Richelle Mead: The Ruby Circle (Bloodlines #6)

Most, hogy tiltott románcuk napvilágot látott, Sydney-nek és Adriannak mind az Alkímisták, mind a Moroi társadalom haragjával szemben kell néznie a Bloodlines sorozat utolsó kötetében. 
Mikor egy közös szerettük élete veszélybe kerül, Sydney mindent kockára tesz, hogy egy halálos és félelmetes ellenséget levadásszon. Eközben egy olyan ügybe gabalyodnak, amely megoldást jelenthet egy olyan titokhoz, amely felrázhatja az egész Moroi társadalmat és az egész életüket örökre megváltoztatja.

A szerelem mindent legyőz!
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

El sem hiszem, hogy elérkezett az utolsó Boodlines kötet olvasásának az ideje. Nagyon - nagyon vártam, hogy a postás megérkezzen vele, ahogy az lenni szokott, de vegyes érzelmekkel telve vettem kézbe.

Jill eltűnt. Sydney-t és Adriant az Alkímisták üldözik, ha kilépnek a királyi palotából, visszakerülnek az átnevelő központba vagy még rosszabb.

Ennek ellenére muszáj megtalálniuk Jillt, a Moroi társadalom érdekében.

Mint írtam, vegyes érzésekkel vettem kézbe. Egyrészt rettenetesen vártam, mi lesz a szereplőkkel, másrészt féltem, hogy nem ér majd fel a várakozásaimhoz. Hála a jó égne , nem kellett csalódnom.

Bár maradt néhány kérdés, amire választ vártam volna (egészen konkrétan kettő), de nem kaptam, ezt leszámítva azonban jól sikerült a zárókötet. Izgalmas volt, pörgős, és megkapta azt a lezárást, amit megérdemelt.

Erre a sorozatra alapvetően jellemző volt, hogy több szálon futottak az események az egyes részekben. Itt sem volt ez másképpen, hiszen amellett, hogy nagy erőkkel folyt Jill felkutatása (ami igencsak meglepett), egy másik mellékszál is beugrott, Olive szála, ami így utólag nézve egyszerűen zseniális húzás volt az írónőtől, tökéletes fogás ahhoz, hogy le tudja zárni a sztorit nagyjából logikai bukkanó mentesen.

Megmondom őszintén, nem kis meglepetést okozott vele, ahogy azzal is, hogy megtette azt, amit amit az egész sorozatban hiányoltam - megölt valakit! Igaz, hogy nem egy főszereplőt, de akkor is végre megölt valakit! Tudom, hogy gonosznak és érzéketlennek hangzik, hogy ennek örülök, de annyira vártam már tőle egy ilyen jellegű lépést. Elég sok meglepetés ért egyébként ebben a kötetben, de többnyire a jobb fajtából.

Elsőként ott volt Dimka és Adrian "kapcsolata", ami egy bizonyos, frissen kiderült tény miatt egészen új megvilágítást kapott, olyat, amire nem hiszem, hogy sokan gondoltak volna. A bajom csak az volt, hogy nem igazán láttam, hogy ennek  lett - e végül valami következménye, akár pozitív, akár negatív.

A másik váratlan dolog Olive titka volt. Na igen, annak az előbbivel ellentétben igencsak voltak következményei, nem is egy és nem is akármilyenek. Neill, Adrian, Sydney sőt még Rose és Dimitri életét is igencsak megváltoztatta. De örültem, mert végül is jól sült el minden.

Egyébként nagyon üdítő volt Dimkát és Rose-t is újra aktív szerepben látni, ismét együtt volt a nagy csapat. Csak azt sajnáltam, hogy Lissa nem került oda valahogy. Az lett volna az igazi, hogy mindannyian ott vannak a fináléban.

Most lehetett igazán észrevenni azt is, hogy mind Sydney mind Adrian mennyit változtak a kezdetek óta. Ha egymás mellé tennénk a mostani és a kezdeti énjüket, bizony - bizony szakadéknyi különbség lenne köztük. Elég csak megnézni azt, hogy Sydney, aki az elején undorral nézett a vámpírokra, mostanra hozzáment egyhez és jobban szereti az életénél is. Emellett valami boszorkány - féleség is lett belőle, pont belőle, aki a kezdetek kezdetén a legrealistább, legföldhözragadtabb lény volt. Ráadásul szembeszállt a családjával és amiken keresztülment, nagyon kemény csajjá változtatták, aki megtanult küzdeni, ha kell, fizikai síkon is. Szóval kb. 180 fokos fordulatot vett az élete és a személyisége is.

Adrian is a csajozógép, bulikirályból teljesen az ellentétévé fejlődött, de így csak még jobban lehetett őt imádni! A végén meg külön cuki volt, ahogy olyanok voltak, mint egy kis család.

Említettem az elején, hogy volt pár dolog, ami függőben maradt, pedig nagyon vártam volna valami megoldást vagy lezárást. 

Az első és legnagyobb ilyen pont az a dolog, ami tulajdonképpen elindította az egész sorozatot, a tény, ami miatt Jillt el kellett bújtatni. Oké, hogy megtalálták őt, de érdekelt volna, hogy sikerült - e Lissának életbe léptetnie a törvényt, miszerint egyedül, hozzátartozó nélkül is uralkodhat.

A másik, amit szívesen megtudtam volna, hogy mi lett azzal, hogy a Moroi - ember(alkimista) kapcsolatokat elítélték? Oké, hogy Sydney ígéretet kapott, de kötve hiszem, hogy ez hirtelen megváltoztatta volna az ellenző táborának szemléletét.

A harmadik ilyen dolog Nina volt. Persze, azt is értem én, hogy csak mellékszereplő és nem olyan fontos, de szegény, amilyen állapotban volt, kíváncsi lettem volna, az ő élete miként folytatódott.

Ja, és Hoppernek sem volt különösebb szerepe :((((

Összességében, ennek ellenére még mindig tartom, a véleményem, hogy ez a sorozat a VA vanília verziója volt, de ez nem tette kevésbé szerethetővé, a The Ruby Circle pedig méltó befejezése lett Sydney és Adrian sztorijának.

Nagyon fura érzés, hogy búcsút kell mondani a VA világának, kicsit olyan üresség fog el, de szerencsére még mindig ott az újraolvasás lehetősége.