Ugrás a fő tartalomra

E.L.James: Fifty Shades of Grey (A szürke ötven árnyalata)

Mikor az irodalom szakos Anastasia Steel interjút készít az egyetemi újság számára a sikeres és fiatal üzletemberrel, Christian Grey-jel,  nagyon vonzónak, titokzatosnak és félelmetesnek tartja a férfit. Meg van győződve róla, hogy a találkozó rettenetesen sült el, ezért megpróbálja kiverni a férfit a fejéből egészen addig, amíg az meg nem jelenik a külvárosi vasáru üzletben, ahol a lány részidőben dolgozik. 
Az átszellemült, ártatlan Ana megdöbbenve veszi tudomásul, hogy akarja a férfit, annak hatására pedig, hogy Christian figyelmezteti őt, hogy  inkább tartsa a távolságot, a lány, csak még kétségbeesettebben közel akar hozzá kerülni.
Grey, aki képtelen ellenállni Ana csendes szépségének, és független lelkének, bevallja, hogy ő is akarja a lány, de csak a saját feltételei szerint.
Megdöbbenve, ám mégis felvillanyozva Grey különös erotikus ízlésétől, Anna kételkedik. A sikere - a nemzetközi üzletei, hatalmas vagyona és szeretni való adoptáló családja -  ellenére, Greyt saját démonjai gyötrik és a kontrollálási vágya pusztítja.
Mikor a pár szenvedélyes és vakmerő testi viszonyba kezd, Ana egyre többet tanul saját sötét vágyairól, és arról is, hogy Christian Grey mit rejteget a nyilvánosság figyelő szeme elől.

Túl tud lépni kapcsolatuk a tesi szenvedélyen? Alá tudja Ana vetni magát az önelkényeztető Úrnak?
És, ha megteszi, tetszeni fog neki, amit talál? 
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Jelenleg abban a helyzetben vagyok, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. (tudom,tudom, az elején) Lehet, hogy ez is olyan össze-vissza poszt lesz, mert erről a könyvről lehetetlenség értelmesen és összefüggően írni. 

Anastasia egy végzős egyetemista, és nem mellesleg teljesen ártatlan, a szó szoros értelmében. Pasik terén is teljesen tapasztalatlan, eddig személyiségénél fogva nagyon szűzies, visszahúzódó életet élt. Barátnője, aki az egyetemi újságnál dolgozik, lebetegszik egy fontos interjú előtt, és Ana-t kéri meg, hogy ugorjon be helyette. Ekkor találkozik a titokzatos, magabiztos, fiatal, jóképű és szürke szemű Mr. Grey-jel. Valami azonnal fellobban közöttük, de Anának a leghalványabb sejtése sincs arról, hogy mibe keveredett. A férfi egyre többször bukkan fel a lány közelében és egyre vonzóbbá válik számára. Ám ez csak a kezdet. 

A bejegyzés megtekintése szigorúan csak 18 éven felülieknek ajánlott. 
A kiskorúak és szendék most menjenek, nézzenek meg inkább egy aranyos kis mesefilmet és ne olvassák tovább a bejegyzést, mert nem akarom, hogy bárki lelki világát is összezavarja az irományom. Aki bátor és bevállalós, olvasson nyugodtan tovább.


