Ugrás a fő tartalomra

Rebecca Donovan: Barely Breathing (Breathing #2)

Emma abuzív élettel való küzdelme izgalmas körülmények között került lezárásra a Reason to Breathe utolsó fejezeteiben. Mostanra Weslynben mindenki tisztában van Emma titkával, ám Carol már nem bánthatja őt többé. Néhányakat azonban még mindig kísért annak az éjszakának az emléke, néhányuknak pedig szembe kell nézniük döntéseik következményeivel.
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Az első rész tetszésindexe - na, meg a sikítással egybekötött, frusztráló függővége után egy percig sem volt kérdés, hogy a folytatását is be kell szereznem és el kell olvasnom. Mindössze azért vártam vele ennyit, mert ha megjelenéskor azonnal nekiestem volna, akkor biztos nem tetszett volna ennyire. Arról nem is beszélve, hogy amennyiben hasonlóan végződik, mint az első rész (márpedig hasonlóan végződik), akkor szidhattam volna a könyves istenkéket, amiért sokat kell várnom a következő kötetre. De mivel okos voltam, így a várakozást nagyrészt megúsztam, és a történetet is élveztem.


Természetesen a bejegyzést spoileres az első részre.
Emma újra él, ősi ellensége pedig a börtönben senyved. A lány csak most kezd visszatérni az igazi hétköznapokba, és ebben segítségére van életének két legfontosabb személye, szerelme Evan és legjobb barátnője Sara.
A lány úgy dönt, hogy itt az ideje, hogy anyjával is szorosabbra fűzze a viszonyát, ennek előmozdulása érdekében hozzá költözik. De biztosan ez a legjobb döntés? Képes lesz - e szembenézni mindazzal, amit múltja rejteget?
Emlékszem, hogy az első rész igencsak nagy hatással volt rám, amellett, hogy elborzasztott meg néhol meghökkentett, nagyon szerettem is. Egy biztos, maradandó élményt nyújtott. Most, hogy elolvastam a folytatását, azt kell mondjam, hogy fentebbi állítások erre a részre is tökéletesen igaznak bizonyult.
Emma, miután Carol nénikéje eltűnt a képből, kikerült a közvetlen erőszakos környezetből, barátnője szüleinek a szárnyai alatt regenerálódik hosszú évek fizikai és lelki sérüléseiből.
Ebben a részben nem érték olyan jellegű atrocitások, mint az előző részben, persze, ez nem azt jelenti, hogy élete innentől kezdve csupa szépség és vidámság a regény folyamán. Márpedig elég hosszúnak mondható a könyv a maga majd 600 oldalával, tehát sok minden elfér benne.

Megmondom őszintén , többször is feltámadtak benne a kétely hangjai (mint Anában a belső istennője), és azt suttogták, hogy ez a könyv nem is olyan izgalmas, mint elődje. Mi sem támasztja ezt jobba alá, mint hogy körülbelül a könyv negyven százalékánál megjegyeztem magamban, hogy bizony még nem történt semmi. Aztán, ahogy haladtam előre, rájöttem, hogy nem is fog, legalábbis olyan volumenű dolgok biztos, hogy nem, mint amilyenek a Reason to Breathe-ben fordultak elő. Egyszerűen abból az okból kifolyólag, hogy itt a testi fenyítés helyett Emmának a lelki terrorral kell szembenéznie, ami így utólag visszatekintve talán még rosszabb, mint a verések, amiket elszenvedett.
Anyjával egyébként szinte alig éltek együtt, hiszen a nő alkoholista volt, nem tudott volna róla gondoskodni, így lepasszolta lányát a rokonoknak. Szinte nem is ismerik egymást, ez az összeköltözés éppen ezért mindkettejüket ismeretlen terepre viszi, hiszen alkalmazkodniuk kell egymás életstílusához, főleg Emmának anyjáéhoz.
Idővel azt várná az ember, hogy összecsiszolódnak, de az ő helyzetük bizony egyre romlik. Az anya alkohollal való problémája sajnos még most sem múlt el, még mindig iszik, amit Emma érkezése és az életében beállt egyéb változások, úgy mint Jonathannal (aki kora szerint inkább illene Emmához, ennek megfelelően nagyon is jól kijönnek egymással) való párkapcsolata csak még jobban előhoztak nála.
Szóval Rachel egye többet iszik, és a részeg emberek hajlamosan meggondolatlan kijelentésekre és tettekre. Ebből jönnek a konfliktusok, hiszen a nő Emmát okolja szerelme, Emma apjának haláláért, pedig a lány igazán nem tehet az autóbalesetről.
Emellett abban is biztos, hogy Emma és Jonathan között valami virágzik, ami újabb nagyon kemény, kegyetlen vitákat és botrányokat eredményez.
Más titkok és tények is előkerülnek a múltból, amik szintén nem érintik túl jól Emmát. 

