Jessica Sorensen: The Redemption of Callie and Kayden (The Coincidence #2)

A sötét titok, amit Kayden évek óta rejtegetett, napvilágot látott. Ami még rosszabb, hogy emellé még tettlegességgel is vádolják. Egyetlen esélye, hogy megcáfolja a vádakat az, ha Callie is felszólal mellette, amit soha nem kérne a lánytól. 

Callie tisztában van azzal, hogy Kayden ismét a sötétség felé menekül, és kétségbeesetten meg akarja menteni a fiút. Azonban megmenteni őt, egyet jelent azzal, hogy saját titkait kell bevallania. Callie és Kayden erősebbek, mint azt gondolnák, főleg, mikor együtt vannak. Együtt lépnek előre, szembenéznek a démonokkal , végre elindulnak a gyógyulás útján és maguk mögött hagyják megrázó múltjukat.

(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Végre elérkezett a pillanat, amikor újra belemerülhettem ennek a két megtört léleknek a történetébe. Az első rész vége után már iszonyatosan vártam a folytatást.

Kayden kórházban van, miután Callie saját vérében fekve talált rá élet és halál határán. A fiú, bár szereti a lányt, mégsem akarja maga mellett tudni, mert meggyőződése, hogy nem érdemli meg őt. De vajon a lány is így gondolja?

Aki olvasta az előző részről írt bejegyzésemet, az tudja, hogy nagyon szemét vége lett annak a kötetnek. Mostanában igen divatos ez a függővég tendencia, de bevallom én már nagyon unom. Elhiszem én, hogy tuti marketing fogás, hiszen így majdnem biztos, hogy a szerencsétlen olvasó megveszi a második részt, de ez akkor is gonoszság a sok óvatlan könyvmollyal szemben. Ha rossz a könyv, akkor még hagyján, mert csak simán idegesítő, de mikor jó a történet, az ilyen függővég felér egy kiadós kínzással. Ez a regény utóbbi kategóriába tartozik.

A két regény közötti időbeli ugrás nem nagy, talán két vagy három nap. Kayden kórházban ébred és rajta kívül mindenki úgy viselkedik, mintha nem lennének tisztában azzal, hogy mi történt azon a bizonyos éjszakán, pedig vannak, akik nagyon is jól tudják, hogy mi zajlott le. Példának okáért Kayden anyja.

Ó, te jó ég! Az a nő!! Na, ő megérdemelt volna egy alapos verést, de minimum egy kellően nagy, észhez térítő pofont, pedig alapvetően nem támogatom az erőszakot, de bevállaltam volna, hogy megütöm.

Szerencsétlen legkisebb fia a kórházi ágyon fekszik összevagdosva meg összeszurkálva, de neki az a legnagyobb problémája, hogy minél hamarabb térjen vissza minden a normális kerékvágásba és meglegyen a látszat, hogy minden rendben, mert ez hatással van a drága apuka üzleti ügyeire és ez pedig veszélyezteti a pénzügyi helyzetüket.

Kayden kijelentette, hogy ő inkább maradna a kórházban, mert ott legalább biztonságban érzi magát (és mélyen legbelül, tisztában van azzal, hogy segítségre van szüksége, hisz egyedül nem  képes legyőzni a penge iránti kényszerét), és őt nem igazán érdekli, hogy nem lesz pénzük. Persze erre az anyja őt nevezte hálátlannak, amiért nem érdekli, hogy mindent megadnak neki. A mai világban szerintem a legtöbb szülő odáig lenne a boldogságtól, ha a gyerekük nem akarna minden baromi drága kütyüt megvetetni velük.

Mindenesetre ez a nőszemély a regény folyamán többször is kiverte nálam a biztosítékot.

Forrás: goodreads.com

Azonban térjünk át a könyv cselekményére, ami nem éppen akció dús mivoltáról híres, persze, az első rész után nem is vártam ilyesmit.

A fő szál Callie és Kayden kapcsolatának bizonytalanságára épül. A fiú, miután "kiszabadul", minden erejével azon van, hogy a lányt eltaszítsa magától, mert teljes mértékben meg van győződve róla, hogy Callie nála valaki sokkal jobbat érdemel, még akkor is, ha a lány rajta kívül senki mást nem akar.

Callie-nak is megvannak a maga titkai és ezek bizony összefüggnek a Kaydennel történtekkel, ezért is érzi magát hibásnak, és ezért alakul ki nála is egy bizonyos probléma.

Mikor elutaznak a tengerpartra és végre valahára elmondják egymásnak a titkaikat, onnan kezd javulni egy kicsit a helyzetük, mert rájönnek , hogy mégsem annyira különböznek és pont ezért lehet, hogy mégiscsak egymásra van szükségük a túléléshez, és ahhoz, hogy mások előtt is megtegyék a szükséges lépéseket, amivel javíthatnak mindenen. Ugye ezt milyen szépen elmondtam úgy, hogy mégsem mondtam semmit? Mintha le sem írtam volna.

De térjünk vissza szereplőinkre. Még mindig aranyosak együtt, de a regény első felében kicsit soknak éreztem a huzavonát, ezen felül pedig hiányzott közülük az a szikra, az a vonzódás, ami az első részben volt tapasztalható, ami megadta a regénynek az alaphangját. A könyv második felében már előjött, de az elejéből hiányoltam, mert a törtétektől függetlenül nem szűntek meg egymást szeretni akkor sem.

A megfelelő helyen és időben elejtett megjegyzések királya még mindig Seth. Nagyon bírtam, ahogy oldotta a feszültséget bizonyos helyzetekben. Sokat köszönhettek neki, még akkor is, ha a többiek ennek nem igazán voltak tudatában.

A vége meg hát... olyan semmilyen. Bevallom igencsak húztam a számat miatta, pedig alapvetően szeretem a nyitott végeket, de itt túl sok minden maradt elvarratlanul, ahogy például az is, hogy mi lett Kayden szüleivel, vagy mi lett a vége Callie ügyének, vagy hogyan alakult Kayden helyzete testvérével kapcsolatosan meg apjukkal. Szóval maradt még kérdőjel bőségesen, ráadásul a sorozat következő része Luke-ról szól legalábbis a goodreads szerint, és utána kapunk majd egy könyvet Calliék sztorijához, ami elvileg, az írónő elmondása alapján lezárásként szolgál majd. Eredetileg csak egy kiegészítő novella szolgált volna lezárásul, de úgy látszik, túl sok rajongó rágta az írónő fülét, így beadta a derekát egy egész könyvre. De ennek megjelenésére még majdnem egy évet kell várni. Reménykedem, hátha előbbre hozzák, aztán ki tudja. Addig is marad az újraolvasás, mert lassú tempója ellenre tetszett a könyv, nagyon szorítottam a szereplőknek, rájuk fért a boldogság a sok megpróbáltatás után, amin keresztülmentek együtt és külön egyaránt.