Szóval most, hogy négyszemközt vagyunk, folytatom.
Az első gondolatom az volt, mikor letettem a könyvet, hogy Christian Grey egy beteg állat. A második gondolatom az volt, hogy mi a jó életnek olvastam én el ezt a könyvet. A harmadik az volt, hogy miért nem hagytam abba a felénél.
A ti első gondolatotok pedig az lehet, hogy alapjáraton minek is kezdtem bele egyáltalán. 
Egyrészt azért, mert baromi kíváncsi természet vagyok, és általában, ha egy könyvről szélsőségesek az értékelések, én is olvasni akarom, hogy tudjam melyik tábornak is van igaza, vagy mely táborhoz fogok én is csatlakozni. 
Másodsorban azért, mert azt is csiripelték a madárkák, hogy a könyvből készülő film főszerepére Ian Somerhalder is esélyes, és hát érte sok baromságra képes az ember… Kíváncsi voltam, hogy mire vállalkozna, ha megkapná. Egy biztos: a film erőteljesen súrolni fogja a pornófilm kategóriát.
Egyetlen egy dolog hiányzott a könyvből: a cselekmény. Számomra az orrba – szájba szex nem számít annak. Legalább lett volna tényleg valami célja a történetnek, nem csak az, hogy a pasi elveszi a csaj szüzességét, meg különböző helyeken és helyzetekben teszi magáévá, és rajta éli ki a perverzióit. Jó, tudom, végeredményben ez is ízlés kérdése, de nekem akkor is sok volt.
De ne csapjunk ennyire a közepébe.
Kezdjük a ténnyel, hogy sokan felnőtt Twilightnak hívták a könyvet. Értem is, meg nem is. Értem olyan szempontból, hogy állítólag twilight fanficnek indult, aztán az írónő egy kicsit felturbózta, hogy megmutassa, mi lenne, ha Bellának és Edwardnak nem kéne visszafogniuk magukat. Megváltoztatták a neveket meg egy – két jelenetet és hopp kiadták. De valahogy nekem egyáltalán nem Edward és Bella párosa jutott eszembe a főszereplőkről, ha csak nem azt nézzük, hogy a pasi kőgazdag, a kiscsaj meg állandóan a szája szélét harapdálja (bár én is sokszor harapdálom a számat és mégsem vagyok Bella hasonmás) és kb. ugyanolyan esetlen, min Bella.
Néztem egy interjút a könyvvel kapcsolatban, mielőtt elkezdtem olvasni. Az egyikben egy pszichológust kérdeztek arról, hogy szerinte miben rejlik a könyv sikere, mire azt a választ adta, hogy azért mert titokban egy ilyen pasira vágynak a nők. Hát nem tudom…. Az még hagyján, ha egy szexi pasival találkozik az ember, aki iszonyatosan gazdag, mindenhol pénze van és ajándékokkal halmozza el a nőt. Ilyet persze, hogy sokan nem utasítanának el. Még az is beleférhet sokaknak, hogy nem mindig az ágyban esnek egymásnak, hanem mint Ana és Christian között, megesik a dolog pl. egy íróasztalon vagy a szülei birtokán a csónakházban. Ez még talán fel is turbózza egy kicsit a kapcsolatot. Sőt azért, ha megnézzük, a mai fiatalok egyre nyitottabbak a szex terén, tehát lassan már a szembekötősdi sem számít annyira extrémnek. De az már egy kicsit túlzás, hogy az embernek minden lépést figyelik, megszabják, mikor mennyit egyen, mit vegyen fel, mit csináljon, mit ne csináljon magával. Én biztos nem bírnék így élni, mert tudom magamról, hogy baromira nem bírom, ha keretek közé szorítanak. Csak a saját magam által felállított kereteket vagyok képes elviselni az élet bármely területén.
Christian viszont, nincs erre jobb szó, egy control – freak, abból is a rosszabb fajta, és ez még csak a kisebbik gond. Tisztában vagyok azzal, hogy miért választott ilyen életmódot, mert megmagyarázza az írónő, sőt azzal is tisztában vagyok, hogy megvan a kedves, törődő, hősszerelmes oldala is, de azt akkor se mondja nekem senki, hogy nők milliói fantáziának arról, hogy a következő jelenet játszódjon le köztük és párjuk között:

Megjegyzés: a most következő idézetet csak az erős gyomrúak olvassák, a többiek ugorják át!!! Ha nem olvassátok el, anélkül is érteni fogjátok a bejegyzést.

"He stops abruptly and spins me around, circling my wrists with one hand, imprisoning my hands behind me, and pulling at my ponytail with the other. I am flush against him, and he kisses me wildly, ravaging my mouth with his. Holding,  me in place. His breathing is ragged, matching mine.
“When did you start your period, Anastasia?” he asks out of the blue, gazing down at me.
“Err... yesterday,” I mumble in my highly aroused state.
“Good.” He releases me and turns me around.
“Hold on to the sink,” he orders and pulls my hips back again, like he did in the playroom, so I’m bending down.
He reaches between my legs and pulls on the blue string… what! And… a gently pulls my tampon out and tosses it into the nearby toilet. Holy fuck. Sweet mother of all… Jeez."
Szóval ez volt az, aminél azt mondtam, hogy ezt azért már ne. Fel sem kell sorolnom, hogy ez mennyi veszéllyel jár… és akkor még a többit ellenérvet meg sem említettem.
Mindegy, ne menjünk bele, hanem inkább lépjünk tovább és akkor térjünk át női főhősünkre, Anastasiára és hadd jegyezzek meg róla is egy pár dolgot.
Ő is (illetve inkább az írónő) beleesett abba a hibába, hogy két találkozás után, márt majdnem teljesen szerelmes volt Christianban. Sőt már az első találkozás után is csak rajta járt az agya. Tisztára, mint egy YA regény főhősnője… Az állandó elpirulás hagyján, engem is hamar zavarba lehet hozni nagyon hamar, bár utálom is rendesen ezt a tulajdonságomat. De az az elszólása, hogy az első randi után fogat most a pasi fogkeféjével, mert akkor olyan lesz, mintha a pasi szájában lenne...

