figyelmeztetés

A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.


2014. április 6., vasárnap

J.R. Johansson: Álmatlanság (Éjjeljárók 1.)

A lány szemei megmentették az életét.
A lány álmai szabadjára engedték a sötétségét.

Négyévnyi teljes alvásmegvonás után a gimnazista Parker Chipp úgy érzi, már nem bírja sokáig. Éjjelente alvás helyett belép azon személy álmaiba, akivel aznap utoljára teremtett szemkontaktust. Parker tudja: ha nem sikerül záros határidőn belül aludnia, meg fog halni. 

Azután találkozik Miával, akinek békés, csodásan egyszerű álmai végre lehetővé teszik számára a nyugodt pihenést. Ám ami véletlenszerű, megváltó találkozásnak indult, rövidesen megszállottsággá fajul: Parker tomboló vágya az után, hogy mindennap sikerüljön Mia szemébe néznie, egyre szélsőségesebb és bizarrabb tettekre sarkalja. Az iskolában mindenki azt hiszi róla, hogy teljesen bekattant, még a legjobb barátai is. Amikor pedig Miát fenyegetni kezdi egy igazi perverz kukkoló, mindenki meg van róla győződve, hogy Parker az, ráadásul különös emlékezetkiesései miatt már ő maga is kezdi komolyan megkérdőjelezni a saját ártatlanságát…
(Leírás forrása: Főnix Könyvműhely facebook oldala)

Emlékszem, hogy erre a könyvre is a friss megjelenések között bukkantam és a borítón azonnal megakadt a szemem (mellékmegjegyzés: a magyar borító, ha lehet, még jobban tetszik, mint az eredeti). Aztán csak halogattam, míg végül kiderült, hogy az idei könyvfesztiválra magyarul is megjelenik.


Parkernek különleges képessége van, belelát mások álmaiba, mégpedig azokéba, akikkel a nap végén utoljára teremtett szemkontaktust. Ám ez a képessége egyben átok is, hiszen agya így képtelen a pihenésre, és ha sokáig így megy tovább, nem sok ideje maradt hátra. Ráadásul valami sötétebb, valami félelmetesebb következménye is van álomlátásának...

Ez a regény több szempontból is meglepetést okozott. Ez kezd jó szokásává válni az olvasmányaimnak, ami nem biztos, hogy olyan nagy probléma. 
Egyrészt azért lepett meg, mert anno, mikor először ránéztem, csak futólag néztem át a fülszöveget, amiről mostanra annyira halvánnyá váltak az emlékeim, mintha el sem olvastam volna, így gyakorlatilag zsákbamacskával álltam szemben, de nem zavart. Néha jó beleugrani az ismeretlenbe.
Másrészt azért okozott meglepetést, mert az eleje alapján valami egészen más jellegű regényre számítottam, de örültem ennek a kis "megtévesztésnek", mert pozitív irányba vitte a regényt.
Az eleje egy nagyon kis könnyed sulis YA, de 50% körül elkezdődött a változás, és a cselekmény elindult valami sötét, komor irányba, már - már a beteges stílus határait súrolva. Műfajilag sem könnyű behatárolni  a történetet, talán fantasy egy kis pszichothrilleres beütéssel.
Annak ellenére, hogy az elején erőteljesen gondolkodtam azon, hogy mi is fog ebből kisülni, a közepétől teljesen belemerültem, onnantól vált igazán mozgalmassá és kárpótolt az elején tapasztalható viszonylagos eseménytelenségért.
Johansson mesterien szőtte a szálakat, olyannyira, hogy a végén már mindenki gyanús volt, aki csak mozgott, de persze, magamhoz hűen pont arra nem gyanakodtam, aki valóban az események hátterében állt, és a szálakat mozgatta méghozzá nagyon is ügyesen. Talán az is elősegítette azt, hogy nem tudtam kitalálni a "gonosz" kilétét, hogy több szálra is lehetett figyelni.
Először is ott van az, hogy Parker gyakorlatilag haldoklik, hiszen fizikailag teste hiába alszik, ha az álmokban való járkálás miatt agya képtelen kipihenni magát, így azért kellett az elején drukkolni, hogy ne haljon meg. Aztán bejött a képbe Mia, akinek először kellemes majd később borzalmas álmai új szálat nyitottak a történetben, ráadásul mondhatni ez hozta be a következő cselekményszálat, Parker "sötét oldalát". Ezt a részét rettenetesen élveztem, bármennyire is morbidnak tűnhet ez a kijelentés. Tetszett ez a sötét vonulat, a gyilkosság, illetve annak lehetősége, és nem volt átlátszó, előre kitalálható a vége sem, amiért külön pont jár a könyvnek.
Meg kell említenem még azt is, hogy a háttérben azért nagyon komoly témák bukkannak fel, mint pl. Mia tűz - fóbiája vagy ami még súlyosabb, a nemi erőszak témája. Ezek mind hozzájárultak a komorabb hangulathoz, de egyáltalán nincsenek eltúlozva és nem lógnak ki a cselekményből.
Egy azonban biztos, hipnózist csak női orvossal fogok bevállalni, ha valaha szükségem lesz rá!
Ami a legjobban piszkálta a fantáziámat az egész történetben, az a titokzatos motoros pasi volt, akiről a végén ki is derült valami meg nem is, persze amíg az a kis információ is kiderült, jó pár hajszálamnak vagyis inkább idegszálamnak búcsút mondtam.
Aztán említésre méltó még a romantika, amit a fülszöveg a kelleténél egy kicsit jobban kihangsúlyoz illetve kicsit félrevezet vele. Valójában nincs ennyire előtérben, hanem kellemesen felsejlik a háttérben, pont a kellő mennyiséget kapjuk belőle.
Nem tudom egyébként, hogy kivel akarta összehozni főszereplőjét az írónő, de én imádnám, ha Addie-vel lenne. Annyira cukik voltak együtt, nem lehetett nem drukkolni nekik. Biztos lesznek majd, akik Mia mellett teszik le a voksukat, de nálam akkor is Addie a favorit.
Egyetlen picurka negatívumot kell megemlítenem, ami egy picit zavart. Ez pedig az, hogy a szereplők, de főleg Parker mindent túlanalizált. Olyan eszmefuttatásokat vezetett le sokszor, hogy csak na. Minden lépését, minden érzését kielemezte, és túl sok volt benne a "Mi lenne, ha....".
Ezt leszámítva azonban nagyon rendben volt a regény.
Mivel sorozatról beszélünk, jó pár kérdés maradt nyitva, amelyekre remélhetőleg a folytatásokból majd megkapjuk a választ.
Egy azonban biztos: a regény elolvasása után, másképp nézek az álmaimra....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)