figyelmeztetés

A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.


2015. november 14., szombat

C.L.Stone: Push and Shove (Ghost Bird #6)


Sang Sorenson erősödő érzelmeivel küzd, miközben egyre mélyebbre rántják őt a fiúk saját világukba. Együtt dolgoznak az Ashley Watersben történtek hátterének kiderítésén, de Hendricks igazgató bármit megtenne, hogy megakadályozza őket. 

Ráadásként még felbukkan Nathan apja is, aki még mindig annyira kegyetlen és erőszakos mint eddig, és bántja Nathant-t. Sang menedékként ajánlja fel házát a fiúnak, de Marie-nek már elege van a fiúkból. Azt akarja, hogy tűnjenek el - mindannyian - és Sanget is vigyék magukkal. De hová megy Sang? Mi történik Nathannel? És mi van Mr. Hendricks kémjeivel?


Kota, Victor, Silas, Nathan, Gabriel, Luke és North mindannyian arra koncentrálnak, hogy kikerüljenek ebből a katyvaszból, de Sang közreműködésével, nehezükre esik fókuszálni.
Mindannyian megígérték, hogy nem kezdenek ki a lánnyal, csak ha ő maga kezdeményez, de feszültség is eltereli a figyelmüket. Dr. Green és Mr. Blackbourne segítségével, erősnek elhivatottnak kell maradniuk, de közeleg az első csók, és ez többe kerül majd nekik, mint azt valaha gondolták volna. 
 (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Az Akadémia tagjai, legalábbis azok, akiket eddig megismerhettem, annyira bemásztak a bőröm alá, hogy nem tudok sokáig távol maradni tőlük. De már lassítanom kell, mert csak 2 rész maradt az eddigi megjelenésekből.

Volto eltűnt, viszont a bombafenyegetések még mindig fel - felbukkannak. Ráadásul néhány diák nagyon furán kezd viselkedni, mintha valami vírus lenne, de nem az, viszont Sang megint az események közepében találja magát.

Úgy gondoltam, hogy az előző kötet izgalmait szinte lehetetlenség megugrania ennek a résznek. Ha nem is lehetetlenség, de nem sikerült. Viszont más részről meg messze túlszárnyalta a Drop of Doubt-ot. Olyan érzelmi hullámvasút volt ez a kötet, amire nem számítottam. Volt egy kis nyomozás is, hogy ne lenne, hiszen az Akadémiás fiúk mindig dolgoznak, de ez most elhanyagolható volt. Azt viszont tökéletesen lefestette, hogy nem hazudtak, mikor azt mondták, hogy sokat dolgoznak, mert tényleg. Folyamatosan résen vannak a háttérben, bármilyen ügyről legyen is szó, és végre Sanget is be tudták venni  egy - két küldetésbe, ami a leányzó lelkének is jót tett, bár tipikusan szereti magát bajba sodorni, még ha jót is akar.

A könyv központi motívuma egyértelműen az UST, ami annyit jelent jelen esetben, hogy nincs sok esemény, se csók, se semmi, de egyértelműen érezni, hogy lenne, ha a körülmények olyanok lennének.
Nem egyszer, nem kétszer volt olyan jelenet, ahol egy hajszál választotta el Sanget attól, hogy valamelyik fiú megcsókolja, de végül nem tették, és hát tudjuk ennek az okát (legalábbis tudja, aki olvasta az előző részeket). Baromi frusztráló volt ez egyébként, nem csak a szereplőknek, hanem nekem is, mint olvasónak. Sokszor legszívesebben már üvöltöttem volna velük.
Kota viszont nagyon cuki volt, ahogy igyekezett rávezetni Sanget erre az okra, és valamennyire sikerült is,  még ha Sang a végső következtetést rosszul is vonta le, de miután Dr. Green megtörte a jeget és elmagyarázta neki a helyzetet, minden megváltozott. Green doki szerintem nem is sejtette, micsoda lavinát indított el aznap este, mikor Sang nála aludt a szobafogsága miatt (Ilyen szobafogságot én is akarok!)
Az mondjuk azért fura, hogy olyan simán egy ágyban aludt a tanárával, még akkor is, ha tudjuk, hogy csak három év korkülönbség van köztük, és igazából nem is tanár. A másik oldalról viszont igaz, hogy a normalitás ebben a sorozatban teljesen új fogalmat kapott, szóval nem éri meg meglepődni ilyen apróságokon. Arról nem is beszélve, hogy tulajdonképpen nem történt köztük semmi olyasmi...