"When I’ve finished, I head into the bathroom. I want to clean my teeth. I eye Christian’s toothbrush. It would be like having him in my mouth. Hmm… Glancing guiltily over my shoulder at the door, I feel the bristles on the toothbrush.They are damp. He must have used it already. Grabbing it quickly, I squirt toothpaste on it and brush my teeth in double quick time. I feel so naughty. It’s such a thrill."

Aztán itt volt még Ana belső istennője, akitől már a könyv 50%-ánál majd megőrültem. Rendszeresen dumálgatott vele, mint egy ilyen vállán ülő kis ördöggel/angyallal, akinek folyamatosan végigköveti az olvasó a különböző helyzetekre adott reakcióit. 

"My inner goddess glares at me, tapping her small foot impatiently. She’s been ready for this for years, and she’s ready for anything with Christian Grey." 
...
"I had no idea giving pleasure could be such a turn-on, watching him writhe subtly with carnal longing. My inner goddess is doing the merengue with some salsa moves." 
...
"My inner goddess has stopped dancing and is staring too, mouth open and drooling slightly." 

A vége meg már nagyon - nagyon nyögvenyelősen ment. Alig vártam, hogy vége legyen, ráadásul lassan is haladtam, mert tényleg nem történt semmi a szexen kívül. Néha elmentek családlátogatóba, egyszer a végén sikló-repülőztek egyet, aztán kész. Tényleg csak arról szól, hogyan uralkodik Christian a lány felett. Meg a féltékenykedések mindkét részről. 
Jajj, és a legjobbat kihagytam. Nem hiszem el, hogy pont ez maradt ki majdnem. 
A szerződés. A LÉNYEG. 
Ugye az a lényege az egész kapcsolatuknak, hogy Christian BDSM kapcsolatot akar kialakítani a csajjal, de csak úgy hajlandó vele lefeküdni, ha Ana aláír két szerződést. Egy titoktartásit, hiszen Christiannak befolyásos és közismert üzletember lévén nagyon fontos, hogy a mocskos kis hálószobatitkai ne szivárogjanak ki. A másik szerződés a kapcsolatuk feltételeit tartalmazza (hányszor hogyan, hol, mikor, mit, miért… pl. mit ehet az Alárendelt (Ana), milyen ruhát vehet fel, illetve hogy a Domináns (Christian) mibe szólhat bele, illetve mik azok a határok, amiket egyikük sem akar átlépni) isten tudja hány oldalon keresztül. Egész végig ezen megy a huzavona, többször átbeszélik a feltételeket, módosítják azokat, de Ana csak nem írja alá a szerződést, mert fél attól, hogy mit tesz vele a férfi, ha aláírja. Az mellékes, hogy közben majdnem az összes szerződésben jelölt tevékenységet kipróbálják, de még akkor is azon agyal, hogy aláírja – e vagy sem. 
El tudom képzelni, hogy még a trilógia záró részében is ez lesz majd a téma Anastasia határozottságát tekintve. 
Összességében fogalmam sincs mire fel ez a nagy hype. Elég fura ízlésük lehet az amerikai nőknek, ha erre gerjednek, mert oké, hogy helyes és gazdag a pasi, akinek vannak jó pillanatai, meg megnyerő a stílusa de ettől még nem nézünk el neki minden mást… 
Csak az olvassa, aki szereti a tömény szexuális tartalmat, ami itt-ott már gusztustalanba hajlik. Azt meg nem tudom elképzelni sem, hogy egy Ian Somerhalder – féle színész milyen kihívásokat lát egy ilyen szerepben.

