jelentkezése. A Falling Into Infinity felteszi a kérdést, vajon elég - e a szerelem ahhoz, hogy egy kapcsolat működőképes legyen?  
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)



Borító. Mi más is lenne, ami szemem e könyvre vonzotta? Vesszek meg, de képtelen vagyok ellenállni az ilyen külsővel megáldott olvasmányoknak.
Szép borító? Pipa. New Adult? Pipa. És Nancy már el is veszett. Ezt lassan az önéletrajzomba is beleírhatom.


Colin és Charlie különböző célokkal indultak neki az életüknek. Egyikük profi futballista, másikuk ortopéd orvosnak készül. Mikor találkoznak, igencsak kérdőre vonják céljaikat, illetve azok megvalósításának lehetőségét, illetve körülményeit.

Kicsit hülyén hangzik a cselekmény összefoglalója? Nem vagyok meglepve. Sokáig gondolkodtam azon, hogyan is foglaljam össze, mi történt a könyvben, de meg kell mondanom, baromira nehezemre esett, és ezt érezni is rajta. De egyszerűen kettejük évődésén (három időszakon át) és a féktelen pénzköltésről szóló folyamatos sopánkodáson át nem sok minden említésre méltó dolog esett meg a szereplőkkel. Itt - ott voltak bedobva komolyabb cselekményelemek,  mint Charlie étkezési zavara vagy Colin alkohol allergiája (nem vagyok benne biztos, hogy ez a hivatalos szakszó rá, nézzétek el, nem vagyok otthon a témában), de ezek is csak olyannyira futólag és felszínesen voltak érintve, hogy nem nagyon tettek hozzá az összhatáshoz.
Szó, mi szó, több sebből vérzett a regény, kezdve a stílussal. Biztos, hogy lesz, akinek tetszeni fog, az én ízlésemnek azonban nagyon sok helyen túlzottan teátrális volt a fogalmazás és a szóhasználat, legalább annyira, mintha egy klasszikus drámát olvastam volna. A főhős csajszi, többször is felkiáltott magában, idézem "What a day and night!" és ez tök röhejesen hatott adott szövegkörnyezetben, nincs ezen mit szépíteni.
Ahol pedig nem a teátrális jelleg tűnt ki, ott szimplán teljes mértékben mű volt az egész. Annyira érződött rajta, hogy "elrendezett", és ez sokat rontott az egészen.

A cselekmény egyhangúsága miatt a szerkezet sem a legszerencsésebb. Mivel ugyanazokon a dolgokon agonizálnak mondhatni egész végig - a csaj nem bírja a kitüntetett figyelmet, amit a sztársportoló pasija miatt kap, illetve amiért orvosira akar menni, de Colint sem akarja otthagyni - így az időben ugrálás nem a legjobb ötlet, mert követhetetlenné válik, melyik idősávban is vagyunk éppen. Hiszen a főiskolán , másodévesként, végzősként és 28 évesen is gyakorlatilag ugyanaz az alapprobléma, ami a kettejük kapcsolatát nehezíti. Pont ezért a fejezetek elején nagyon nehéz volt belőni, hogy épp melyik időszakban is vagyunk, még akkor is, ha fel van tüntetve.
Az sem segített a dolgon, hogy  mindkét főszereplő tök semleges, és jellegtelen volt. A pasi sztárfocista, de csak Charlie-n jár az esze, mindent megvesz neki, legyen szó akár egy luxusautóról vagy más méregdrága dologról. Charlie ugyanez, soha nem felejti el kihangsúlyozni,, hogy mit vett neki Colin vagy épp milyen ultradrága designer táskával a karján szaladgál épp.
Nem volt ez más, mint rongyrázás és ez is rettenetesen zavart olvasás közben, nagyon felszínesen hatott.

Ejtenem kell néhány szót kettejük kapcsolatáról is. Először is, az volt nagyon furcsa, hogy szinte minden mondatukba beleszőtték egymás nevét. Nincs azzal, gond, hogy a nevén szólítja, de hogy minden megszólalásába belefűzi? Nem épp pozitívan vette ki magát.
Nem tudom mit szándékozott vele elérni az írónő, de hogy a kapcsolatuk nem lett ettől meghittebb, sem szorosabb, az is biztos. A legnagyobb probléma mégsem ez volt a viszonyuk tekintetében, hanem az , hogy szavakban szerették egymást. Nekik látszólag cseppet sem volt ez probléma, csak nekem tűnt furcsának, hogy állandóan csak szóban jelezték érzelmeiket, tetteikben viszont már nem éreztem azt, hogy annyira nagyon szerelmesek lennének egymásba. Nem tudom, ki hogy van vele, de nálam nem az a szerelem kifejezésének a módja, hogy méregdrága cuccokkal halmozzuk el egymást.
Aztán mikor 8 év után találkoznak ismét, szinte ugyanonnan folytatják az évődést.
Ahogy elolvastam a fülszöveget, a másik két rész sem valami eseménydús, maximum annyi a változás, hogy szerelmi háromszöggé alakul a párocska, de ettől már olvasatlanul is csak még sablonosabb érzést váltott ki belőlem, úgyhogy én itt el is köszönök a sorozattól.
Szép volt, jó volt, elég volt vagy valami ilyesmi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)