Ugrás a fő tartalomra

Megjelenő szépségek (18) - október

Látjátok? Már el is telt egy hónap a suliból, hipp - hopp és itt a nyár újra. De, hogy addig se unatkozzatok, és legyen mit olvasnotok lazítás-, és/vagy kikapcsolódásképpen, hoztam a szokásos megjelenéseket.
Egyébként nem sok az érdekes újdonság ebben a hónapban külhonban, itthon viszont annál inkább, ezeket megtaláljátok a magyar megjelenéseknél, a külföldiekről pedig essen szó alább.


Simone Elkeles: Wild Cards Azt hiszem ezt nem szükséges különösebben indokolnom. Szeretem az írónő könyveit és a leforgatott websorozattal kellőképpen felcsigázott. Várom nagyon, hogy kezembe kaparinthassam.
Megjelenés: október 1.


Jamie McGuire: Red Hill Ez is hasonló okokból került a listára, mint az Elkeles könyv. Nagyon szerettem a Beautiful Disastert, így nem volt kérdés, hogy ez a könyve is kell. Olyannyira, hogy amint befejezem az aktuális olvasmányomat, ez lesz a következő áldozat. :)
Megjelenés: október 1.

Josin L. McQuein: Premeditated  Igazából a borítóra figyeltem fel, az alapján valamiért azt hittem disztópia lett, de nem, hanem jó kis dark, realisztikus thriller. Bár utóbbi nem épp a kedvencem, de a fülszöveg annyira jónak tűnik, hogy muszáj megpróbálkoznom vele. Maximum, ha nem tetszik félbehagyom, bár ilyen nagyon ritkán történik.
Megjelenés: október 8.

Christa Desir: Fault Line Itt az döntött, hogy Ellen Hopkins nagyon jókat mondott a könyvről és maximum pontot adott neki, tehát muszáj megnézni.
Megjelenés: október 15.

J.R. Ward: Possession Az a helyzet állt elő, hogy Ward eme angyalkás sorozatát, aminek ez a kötet már az 5. része, innentől angolul fogom olvasni. Rájöttem, hogy nem muszáj nekem elviselni azt a hercehurcát, amit az Ulpius csinál kiadás címén, ráadásul megadatott az angolul olvasás lehetősége, így élek is vele.
Megjelenés: október 1.

Lucy Christopher: The Killing Woods Ez sem igazán az én műfajom (thriller), de az írónő Stolen című könyvével megvett magának kilóra. A mai napig tisztán emlékszem a regényre, iszonyatosan jó könyv volt. Remélem ez is hagy majd maga után ilyen érzéseket.
Megjelenés: október 3.

Ennyi lenne az októberi felhozatal. Olvassatok és élvezzétek az őszt! :)

Megjegyzések

  1. Nyomja a kis szívem, hogy nem fair, hogy neked ilyen kevés könyved van októberre. *szipp* :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez kevés? :D Na jó, az előző hónapokhoz mérve tényleg. De a jelenlegi olvasási tempómhoz még ez is sok :D Örülök, ha egyet vagy kettőt elolvasok belőle.:(

      Törlés
    2. Nekem 20 van.... Igen, kevés! :P

      Törlés

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)