Ugrás a fő tartalomra

Megjelenő szépségek (7) - november

Ismét eltelt egy hónap, ebből következik, hogy jöhet a következő havi megjelenénes poszt. Még akkor is, ha az előző havi megejelenésekből sem ocsúdtam fel. 
Hiszen, volt egy Finale, ami jó kis lezárása lett a sorozatnak és lesz ám bejegyzés róla, amint utolérem magam. Ezen kívül, épp most van folyamatban a The Unbecoming of Mara Dyer második része, amit talán a legjobban vártam az összes megjelenés közül, mióta letettem az első részt. Szóval még teljesen az előző havi könyvek hatása alatt vagyok, de már itt is a nyakunkon a november. 
Azt hiszem észre sem vesszük és nyakunkon a karácsony * hatalmas sóhaj*
Na, de térjünk rá a lényegre, hogy mi is várható mostanában külföldi fronton.


1) Ally Condie: Reached A már itthon is megjelent Matched trilógia 3. és egyben befejező része. Mivel én még nem olvastam az első két részt sem, és kétlem, hogy novemberben sort kerítenék rájuk, így engem nem igazán érint, de biztos vagyok benne, hogy sokakat igen.
Megjelenés: november 13.


2) Michele Vail: Undeadly Ez egy új sorozat első része. Igaz, hogy mostanában kicsit fantasy undorom van, de ez akkor is piszkálja  a fantáziámat, éppen ezért kell. Zombik, reaperek és egyéb finomságok, meg hát a borító..... Nem is mondok mást.
Megjelenés: november 20.

3) Rachel Caine: Bitter Blood Ez a másik nagyon - nagyon várt könyvem. Igaz 2 résszel el vagyok maradva, de nincs veszve semmi, mert gyorsan és könnyedén olvasható könyvek, és már ki vagyok éhezve Rachel Caine humorára. Hajrá Morganville!  Egyébként ez a sorozat 13. része.
Megjelenés: november 6.

4) Kate Avelynn: Flawed Családon belüli erőszak, védelmező tesó, szerelmi szál a tesó legjobb barátjával. Azt hiszem, ez a könyv értem kiált. Bár már csak félve írom ki, mert többször eltolták a megjelenést. Remélem, most már tényleg megjelenik és olvashatom, mert nagyon - nagyon érdekelne.
Megjelenés: november 13. (?)

5) Ellen Hopkins: Collateral Mostanában rá vagyok kattanva a katonás történetekre, úgyhogy nem volt kétség, hogy ez a könyv is nagyon várós. Ja, és a lényeg: ELLEN HOPKINS!
Megjelenés:november 6.


6) Charles Sheehan-Miles: Just Remember to Breathe A New Adult könyvekre is rá vagyok kattanva mostanában, és mivel ez az, így kell :) Jó, tudom, gyengék az indokaim, de van mikor elfog az az érzés, hogy ez nekem mindenáron kell, még akkor is, ha egyébként elmennék a könyv mellett. Ez van, gyenge vagyok :)) Egyébként az expasival ( aki nem mellesleg katona) való újratalálkozásról szól a könyv.
                               Megjelenés: november 12.

7) Janet RuthYoung: My Beautiful Failure  Jajj, ennek a könyvnek nagyon megfogott a fülszövege. Címre hasonlít a Beautiful Disasterre, de történetre nem. Egy srác egy segélyvonalnál beleszeret az egyik betelefonálóba. Várós nagyon.
Megjelenés: november 13.

8) S.C. Stephens: Thoughtless Ez is egy sorozat első része, de nem fantasy , hanem sima new adult. Ha jól emlékszem egy egyéjszakás kaland körül forog a történet. A goodreads ajánlója annyiszor próbálta már rámtukmálni, hogy muszáj adnom neki egy esélyt. 
Megjelenés: november 6. (bár elvileg ebookban már megjelent)



Talán kupac:
Amber Kizer: Speed of Light  Megjelenés: november 13.
Elizabeth Richards: Black City  Megjelenés: november 13.

Megjegyzések

  1. Ó, mamám! Ezt a posztot nagyon, de nagyon nem kellett volna elolvasnom!!! (Négy, azaz nééégy könyv repült azonnal várólistára!) :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihihi.:D Veszélyes hely a blogom, innen is látszik. :)
      Melyik három könyvet nézted ki?

      Törlés
    2. De veszélyes ám!:D
      A realista YA-kre utazom elsősorban, vagyis a Just remember to breath, a My beautiful failure, a Flawed mindenképp kell, és a Thoughtless is egy erős lehet.:)

      Törlés
    3. Egy kivételével eltaláltam. Egyedül a Thoughtless maradt ki, helyette a Collateral-ra tippeltem :))

      Törlés
    4. Kiismertél!:P :D A Collateral is érdekelne, de a verses forma elijeszt, a verseket sem szerettem soha igazán sajnos. A Thoughtless-t viszont azóta leminősítettem (vagyis jó eséllyel nem fogom elolvasni), miután mégegyszer átfutottam a fülszöveget.:D

      Törlés
    5. Ha csak a versforma tántorított el eddig, akkor szerintem ne hagyd ki. Nem arra a tipikus versre kell gondolni, ami versszakokra van osztva. Majdnem olyan , mintha rendes könyvet olvasnál, csak kicsit rövidebbek a sorok. Zseniális a nő, észre sem veszed, hogy versformájú a könyv.
      A thoughtless nekem sem az elsők között van. Örülök, ha kettőre jut a listáról időm és abban a ketőbben nincs benne. :D

      Törlés

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)