C.L.Stone: Drop of Doubt (Ghost Bird #5)

Sang Sorenson és az Akadémiás fiúk visszatérnek az Ashley Waters Gimáziumba, de mielőtt újra felvehetnék a fonalat, Sang életét egy névtelen telefonáló kezdi fenyegetni.

Visszavonulnak a Morgan birtok biztonságos falai közé, egy olyan helyre, ahol a rossz időkben is védelem alatt állnak. De mikor a fenyegetés áttöri a falakat, amik eddig biztonságot nyújtottak, Kotának, Vctornak, Silasnak , Nathannek, Gabrielnek, Luke-nak és North-nak nincs más választása, mint minél hamarabb kideríteni, ki is vadászik rájuk. 
Azonban amikor egy olyan szellemmel állnak szemben, aki látszólag minden egyes titkukat ismeri, a visszavonulás nem tartozik a lehetőségek közé.
 (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)


Jó szokássá vált, hogy felváltva olvasom a sorozatot és az egyéb könyveimet. mert így talán nem fogynak el annyira hamar részek, bár ez már az ötödik, és csak a nyolcadik részig jelent meg, szóval közeleg az ínséges időszak. Bár még mindig ott van a spin - off sorozat, ami ráadásul new adult...

Sang még ki sem keveredett az előző megrázkódtatásából, ám már a nyakán a következő. Valaki meg akarja félemlíteni őt, hogy hagyja ott a fiúkat. De ki az, és miért érdeke ez? Vagy ez csak figyelemelterelés valami másról?

Ha az előző részre azt mondtam, hogy az az eddig leggyengébb, akkor örömmel jelenthetem, hogy megvan az eddigi legjobb. Ennek két fő oka van ( és kismillió kisebb). Egyrészt végre nem kellett a végéig várni, hanem rögtön kaptuk az arcunkba az akciót, sőt ebben a részben már vér is folyt! (jó, nem kell megijedni, nem sok) Viccet félretéve, tényleg örültem neki, hogy nem az utolsó 20%-ra korlátozódtak az izgalmas részek. Volt itt maszkos emberrabló - féleség, stalker, maszk nélküli emberrabló - féleség, fenyegetések, bombariadók, szóval eseménydús kis részt vehettem a kezembe.

A másik nagy pozitívuma volt Victor. Eddig sem csináltam nagy titkot abból, hogy bizony a 9 srác közül ő az abszolút kedvencem (igaz, most többen is a trónra törtek, de erről majd később). Van benne valami, ami miatt kicsit kilóg a többiek közül, a stílusa, az eleganciája, a komolysága, a tudása vagy nem is tudom, talán ezek mind együttvéve. Egyre inkább úgy érzem, hogy ha Kota az alfa, akkot Victor a béta a csapatban, még akkor is, ha az írónő a sorozat fórumán ezt cáfolta.
Imádtam, hogy sok közös jelenetük volt Sanggel, nagyon aranyosak együtt, és ha választanom kellene egy fiút, aki mellett szeretném, ha kikötne a végén, az biztos, hogy Victor lenne, egyszerűen jobban illik hozzá, mint bármelyik másik fiú.

- Hercegnő - motyogta Victor mellettem - megtennéd, hogy nem ugatod meg a szomszédokat?

Annyi, de annyi ilyen kis szösszenet van, amit idézni tudnék, de valószínűleg így kiemelve nem éri el a hatást, amit a történetbe ágyazva tett.

Az előző részben sérelmeztem, hogy Mr. McCoy szála nem igazán került lezárásra, és itt sem jutottunk sokkal előrébb az ügyben, csak annyi derült ki, hogy senki nem tud a pasiról semmit a fiúkon kívül. Sokan keresik, de mindhiába. Kíváncsi lennék, hogy mi történt vele, de nem csak én voltam így ezzel, hanem Sang is, és részben ez is okot adott a kötet címére. Ugyanis Sangben az eddiginél erősebben merült fel a kétség azzal kapcsolatban, hogy valójában mit is csinálnak az Akadémia diákjai. Persze ebben bőségesen közrejátszott a maszkos pasi mondókája is, amivel igencsak félrevitte Sang gondolatait. Azonban, ha logikusan gondolkodott volna, rájön, hogy amit a maszkos pasi mondott, nem teljesen igaz. Az a része biztosan nem, hogy a fiúk csak érdekből vannak vele. Ha érdekből lennének, vajon így viselkednének vele? Szerveztek volna neki ilyen szülinapi bulit? Igaz, hogy ez a buli nem pont ilyennek készült, de idő hiányában ez lett belőle. Az viszont tuti, hogy erre nem sok tizenéves srác vállalkozna. Önként és dalolva vetették alá magukat annak, amit csak Sang akart (jelen esetben körömlakkozás). Halál aranyosak voltak, még North is, a morgás ellenére is, amikor ő került sorra a lakkozásban. Ha Sang tényleg azt hitte, hogy mindezt érdekből tették, akkor bizony komoly gondok vannak a fejecskéjében.