Mr. Blackbourne viszont fura volt ebben a részben. Tudni lehet, hogy ő a vezető, az előző könyv esetében azt is említettem, hogy az, aki "látja" Sanget, viszont az egyértelműen kiderült, hogy a lány érzelmeiről fogalma sincs. Az egy jó jelenet volt, ahol Dr. Green kioktatta őt ezzel kapcsolatban, meg amiért lehülyézte Sang játékát. Valami haláli volt, ahogy a kőkemény úriember másnap reggel ugyanezzel a játékkal játszott elmélyülten a konyhában. Szerintem még magának sem meri bevallani, hogy Sang őt is teljesen megbabonázta, pedig annyira látszik rajta. Ezzel szemben Seannal (Dr. Green) nagyon szoros a kapcsolata, szinte olvasnak egymás gondolataiban, amit jó nézni. Szeretem, ahogy ugratják egymást, de ha kell azért képesek komolyan mérlegelni a helyzetet, és összeköti őket a hasonlóan hányattatott gyermekkoruk is.

Ami még kiemelendő, az Nathan (bár még ott lenne North is a tengerparti meg a szállodai  jelenettel, de ha abba belekezdek, sosem lesz vége a bejegyzésnek és már így is kétesélyes a dolog). Ő is kezd ráébredni, hogy mit is érez a lány iránt, csak valahogy ő sokkal hevesebben reagálja le ezt az egészet meg a következményeket, mint mondjuk teszi azt Victor vagy North. Benne rögtön az merül fel, hogy el kéne szökniük, ami biztos fog még bőségesen konfliktust okozni a jövőben. Viszont az a közös jelenetük a végén Sanggel...

Persze, azért nem csak szépség és bódottá volt az egész, hiszen ott van Marie, Sang féltestvére meg annak a barátnője Danielle, Mindkettő kiállhatatlan, gonosz liba. Marie szemrehányást tett Sangnek, miért engedi, hogy a fiúk használják őt, de azt nem veszi észre, hogy őt magát meg Danielle irányítja úgy, ahogy akarja, elég csak arra a "fergeteges" bulira gondolni, amit a házban tartottak vagy arra, ahogy a kiscsaj jár - kel a lakásukban, mintha otthon lenne, beleértve ebbe Sang szobáját is.

Ezután következett a vége ömlesztve. Nem elég, hogy Jade, akibe nem is értem, mi ütött, tette szerencsétlen Sanggel azt, amit tett, de még Nathan apja is megérkezett, pont, amikor a legkevésbé volt rá szükség. Eddig is elég egyértelmű volt, hogy egy vadállat, de azért az mindent felülmúlt, hogy nekitámadt egy szinte ájultan fekvő, lekötözött, épp infúziót kapó embernek. Persze, az alkohol elvette az eszét, de ez akkor sem gondolom, hogy mentség lenne. Remélem, többet nem kerül elő. Stone gonosz karakterei  nem csak gonoszak, hanem betegek is valamilyen szinten. Félelmetesek.

Néhány szál még mindig nem kapott befejezést, de úgy érzem ez nem is várható egyhamar, mert a sztorik jó pár könyvön át húzódnak.
Bármennyire is imádom a sorozatot, szerintem most egy kis szünet következik, mert egyrészt nagyon gyorsan fogynak a részek, másrészt meg ez a kötet kicsit kimerített. Nem rossz értelemben, de akkor is rá kell pihenni egy kicsit a következőre.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)