Amy Reed: Crazy

Connor tisztában van vele, hogy Izzy sosem fog ugyanúgy érezni, mint ő. De mégis, a lány beengedte ő a saját őrült világába, és így lett a fiúból a lány fő bizalmasa. Azonban minél közelebb kerül hozzá Connor, annál inkább érzékeli, hogy a boldogsága és szomorúsága egyre szélsőségesebb, és az az őrületes energia, amitől szinte ragyog, egyre sötétebb helyre taszítja a lányt. Ahogy Izzy viselkedése egyre inkább szeszélyessé és önrombolóvá válik, Connor egyre kétségbeesettebben próbálja megmenteni őt a mélybe zuhanástól. Tudja, hogy ő nem képes megmenteni Izzyt a fájdalomtól, de mi van akkor, ha más sem? 
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Ez, ha minden igaz, a harmadik könyvem az írónőtől. Elég komoly, nehéz témákról ír minden regényében, és itt sincs ez másképp. A könyvet egyébként Gigitől kaptam kölcsön ( köszi! :D) és tovább is adtam Absztraktnak, mert ez már lassan a jól bejáratott útvonala köztünk az Amy Reed könyveknek.



Connor szerelmes Izzybe, viszonzatlanul. Valamilyen okból kifolyólag Izzy is ragaszkodik a fiúhoz, még akkor is, ha ő nem táplál különösebb érzéseket iránta.
Azonban a lány egyre furábban, kiszámíthatatlanabbul és hullámzóan kezd viselkedni. Vajon közel engedi magához Connort annyira, hogy a fiú esetleg segíteni tudjon rajta?

Más volt ez a történet, mint az eddigiek, és mégis hasonló. Tudom, ez akkora ellentmondás, mint a ház, de tényleg így van.
Hasonló, hiszen, mint már a bevezetőben is írtam, igencsak komoly témát feszeget - bipoláris zavar áll a középpontban és minden, ami ezzel jár.

Azonban abban különböznek, hogy más formátumú a regény, mint az eddigiek, kicsit rendhagyó. Az egész történetet a két főszereplő emailezésén keresztül ismerhetjük meg és követhetjük a jelenben és visszamenőleg is a velük történt eseményeket.
Ez a regények esetében szokatlan formátum egyszerre teszi pörgősebbé, gördülékenyebbé és mégis lassabbá a stílust. Gördülékenyebb, mert sokszor töri meg az emailek végével a folyamatosságot, viszont lassabb egyrészt, mert nincsenek klasszikus párbeszédek még akkor sem, ha tulajdonképpen az egész egy párbeszéd Izzy és Connor között. Másrészt azért lassabb, mert Izzy hosszabb, filozofálgatást is magába foglaló emailjei elég tömörek.
Szerintem abban is megegyezhetünk, hogy az elektronikus úton (emailekben, közösségi oldalakon, csevegő programokon keresztül) bonyolított kommunikáció esetében, a metakommunikációs jelzések hiányában sokkal nehezebb leszűrni a beszélgetőpartner hangulatát, illetve rejtett üzeneteit. Ennek ellenére Izzy hangulatingadozásai tökéletesen érzékelhetőek voltak végig. Észre lehetett venni, hogy egyik nap egy nagyon mély gödörben tartózkodik, iszonyat sötét jövőt látván maga előtt, másnap meg, mintha mi sem történt volna, a fellegekben járt egészen apró dolgok miatt. Ezek tipikus tünetei voltak betegségének.

Connor is látja ezt az érzelmi hullámzást és megpróbálja rábeszélni a lányt, hogy kérjen segítséget (a fiú anyja pszichológus), de Izzy ezt kategorikusan visszautasítja. Tiltakozik bármiféle segítség ellen, meg van győződve róla, hogy nem szorul rá. Sőt, olyannyira tiltakozik ellene, hogy mikor a fiú megemlíti neki a lehetőséget, sokszor napokig nem is válaszol neki, frászt hozva ezzel Connorra. Inkább kerüli, csak ne akarjon rajta segíteni, de persze ezt nem vallja be. Mindig jó indokkal rukkol elő  több napos "hallgatását" illetően.
Connor azt is felajánlja neki, hogy meglátogatja őt, de a lány ez elől is rendszeresen kitér.

Csodáltam egyébként a fiút, amiért ilyen türelemmel viseltetett Izzy iránt. Ebben nyilvánvalóan az is közrejátszott, hogy a fiú azért a barátságnál egy kicsit többet érez a lány iránt, ezért kétségbeesettebben próbált neki segíteni, mint egy átlag ember esetében tette volna. És pont ez a kötelék volt az, ami segített neki megérezni, hogy mikor volt tényleg nagy a baj, így megtehette a szükséges lépéseket még akkor is, ha a lány ezért megharagudott érte.  De persze nem lett belőle harag, ráadásul a katasztrófát is sikerült elhárítania.

Ahhoz, hogy Izzy idáig jutott, nagyon sok minden hozzájárult aktuális egészségi állapota mellett, többek között Trevorral való viszonya is. Egyértelműen kirajzolódott Izzy beszámolóiból, hogy a pasi számára Izzy nem más, mint jó kis időtöltés, és az is egyértelműen kivehető volt, hogy ez a viszony csak a lány számára volt fontos. Ennek ellenére, Izzy ezt nem vette észre vagy nem akarta észrevenni, mert így kényelmesebb volt neki.

A lány családja sem nevezhető éppenséggel támogató háttérnek. Nővére és az ő párkapcsolata, illetve egész élete valahogy mindig előtérbe kerül, Izzy szinte olyan, mintha ott sem lenne, és nem csak így érzi,hanem tényleg így is van. Éppen ezért nem csoda, hogy senki nem vesz észre semmit, amíg nem történik meg majdnem a baj.
A vége jól tükrözi a valóságot, az élet nem fenékig tejfel, de van kiút és igenis érdemes harcolni.
Ezt szeretem az írónő könyveiben, hogy próbálja azt sugallni, hogy van megoldás a problémákra, nem kell, nem szabad feladni!