Megjegyzések

  1. Beleírtad hogy Ian Somerhalder és onnantól olyan nehéz volt a bejegyzésre koncentrálni:D hát elég furcsa könyv lehet ez, de visszakanyarodva, ha ez a Grey úgy néz ki mint ilyen, akkor elhiszem hogy ana egyből beleszeret, kb már attól teherbe esik valaki ha ránéz aza pasi:D No de nem gondoltam volna, hogy csak egy nagy szexkönyv ez a regény..azt hittem van valami mögöttes tartalom.
    Amúgy egy színésznek rettentő kihívás lehet egy ilyen szerep, eljátszani a gonoszt, az aberráltat, aki kifelé normálisnak néz ki és küzd a démonaival. El tudnám képzelni Iant a szerepben bár kétséges hogy a cselekményből bármire is emlékeznék, elvinne a két szép kék szeme a csudába xD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Sajnos a mögöttes tartalom kimaradt egy az egyben. Ki tudja, lehet, hogy a folytatásban elővarázsolódik majd valahonnan. Talán kifejtik, hogy miért is lett Grey ilyen és akkor kap valami mondanivalót, vagy majd az lesz, hogy Ana jól leneveli erről az életmódról.
      Az a baj, hogy én is el tudtam képzelni Iant a szerepre, előttem volt olvasás közben az arca, hogy épp milyen arckifejezést öltene magára, és annyira menne neki, mert ha belegondolunk most is ezt játssza ("rossz", de mélyen belül mégis érzékeny) Damon szerepében. De még így is kétségeim vannak a filmmel kapcsolatban. :)

      Törlés
  2. Hát én ezt ezek után el fogom olvasni :D - 0.001 % az esélye, hogy be fog jönni, de már tényleg csak kíváncsi vagyok, hogy ha ilyen a könyv, mit szeretnek a népek benne.
    Azért milyen perverzió lehetett mindezt Edward és Bella névvel olvasni... ( jajj :D ). Tuti az lesz a végi, hogy a pasit a lelkében dúló feneketlen mélységből a csak fogja kivezetni- mondjuk egy korbáccsal...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ... úgy értem, csaj... ( bocsánat, már késő van :D )

      Törlés
    2. Hihi :D Látom neked is vannak erősen MM hajalmaid :D Egyébként , én még a könyv kiolvasása után sem értem, hogy mit szeretnek benne ennyien. Már kezdem azt hinni, hogy velem van a baj. :D
      Az meg szinte garantált, hogy happy end lesz a vége a trilógiának. Mást el sem tudnék képzelni...

      Törlés
  3. Kedves Nancy!
    Személy szerint köszönöm neked ezt a kis betekintést a történetbe, mert ma arra ébredtem, hogy Channing Tatum is bekerült a lehetséges színészek listájára, a feleségével. Már Channing nevénél frászt kaptam, nem bírom a pasit, ráadásul pont a múltkor szidtam.. a filmet viszont meg akartam nézni, mert erősen lélektani. Elhatároztam hát, hogy beleolvasok, netán el is olvasom. És őszintén szólva NEM akarnám Iant egy ilyen szerepben látni. Nem áll messze tőle, de ez túlzás. Ráadásul nem hiszem, hogy Ninának tetszene az ötlet.
    Szóval köszönöm :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Reenzy!

      Igen, én is olvastam a hírt, hogy Tatum is bekerült a "kalapba". Az, hogy a felesége játssza Ana szerepét, Tatum kérése volt, másképp nem is vállalná a szerepet, ami a részletes erotikus jelenetek miatt érthető is...
      Ian is kihívást látott benne, ezt ő mondta egy interjúban. Ki tudja, lehet, nála az lenne a kikötés, hogy Nina alakítsa Anát :)

      Törlés
    2. Igen, tudok ezekről.. De Iant túlságosan kedvelem, hogy egy ilyen szerepet alakítson. Oké, nagyon.. szexi és illik hozzá, de az fájna. Ninát pedig nem hiszem, hogy rá tudná venni. Nem lenne túl jó pont a szüleinél, ha rábeszélné egy ilyen szerepre. Na de mindegy is, úgyis megnézem majd, ismerem magam.

      Törlés
  4. Kedves Nancy!
    Túlságosan érződik a bejegyzésedben az, hogy neked nem tetszik a könyv. Az ok, hogy ez minden bizonnyal egy kritikának indult, de átestél a ló másik oldalára! Én elolvastam a könyvet és nagyon tetszett, gondolom, hogy azért, mert nyitott (nagyon is nyitott) vagyok szexuálisan, te pedig nem igazán vagy az. :) Ez persze nem rossz, ne érts félre, mindenki más, de szerintem túl szubjektív vagy. A könyv könnyen olvasható, folynak az események és ez egy ilyen műfaj, az erotikáról és a szexről, de ugyanakkor a nő és a férfi között lévő kapcsolatokról is szól. A kételyekről, a kétségbeesettségről, féltékenységről, amik előfordulnak minden kapcsolatban! Nem fog irodalmi Nobel-díjat kapni az iromány, de a számok magukért beszélnek. A könyvnek azért van ekkora sikere, mert manapság a szexualitást keresik az emberek mindenhol, hiperszexualizálják a társadalmat! Téged minden bizonnyal még nem talált meg olyan férfi, akinek csupán a tekintetétől is nedvesedni kezdesz. :) Engem már megtalált (vagy én őt?) és kb. hasonló karakterű, mint Christian Grey. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen!

