Ugrás a fő tartalomra

Múlt & Jövő - Összegzés (11)

Tudom, hogy a mai nap még nem a hónap utolsó napja, de egyrészt holnap nem nagyon leszek gépnél, hogy feltegyem a bejegyzést, másrészt meg nyugodtan megírhatom most is, mert nem sok minden fog változni. Elég kevés az esélye, hogy holnapra hipp - hopp kiolvasom a jelenlegi könyvemet.

A november sajnos ismételten elég kevés könyv társaságában telt. Ennek megvannak az okai, de nem szeretnék senkit untatni vele, úgyhogy nézzük inkább, mi az, amit sikerült elolvasnom.
Alapból nagyon óvatosan terveztem, de úgy tűnik, hogy mégis túl merész voltam, mert a tervezett három olvasmányból csak másféllel sikerült megbirkóznom.

Elsőnek elolvastam a Red Heart Tattoo-t, ami nagyon rég várt már arra, hogy nekiálljak. Kicsit csalódás volt, mert nem épp úgy sült el, mint ahogy én gondoltam. A robbantás csak a körítés volt ahhoz, hogy a két főszereplő közelebb kerüljön egymáshoz, pedig ebben a témában még annyi más megközelítés is rejtőzött. Az volt az érzésem, hogy az írónő csak a  felszínt kapargatta.

Aztán úgy döntöttem, hogy valami komolyra, ám mégis könnyen olvasható regényre van szükségem, így esett Ellen Hopkinsra a választásom, mégpedig a Tricks c. könyvére. Hozta az elvárt szintet, a megszokott nehéz, komoly témákat, ami jelen esetben bármennyire hülyén is hangzik, de jól esett. A kedvencem még mindig az Impulse tőle, de ez is szorosan ott kullog a nyomában.

Ezek után kezdtem hozzá J.A. Redmerski Killing Sarai c. könyvéhez, ami egy sorozat első kötete. New Adult romantic suspense sztori, és eddig nagyon - nagyon jó, igaz, még csak 20% - nál tartok, de az eddig olvasottak alapján nagy reményeket fűzök hozzá. Victor egyben ijesztő és dögös, ráadásul legnagyobb meglepetésemre, az édesanyja Budapesten él. (ember nem örült még annyira, mint én, mikor megláttam Budapest nevét leírva a regényben)

Túl hamar elfogytak a hónap napjai, így nem került sor a Ghost Bird sorozat legújabb részére, de ami késik, nem múlik... Sajnos, most nem volt meg az új és régi megjelenés sem, viszont teljesítettem a Goodreads challenge-emet, azaz elolvastam a kitűzött mennyiségű könyvet, úgyhogy mostantól lazítás van, azt olvasok , ami akarok, tekintve, hogy a többi kihívásomat elbuktam.

Ennek tudatában novemberre ezeket a regényeket terveztem be:
Természetesen elsőként befejezem a Killing Sarai-t, utána jöhet a most kihagyott Ghost Bird könyv, a The Healing Power of Sugar
Aztán szeretném  folytatni a Scarab Beetle sorozatot, a 2. résszel, a Liar c. könyvvel, amíg még emlékszem az első részre.




Ezután jöhet majd egy jónak tűnő kis new adult, a House of Paine Book 1, ami szintén csúsztatás, ha minden igaz, szeptemberről.
A The Moment is Letting Go is csúsztatás, de J.A. Redmerski könyveit mindig is szerettem, úgyhogy muszáj (főleg, ha olyan jó lesz, mint a Killing Sarai).


Ezen kívül már csak 2 könyv van, amiből az egyik Lily Paradis Volition könyve. Kicsit kakukktojás a regény, mert a fülszövegéből kb. semmi nem derül ki. Azért is szeretném olvasni, mert nagyon ellentétes vélemények keringenek, és kíváncsi vagyok, melyik oldalnak van igaza. De ha már ekkora indulatokat váltott ki, valami lehet benne, a kíváncsiság pedig nagy úr.

Végül pedig jön J.R.Ward új sorozatának első része a Blood Kiss. Szavak nincsenek rá, hogy mennyire várom már, és igen, ezzel már nem fogom megvárni a magyar kiadást, tanultam az FTT esetéből, még akkor is, ha az most látszólag jó kezekbe került.


Igaz, ez kissé ambiciózus listának tűnik, de vegyük bele, hogy a két ünnep között szabadságon leszek, szóval elvileg valamennyivel több időm lesz olvasni,  meg mondjuk addig is, amíg sülnek majd a  finomabbnál finomabb sütik. Félelmetes, hogy már decemberre tervezek, szinte még csak most volt tavasz. Na, mindegy. Mindenkinek csodaszép első advent vasárnapot kívánok és kellemes készülődést az ünnepekre!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)