Nicola Yoon: Everything, everything

Nagyon ​ritka, de nagyon híres betegségben szenvedek. Gyakorlatilag az egész világra allergiás vagyok. Sosem lépek ki a házból. Már tizenhét éve. Csak anyu és az ápolónőm, Carla van itt velem. 

Aztán egy napon egy költöztető cég teherautója áll meg a szomszéd ház előtt. Kinézek az ablakomon, és akkor meglátom őt. Magas, vékony, és csak feketét visel – fekete a pólója, a nadrágja, az edzőcipője, sőt még a kötött sapkája is, ami alól egyáltalán nem lóg ki a haja. Észreveszi, hogy őt figyelem, és megakad rajtam a tekintete. Csak nézzük egymást. Olly a neve. 

Lehet, hogy nem lehet megjósolni a jövőt, de azért ezt-azt mégis meg lehet. Például nagyjából biztos vagyok benne, hogy bele fogok szeretni Ollyba. És szinte biztos, hogy annak katasztrófa lesz a vége.

Ez is egy olyan regény, ami számtalanszor került elém, ám egyszer sem éreztem azt úgy igazán, hogy mindenképpen olvasni szeretném. Egészen addig, amíg meg nem láttam a könyv alapján készült film előzetesét. Akkor eltűnt belőlem az ellenállás, és tudtam, hogy mindenképpen meg kell ismerkedem behatóbban is a történettel.

Maddy egy nagyon ritka betegségben szenved. Olyan betegségben, ami megakadályozza, hogy kitegye a lábát teljesen steril házukból, mert az akár a halálához is vezethet. Ám, amikor új szomszédokat kap, köztük Olly-t, az élete fenekestül felfordul.

Az utóbbi hónapokban (lassan lesz az már egy év is) a YA regényekkel tapasztalt viharos kapcsolatom következtében egy hangyányit tartottam a könyvtől. Viszont, amint elkezdtem olvasni, megkönnyebbültem, mert sodort magával a sztori. Ez érzésem szerint a formátumának is köszönhető, ugyanis a rövid fejezetek, amelyek közül jó pár illusztráció volt, illetve szómagyarázat, extrán könnyen olvashatóvá tették.

Maga a történet egyébként tetszett is meg nem is. Tudom, hogy ez önmagában ellentmondás, de mégis így volt.

Nagyon szerettem azt a feszültséget, ami a két főszereplő között érződött. Kimondottan kedvelem az ilyen reménytelen  szerelmekről szóló történteket. A vége azonban egy icipicit elbizonytalanított, tetszett is a megoldás, meg nem is. Egy része hirtelen volt és váratlan, és egy kicsit megalapozatlan, bár visszatekintve voltak árulkodó jelek ( amikről itt most szándékosan nem beszélek). A másik része, a teljes végkifejlet, ami a fordulat hatására állt be, nem volt igazán katartikus, sem emlékezetes, és ezt igazán sajnáltam.

A romantika része viszont halálosan cuki volt. Olyan nagyon helyesek voltak, ahogyan óvatosan tapogatták a határokat, sajátjukat és egymáséit egyaránt, és ezáltal egyre inkább összhangba kerültek egymással. Olly, fiatal kora ellenére igazi úriemberként viselkedett, jó volt látni, milyen kitartóan igyekezett megtalálni a módját, hogy beszélhessen Maddyvel, még akkor is, amikor épp eltiltották őket egymástól. Az ablakra írogatós rész volt a kedvencem, az olyan tipikus "awwwww" jelenet volt.

A románc része tehát nagyon ártatlan, végtelenül aranyos és imádni való, ebben a részében nagyon kellemesen csalódtam. Tartottam tőle, féltem, hogy semmitmondó lesz ez a része, de kár volt aggódnom, mert nagyon is élvezetesre sikerült. 

A másik, amit szerettem, az a formátum. Részben ez volt az oka, hogy olyan könnyen tudtam vele haladni, szellős, rövid fejezetekre tagolt. Sok fejezet nem áll másból, mint Olly és Maddy messenger üzeneteiből, Maddy rajzaiból vagy épp a lány egyedi, saját szómagyarázataiból, de ezek abszolút szerves részei voltak a sztorinak, kapcsolódtak az aktuális cselekményhez, és egyáltalán nem törték meg annak folyamatosságát.

Kedven részeim körül is a legkedvencebb a Hawaii-i út volt, megvolt benne a boldogság, az a jó érzés, amiről szinte egyértelműen tudod, hogy már nem tarthat sokáig, ahogyan ezzel Maddy és az olvasó is teljes mértékben tisztában van. Annál a résznél egyébként egy picit olyan érzésem lett, mintha a Mielőtt megismertelekből Will és Lou luxusutazása elevenedett volna meg (persze luxus nélkül). Az érzés is hasonló volt, hiszen valamilyen szinten a helyzet is azonosnak tekinthető. Jó, nem 100%-ban, de sok az egyezés. Viszont nagyon szép volt, elképzeltem, milyen gyönyörű helyeken jártak, szinte velük együtt barangoltam.

Ami még kiemelte a könyvet a sok tucat YA közül, az a két fiatal családi háttere volt. Maddy-é olyan, amilyen, nem elég a betegsége, még testvérét és apját is elveszítette. Olly családi háttere erősen abuzív, ennek az olvasó is szemtanúja lehet Maddy szemén keresztül, és mindezek ellenére vagy talán pontosan emiatt igyekeztek minden pillanatot kihasználni, és megélni minden boldog percet, amit nagyon jó érzés volt olvasni.

Összességében határozottan a jobb YA-k közé tartozik a regény, aminek bizonyos részeit imádtam, bizonyos részeket pedig nem annyira, ezért nem is lett sajnos kedvenc.