      Igen , érződik, rajta, mivel tényleg nem tetszett. Annak nem sok értelmét látom, hogy jót írjak róla, akkor is, ha nem tetszett. Főleg, hogy a fő funkciója a blognak az, hogy elsősorban magamnak írjak emlékeztetőt az olvasott könyveimről. A kritika szót nem használnám, mert azt a hivatásos kritikusok írják. Én a véleményemet jegyzem le erősen szubjektív, korántsem hivatalos formában.
      Azt aláírom, hogy a könyv könnyen olvasható, ezt én is tapasztaltam, de ez sajnos édes kevés ahhoz, hogy elnyerje a tetszésemet. Kénytelen vagyok bedobni a már elcsépelt ízlések és pofonok szófordulatot, ami ez esetben különösen helytálló. Mindenesetre örülök, hogy neked tetszett.
      Sajnos (illetve nem sajnos) nekem ez a véleményem a könyvről és tény, hogy nagyon szubjektív lett. De az vesse rám az első követ, akit még nem ragadott el soha a túlzott nem tetszés, vagy akár a túlzott öröm.

      Törlés
  5. Az a gond, hogy ez nem felnőtt Twilight, mert felnőttekre nincs elsöprő hatással. 1 ponyva a sok közül, szép volt, jó volt, megy a sarokba és kész.
    Viszont, a Twilight nemzedék (13-25év) elképesztően vevő a könyvre, mert tartalmazza azokat a kliséket amit az ötletadó szerzemény. James nem is titkolja, az alapján írta. És ez viszont kicsit vészharangos dolog.
    Csak egy tini képes ilyen elképesztően rajongani valamiért, ha felnőtt is beszáll ebbe a vircsaftba ott komoly gondok vannak a háttérben. No...most jó-é az a jelenség, hogy a tizenéves korosztály az BDSM-ért kezd rajongani, minimális tapasztalattal a háttérben? Nem annyira, és sajnos borítékolni lehet az abuzív kapcsolatokra megnövő igényt a ifi szekcióban.
    Az még okés, hogy a tini a vámpírszexért rajong... hát istenem, max sose kapja meg, de az SM elérhető, avatatlan kezekbe veszélyes.
    A facebookon fogalmazta meg jól egy hölgy, idézem:

    "Én is mindig azt mondom, hogy a könyv rajongóinak a 98%-a, ha részt venne egy SM szexben, valószínűleg utána nem vágyódna Mr. Grey után, hanem sírva fakadna már attól is, ha meglát egy szürke nyakkendőt. XD"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A külföldi felmérések szerint a felnőttekre (háziasszonyok stb.) igenis hatással van a könyv, nem egy interjút olvastam ilyen hölgyekkel, asszonyokkal, amelyben nem győztek áradozni a könyvről. Nekik eszükbe sem jut, hogy azért olvassák, mert anno Twilight fanficnek indult. Az viszont tény, hogy a fiatalok ezért kíváncsiak rá.
      Nem gondolom, ahogy akkora hatása lenne a könyvnek, hogy tömegesen kezdenének BDSM kapcsolatokba a fiatalok csak emiatt a történet miatt. Persze, biztos lesz, aki emiatt kap majd kedvet a próbálkozáshoz, de nem hiszem, hogy ez számottevő lesz.

      Törlés
  6. Na az ejjeli alvas ki maradt es inkabb ide irok mint ahova eddig mert megis csak ide tartozik. Hat tagitotta az ismereteimet az SM vilagarol. Nem rossz de egy hetkoznapi ebben nem jartas no szamara(mert szerintem az olvasok tobbsege no vagy tinedzser lany) elsore visszataszito es valoszinuleg igen abszurd a tema. Teny hogy nekem is az volt bar azert tetszett is mert uj es izgi es mas vilag bar hanyatt homlok menekulnek Christian Greytol akar annyira jo pasi mint Ian akar nem. Mivel a konyv harom reszes kivancsi leszek hogy a vegere mi lesz veluk es Christian kepes lesz e valaha olyan eros erzelmekre mint szerelem es szeretet(szerintem a ketto nem ugyan az egy kapcsolatba),szoval talan elolvasom a tobbit is. De igy hogy belegondolok hogy reggel het es semmit nem aludtam lehet hogy annyira megse volt jo otlet ezzel a konyvel kezdeni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alapvetően nem az SM-mel volt gondom, hanem a cselekmény hiányával és a karakterekkel.
      Az, hogy milyen volt a stílusa megint egy más kérdés.
      Kitartást a másik két részhez. :) Én messziről elkerülöm őket, az biztos.