Aztán ott van Evan. A kedvenc részem a könyvben *hozza a kiskanalat, hogy a bejegyzés után össze tudja magát kanalazni*.
Ilyen pasit összerakni sem lehet, ezt Emma is megmondta a könyvben, de most hirtelen nem találtam meg azt a részt, hogy pontosan idézzem. Komolyan nem is értettem, hogy Emma miért zárja ki őt bizonyos dolgokból. A fiú annyira szereti őt, hogy bármire, a szó szoros értelmében bármire képes lenne a lányért. Ezt a pasit egyszerűen nem lehet nem szeretni. Donovan szerintem a kapcsolatukkal akarta kompenzálni mindazt a rosszat, ami történt. És bár bőven voltak problémáik, még így is ez a kapcsolat volt a pozitív vonal a regényben.
Amit azonban Emma tett a végén, azért egyenesen le tudtam volna ütni.... Grrr.
A végére különben azért még az írónő varázsolt bele némi akciót és idegeskedni valót, nehogy már túl "szimplán" fejeződjön be a regény.
Azonban meg kell említenem, hogy itt is előjött az a hiányérzetes probléma, amit már az első részben is kifogásoltam.
Itt is voltak úgy elvágva jelenetek, hogy vártam volna a folytatást, de semmi nem jött. Egyszerűen kimaradtak dolgok, és ezúttal az írónő honlapján sem kaptam választ a kérdéseimre. Mondjuk ehhez az is hozzátartozik, hogy nem volt annyi ilyen, mint az első részben, igaz, ettől nem vált kevésbé zavaróvá a jelenség.
A regény utolsó harmada, mint már említettem, azért tartogat izgalmat bőven, szinte letehetetlen. A vége ennek is függő, nem annyira, mint az első részé, de így is nagyon várom már a befejezést.
A playlist, ahogy már megszokhattuk, megtalálható az írónő honlapján

Megjegyzések

  1. Nem tudod mikor jön ki magyarul?C: Most végeztem az első kötettel,és várom ezt is.. Azon gondolkodom nekivágok angolul.. De nem tudom,mennyire nehéz a szövege.. :/ Megéri várni,vagy csapja a lovak közé?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kiadó a Könyvfesztiválra ígérte a második részt, ami április végét jelent.
      Azt, hogy mennyire nehéz az angolja, nehéz megválaszolni, tudásszinttől függ. Számomra nem volt nehéz, de ehhez hozzátartozik, hogy nagyon rég óta olvasok már angolul, tehát megvan a gyakorlatom. Ha még nem olvastál angolul, nem biztos, hogy ajánlanám. De ezt egyszerűen eldöntheted, mert az amazon.com oldalon pár oldal erejéig bele lehet olvasni a könyvbe, az alapján el tudod dönteni, hogy nehéz - e vagy sem. :)

      Törlés
  2. Hi. Éppen fordítom a kiadónak. Körömrágós valóban. Igen, Könyvfesztiválos könyv. Addig türelem, pls. Üdv, Bozai Ágota

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Türelmesek vagyunk, és szerintem sokak nevében mondhatom, hogy nagyon várjuk a regényt! :)

      Törlés
  3. Igen, nagyon-nagyon várjuk!:)

    VálaszTörlés
  4. Épp most fejeztem be az első részt és nagy hatással volt rám, kíváncsian várom a másodikat is! :)))

    VálaszTörlés
  5. Ki az a Jonathan? Előre is köszönöm a választ xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahogy a bejegyzésben is áll, Jonathan Emma anyjának pasija. :)

      Törlés
  6. Sziasztok! Két nap alatt kiolvastam az első részt, egyszerűen hihetetlen. Szükséges volt 1-2 perc amíg feldolgoztam mi is lett a vége. Mintha az életem múlt volna rajta olyan sebességgel kezdtem kutatni az interneten egy második részért, nem voltam képes elfogadni, hogy így legyen vége. És szerencsémre van is! Szoktam angolul olvasni könyveket, magazinokat, de úgy döntöttem, hogy inkább megvárom amíg magyarra fordítják. Tudtok esetleg pontos, vagy körülbelüli dátumot a megjelenésére, és, hogy hol lehet megvenni majd?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Egészen pontosan a Könyvfesztiválra jelenik meg, április 24-én, azaz jövő héten. Szerintem a fesztivál után már minden nagyobb könyvesboltban kapható lesz, de a kiadó facebook oldalán már most is előrendelheted kedvezményes áron. :)

      Törlés
    2. Köszönöm! És esetleg addig is nem tudnál ajánlani valami hasonló drámát? Nem bírok magammal és dráma iránt érzett szerelmemmel.:D

      Törlés
    3. Ami hasonló talán, Tammara Webbertől az Easy és J.A. Redmerski: The Edge of Never című könyve. (Ezek már magyarul is megjelentek)
      Angolul van még Jessica Sorensentől a The Coincidence of Callie and Kayden és K.A. Tucker: Ten Tiny Breaths.
      Így hirtelen ezek jutottak eszembe. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)