Most ugrott be, amikor a szülinapi buli emlékén mosolyogtam, hogy ez volt az a kötet, ahol a legtöbbet vigyorogtam idióta módjára olvasás közben és a legtöbbet hagyta el a számat az "awwww" felkiáltás egy - egy sóhaj kíséretében. Hát igen, ez van, érzelgős liba vagyok, de vállalom.

Persze, azért volt, amin dühöngtem is bőségesen, még úgy is, hogy a hibák nagy részét már észre sem veszem, átsiklom felettük (nem hiába guilty pleasure ez a sorozat). Példának okáért ott van mindjárt Victor apja. Sang anyját nagyon utáltam, gonosznak tartottam, de Victor apjához képest piskóta. Az a pasas valami hihetetlen irritáló, arrogáns, bunkó hólyag. Olyan szemét módon beszélt a fiával és Sanggel is a fürdőszobás jelenetnél ( jajj, annak az elejét is úgy szerettem, egy volt a sok "awww" jelent közül, a másik a közös wellness volt, és még sorolhatnám...), hogy legszívesebben képen töröltem volna. Az mindenképpen jól tükrözi  az apa-fiú kapcsolat minőségét, hogy Victor biztonsági embert akart hívni apja eltávolítására, ezt leszámítva, azonban példaértékűen kezelte a helyzetet korához képest.

Mindjárt befejezem ám az ömlengést, de még pár dolgot meg akartam említeni. Először is Sang elég sokat fejlődött, benne van a dogok sűrűjében ( mondjuk eddig is benne volt), de most már az eszét is igyekszik használni, Mr. Blackbourne legnagyobb örömére. Kezd kinyílni, kezdi felismerni a képességeit, és ha így folytatja egy nagyon kis badass tanulót kap majd az Akadémia  (ha kap). A róla kialakult védtelen, gyenge kislány képre többször is rácáfol, a kórházban, amikor beáll rezidensnek vagy éppen, amikor Luke-kal megy éjjeli kiruccanásra. Nem mondom, hogy minden szuperül csinál, mert pl. simán beült egy ismerős kocsiba úgy, hogy meg sem nézi ki vezet, ami nem kicsit felelőtlen húzás, és mondanom sem kell, meg is lettek a következményei.

Még két dolog, aztán tényleg abbahagyom. De Dr. Greenről még mindenképpen akarok egy pár szót írni. Félelmetes a pasi. Nincs nő, akivel ne kezdene flörtölni és ez alól Sang sem kivétel, ami elég rizikós, tekintve, hogy még csak 16 éves. Azonban ez a szép szemű Green dokit nem állítja meg, viszont tudja hol a határ és valahogy ösztönösen ráérez arra, hogy mire van szüksége Sangnek. Elég arra gondolni, mikor beállította, hogy szedje ki a szöget a srác lábából vagy mikor felvitte őt az újszülött osztályra babákat nézni, de tette mindet olyan játszi könnyedséggel, hogy nem lehetett nem elmosolyodni rajta.
Az utolsó dolog pedig Mr. Blackbourne. Azt hittem, elolvadok tőle, mikor beállított egy rózsacsokorral Sang szülinapjára. Ő, aki látszólag olyan nagyon rideg, távolságtartó és szigorú, behúz egy ilyen megmozdulást, hát kész voltam tőle. Talán a kilenc pasi/srác közül ő az, aki leginkább "látja" Sanget, nem véletlenül ő a csapat vezetője, tudja, hogy mit él át a lány, mert fiatal korában hasonló volt az ő helyzete is. Bírom, hogy nem próbál direkt parancsolni a lánynak, hanem finoman irányítja Sanget, meghagyva neki a választás lehetőségét. Ettől függetlenül még az egy - két szavas kéréseibe is hatalmas mennyiségű érzelmet tud belevinni, szinte minden szava, minden kérdése tekintélyt parancsoló. Látszik rajta, hogy nagyon akarja a lányt a csapatba, de nagyon okosan csinálja a behálózást.

Azt kell mondjam, hogy tényleg a legjobb kötet az eddigiek közül, főleg megint az epilógus dobta meg a dolgot, Victor vallomása abszolút feltette az i-re a pontot. Jó pár szál maradt nyitva, ami valószínűleg a következő részekben folytatódik  vagy éppenséggel megoldódik majd.

Még mindig nem tudom mi a titka a sorozatnak, de változatlanul fogva tart.