      Törlés
  7. Én Svájcban élek néhány hónapja és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy kiolvashattam a második kötetet is, mert itt már megjelent. Október végén pedig jön a harmadik rész, és mondanom sem kell, hogy alig várom. Engem nagyon lekötött a könyv, minden szabad percemben ezt olvastam. Hajnali 2-3-nál hamarabb sosem tudtam elaludni, mert hiába tűztem ki magam elé, hogy "csak a fejezet végéig", mindig olyan csattanóval zárultak a fejezetek, hogy kénytelen voltam továbbolvasni. Azzal nem tudok egyetérteni, hogy hiányzik a cselekmény. Én úgy fogalmaznék, hogy ez egy nagyon izgalmas,fordulatokkal teli regény, aminek -tény és való- a főhősök szexuális kapcsolata áll a középpontjában. Csak azért írtam ide, hogy képviseljem a mérleg másik oldalát. Én tiszta szívből ajánlom mindazoknak, akik legalább annyira szexuálisan túlfűtöttek, mint jómagam. A prűdek persze jogosan viszolyognak tőle, nekik javaslom, hogy a fedőlapot se nyissák fel...Aki viszont eddig nem tudta eldönteni, hányadán áll a történettel, annak csak annyit tudok mondani, hogy Kitartás! Sok izgalmas fordulatot tartogat a második kötet, és persze válaszokkal is szolgál az első kötet olvasása során felmerülő kérdéseinkre.

    VálaszTörlés
  8. Sziasztok!
    Én is azok közé tartozom, akiknek tetszett(ek) a könyv(ek) - egy hete fejeztem be a 2. kötetet. Nem akarom elhúzni a magyarázatát a dolognak, de a lényeg az, hogy - én is - látok/érzek mögöttes tartalmat a néha már igencsak soknak tűnő szexualitás mögött. Méghozzá az egyik legszembetűnőbb maga a főszereplő, Christian Grey karakterének fejlődése.
    Nem akarom lelőni a poént, de az első részben talán annyira nem is érezhető az a "változás", ami már a 2.-ban sokkal jobban! De konkrétumok leírása nélkül csak annyit tudok mondani, hogy aki olvasta az elsőt, és nem tetszett neki, de késztetést érez arra, hogy ha már elkezdte, végigolvassa a köteteket, mindenképpen tegye meg! Aztán pedig a második (és a harmadik, bár ezt még nem olvastam) könyv után térjen vissza az elsőre, és a másik két könyv tudatában olvassa újra az elsőt!

    Sok olvasónál egyébként azt vettem észre - és ezzel nem leszólni, vagy megbántani akarom őket -, hogy túlzottan "elmerültek" a szexben, és nem látják meg tulajdonképpen a történet lényegét! És szerintem emiatt keletkezett annyi pro-kontra vélemény...

    Jaj, igen, és még egy észrevétel a "kritikával" kapcsolatban: a szerződést nem csak Ana nem akarta aláírni... Christian sem akarta aláíratni vele. És itt az egyik érdekesség, amiről beszéltem! :)
    Na, de nem jártatom tovább az ujjaimat, mert a végén még akarva-akaratlanul is elkotyogok valamit! :)

    Üdv,
    Szabina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Szabina!

      Azt kell, hogy mondjam a mögöttes tartalom rettenetesen relatív fogalom. Nekem Mr. Grey személyiségének változása, fejlődése nem minősül mögöttes tartalomnak. A karakterfejlődés majdhogynem minden regénynél elvárható lenne.

      A szerződésről csak annyit, hogy lehet, hogy Grey sem akarta aláíratni a lánnyal a szerződést, de akkor miért kapott ekkora hangsúlyt? Ettől teljesen feleslegessé vált ez a szál.

      Azért örülök, hogy van akinek tetszett a könyv :)

      Üdv: Nancy

      Törlés
    2. Szia!

