figyelmeztetés

A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.


2014. február 15., szombat

Richelle Mead: The Fiery Heart ( Bloodlines #4)

"A The Indigo Spellben, Sydney az Alkimista életforma és aközött vívódott, amit a szíve diktált. És egy lélegzetelállító pillanatban, amit Richelle Mead rajongói sosem fognak elfelejteni, olyan döntést hozott, ami még őt is sokkolta…

De Sydney számára a harc még nem ért véget. Ahogy az életét megváltoztató döntés következményét próbálja irányítani, úgy érzi, hogy egyszerre túl sok minden szakadt a nyakába. Megérkezett a húga, Zoé és mialatt Sydney arra vágyik, hogy közelebb kerüljön hozzá, addig túl sok mindent kell titokban tartania. A Marcusszal lévő közös munka megváltoztatta az Alkimistákról alkotott nézeteit és Sydneynek nagyon óvatosnak kell lennie, hiszen arra használja a mágikus képességét, hogy aláássa azt az életformát, aminek a védelmére nevelték. Szenvedély és bosszú által felemésztve, Sydney azért küzd, hogy ne derüljön fény a titkos életére, mivel a lelepleződés – és az újranevelés – fenyegetése nagyobb, mint valaha." ( fülszöveg forrása: Vámpírakadémia facebook csoport)


Amikor Richelle Mead elhintette azt az információt, hogy ez a kötet váltott szemszögű lesz, és ezentúl nem csak Sydney , hanem Adrian szemén keresztül is láthatjuk majd az őket körülvevő kalamajkát, majd kibújtam a bőrömből. Alapjáraton is nagyon vártam a regényt, de ez még rátett egy lapáttal, hiszen Adrian az egyik, mit egyik, a totális kedvencem (na jó, Hopperrel holtversenyben).

Sydney Zoe-val a nyakán próbálja folytatni eddig tevékenységét, a mágia tanulását és kapcsolatát Adriannal, ami épp elmélyülőben van. De hogy lehet jó kapcsolatot ápolni a testvérével, ha folytonos hazugságokon alapszik? Sydney nem képes egyensúlyt tartani és ennek Zoe -val való kapcsolata látja kárát. Emellett még ott az alkimista ellenes helyzet is, ami szintén előremozdulni és ezáltal egyben bonyolódni is látszik.

Ahogy az lenni szokott, ez is előrendelt könyvként érkezett meg hozzám és foglalta el új otthonát. Nagyon vártam, hogy a váltott szemszögön keresztül jobban megismerhessük Adrian sokszínű személyiségét, amiben nem is volt hiány. Minden gondolata, érzelme kiderült, így az is, hogy nagyon szereti Sydney-t és bármit megtenne érte, akár még a legnagyobb függőségéről is hajlandó lemondani. Mondhatni a lány tartja össze a világát, még akkor is, hogy ha környezetük nagy része betegnek és gusztustalannak tartaná ezt. Ha tudnák. De a külvilág persze nem tud semmit, talán csak néhányan sejtik közvetlen környezetükben. 
Bármennyire is imádom a sorozatot, valami még mindig hiányzik, valami még mindig nem kerek. Nem tudom megmondani mi az, de erre még visszatérek egy kicsit később.
Érdekesen építette fel Mead a kötetet, tekintve, hogy szinte az össze izgalmat a végébe szuszakolta bele. A többi részében főleg a romantika állt fókuszban az írónőtől nem megszokott módon , de ez nem érintett kellemetlenül, egyrészt , mert jó volt róluk olvasni, másrészt, mert közben itt-ott mégis kaptunk olyan információkat, ami a későbbiekben még biztos, hogy nagyon fontos szerephez jutnak majd. Ezek kívül persze történtek apróbb előrelépések a nagy, átívelő történettel kapcsolatban is, de ez is inkább egy lassú víz, partot mos helyzet, ugyanis hőseink lassan jutnak csak előrébb.
A vége viszont mindenképpen odavágott, határozottan tetszetős volt és kiváltotta belőlem azt a reakciót, hogy nagyon vágyom a Silver Shadowsra. 
Most pedig visszatérnék arra, hogy miben is más ez, mint a VA, és mit is hiányolok belőle.  A negyedik részre a VA-ban már túl voltunk egy teljes és egy fél halálon. Itt még a közelébe sem vagyunk ennek, és igazából ez hiányzik belőle, a váratlan fordulatok, az, hogy sokkoljon és ne kímélje a szereplőket. Kicsit olyan, mintha ezzel a sorozattal akarna kárpótolni minket azért, hogy a VA-ban nem a romantikán volt a hangsúly. Szó se róla, imádok Sydrianról olvasni, nagyon édesek együtt. Emellett megvan kapcsolatuk árnyoldala is tekintve, hogy titokban kell tartaniuk. Bonyodalomnak ott van még az is, hogy Adrian leszokófélben van a képességéről és egyéb más káros szenvedélyéről is, ami igencsak megnehezíti a mindennapjait., főleg mikor minden akarata ellenére mégis használni kényszerül azokat, Sydney-nek tett ígéretével ellentétben.
Aztán ott van még Zoe, Sydney ambiciózus kishúga, aki tökéletes alkimistává szeretne válni bármi áron. És ezt értsétek szó szerint. Igazi kis dög tud lenni, ha az előléptetésről , elismerésről van szó.
Nem tudom, őt milyen karakternek szánta Mead, de valahogy nem tudok rá anélkül nézni, hogy ne akarnám megfojtani egy kis kanál vízben.
A végére hagytam a lényeget, Adriant. Nem lehet nem szeretni őt, de ez valószínűleg sokak számára nem újdonság. Most, hogy ő az egyik "mesélőnk", sokkal többet tudunk meg ró
la, amitől csak még jobban szeretjük, én legalábbis biztosan.
Ott segíti Sydney-t, ahol csak tudja, pedig igen nyilvánvaló, hogy neki is megvannak a magam problémái és elintéznivalói. De ettől, mint már az előbb is említettem, csak még imádnivalóbbá válik..
Na jó, befejezem ezt az ömlengést, mert ennek így nem sok értelme van.
Imádtam, de még mindig hiányzik belőle az az agy valami, amitől tökéletessé válik a sorozat. Nagyon remélem, hogy a következő részben végre megkapom, amit várok. A rész vége azt jelzi...
De addig is Team Adrian!
Ezt meg csak úgy, mert imádom:
kép forrása



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)