      Teljes mértékben igazat adok a mögöttes tartalom relatív értelmezését illetően.

      A konkrét tényekkel, történésekkel kapcsolatban pedig ugye csak találgatni tudok/tudunk, de én úgy értelmeztem a szerződést, hogy ez is egyfajta "változás", amit az írónő érzékeltetni akar. Hiszen többször is hangsúlyozza Grey a történetben, hogy eddig még senkivel nem volt kapcsolata a szerződés aláírása nélkül. Végül pedig csak oda lyukad ki a sztori, hogy már Ő maga sem akarja a szerződést, hiszen folyton húzza és húzza az aláírást... még akkor is, amikor már Ana alá akarja írni.

      Visszakanyarodva egy picit a karakterek fejlődéséhez: a könyveknek szerintem inkább Grey igazi személyiségének felfedezése az "alaptörténete" töménytelen szexszel fűszerezve, mintsem fordítva. Bár tény és való, hogy sokan a szex miatt olvassák, és ezért valahogy elsiklanak minden más felett.

      Az pedig, hogy kinek tetszik... tegnap a metrón például egy kb. 60 éves nő olvasta a 50 shades darkert (undorító és értelmetlen a címek magyar fordítása, ezért az esetek 99%-ban angolul emlegetem). Úgyhogy hála az égnek, nem vagyok egyedül! :)

      Szép napot!
      Szabina

      Törlés
  9. Én 100%-ban egyetértek veled. Ezzel a könyvvel nem a pornó része a baj, hanem hogy a cselekmény szinte egyenlő a nullával. Mikor már-már kiderülne valami a pasi múltjából (az egyetlen, ami az egész könyvből érdekelt volna), odalök egy nesze semmi, fogd meg jól mondatot, és helyette szexelnek egyet. Hát akinek ennyi is elég cselekmény gyanánt... Grey egy pszichopata, aki gyakorlatilag zaklatja a lányt, tetszett az egyik amazonos értékelés, hogy távoltartási végzés kéne ellene. :D Ha jól értelmezem az idézetekből, angolul olvastad. Volt olyan vélemény, hogy angolul sokkal jobb (tény, hogy az elhíresült fordítás pocsék), de akkor ezek szerint ez sem feltétlenül igaz. Magam részéről nem tudom elképzelni, hogy angolul szerettem volna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem ismerem a magyar fordítást, csak az elhíresült mondatait, de ki merem jelenteni, hogy aki magyarul nem szerette, angolul sem hiszem, hogy tetszett volna neki. Eredeti nyelven sem volt túl nagy élmény.

      Törlés
  10. Sziasztok!
    Lenne egy kérdésem: Hogyan értelmezzük magyarul a "Fifty shades fucked up" kifejezést? Értem, hogy mit akar mondani az író, de ha egy harmadik személynek el kellene magyaráznom, már nem tudnám...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Sajnos egyes kifejezéseket egyszerűen lehetetlenség lefordítani magyarra. Ez talán , szövegkörnyezet nélkül, úgy hangzana: " az elcseszett(ség) 50 árnyalata" vagy valami hasonló.
      Sokszor egyébként én is így vagyok vele, hogy tökéletesen értem a jelentését, de nem tudom megmondani a magyar megfelelőjét. Ez az angolul gondolkodás "átka". :)

      Törlés
  11. Sziasztok!

    En abba a csoportba tartozom (ha mar mindenki ezzel kezdte) aki turelmesen vegigolvassa majd a trilogiat es majd a vegen eldonti, hogy megeri-e a penzet :)
    Egyet kell ertenem azzal, hogy a cselekmeny elso latasra lathatatlan. Persze ki mit keres a konyvek olvasasa soran.
    En nyitott embernek gondolom magam, bar mindez a kivancsisag hataran mozog csupan. Mint mondjak az informacio hatalom es minel tobbet tudunk meg az elet bizonyos teruleteirol, annal inkabb tudunk pro-es kontra ervelni dolgok mellett/ellen. Ertem ez alatt a SZM oly zart vilagat amibe betekintest enged a konyv.
    Eddig is azt gondoltam es most mar meg inkabb azt gondolom, hogy e fura szexualis orientaltsagnak igen komoly lelektani hattere van.
    Termeszetesen nem akarom magaslatokba emelni a konyvet csak azt hangsulyoznam, hogy akit erdekelnek a lelektani folyamatok ezen iranya, az jo helyen jar.
    Nem hinnem, hogy valaha is egyutt tudnek elni "50 arnyalattal elcseszetebbel "viszont nagyon egyutt tudok vele erezni, ugyan ugy mint Anaval is. Attol fuggetlenul, hogy nem hiszek az "elso latasra szerelem" es a "lefagyok a pasi mosolyatol elmeletben". Viszont hiszek abban (de lehet hogy csak bizok :) hogy minden ember jonak szuletik....csak sokan valami hatasara el kell ezt felejtsek....
    A mai vilagban egyre tobb szexualisan abberralt ember van. Es ez azert tenyleg erdekes, hogy az ami a szeretetet es osszetartast hivatott szolgalni, hogyan valtozik at egy "voros jatszoszobava"..
    A masodik kotet vege fel jarok. Nem varom, hogy tundermese valjon a dologbol, viszont nagyon izgulok a szereplok "lelkeert" :)

    VálaszTörlés
  12. Hogy mondhatsz vèleményt ha nem is olvastad a folytatást. Ja mellesleg van története mivel kettőjük kapcsolatáról szól. Nekem igem is tetszet a könyv. Christian parancsolgatását inkább védelemnek lehet nézni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, kedves Névtelen!

      Uram bocsá', hogy nem kínoztam magam egy olyan könyv folytatásával, aminek az első része nem tetszett. Vagy inkább olvastam volna és írtam volna arról is egy hasonló értékelést? Hát , nem tudom melyik lett volna a jobb...
      Ha jól értelmezem a szavaid, egy sorozatot sem illene véleményeznem, amíg nem olvasom minden részét? Hmm, igazán érdekes gondolat, csak kicsit kivitelezhetetlennek tűnik.
      Én csak örülök annak, hogy neked tetszett a könyv, szíved joga, hogy szeresd, de ettől még nekem egy cseppet sem lett szimpatikusabb. Ez van, nem vagyunk egyformák.

      Törlés
  13. Olyan cukik vagytok :)
    Itt vitatkoztok, hogy jó volt-e vagy sem, volt-e értelme, vagy sem, van-e cselekménye, vagy sem...
    Mégis, megvettétek a könyvet, növelve az eladási statisztikát :)

    Aki azt gondolja, hogy a könyvet olvasva most mindenki bdsm lesz, annak el kell árulnom, hogy ez, ami a könyvben van, nem bdsm. Meg sem közelíti azt...

    Egyébként meg, maga a könyv kb egy kategória a régesrégi románákkal, meg tiffanykkal, ahol a cselekmény kb mindig ugyanaz volt, és mindig dugtak egy fergetegeset benne.

    Ne hasonlítsuk össze mondjuk Márquezzel :)

    Aki szereti az erotikus tartalmat, esetleg ötleteket akar meríteni a nemi életéhez, az olvassa el, és éljen vele, akinek a cselekmény a fontos, ki se nyissa ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, hogy megvettük, mert nem tudtuk, hogy mi ez. Legalábbis nekem fogalmam sem volt, mert a kezdetek kezdetén olvastam, mikor itthon még azt sem tudták, hogy létezik.
      Egyébként nem vitatkozunk :), mert ahhoz partner kéne...

      Az utolsó mondatoddal pedig mélységesen egyet tudok érteni!

      Törlés
  14. Sziasztok!

    Én teljes mértékben egyet tudok érteni azokkal, akik azt mondják a könyvről, hogy nincsen benne valódi tartalom. Még csak az első két kötetet olvastam el, tehát még nem tudom mi lesz a történet vége, de sokszor már engem is az őrületbe kergetett az állandó szex. Gyakran annyira kiszámítható a cselekmény, hogy sokszor emiatt tettem le a könyvet. Hozzá kell tennem, hogy én is rekord idő alatt olvastam ki, tehát valami mégis működik a történettel.
    Christian jellemét és történetét kifejezetten érdekesnek találtam, az ő karaktere tökéletesen el lett találva. Ana jellemét ezzel szemben nem sikerült eltalálni. A twilight-hoz hasonlóan ebben a regényben is nagyon "tejbetökre" sikeredett a csaj szerepe.Igazából már az első 10 oldalon rájöttem, hogy ez a karakter semmiben nem szimpatikus.Szerintem sok olyan tulajdonsággal rendelkezik, amik nem férnek össze.Néhány:
    -21-22 évesen szűz, a mások által bombázónak kikiáltott lány, akiért rajonganak a pasik
    -christian nem tud olyat mutatni neki, ami ne tetszene meg neki (még ha húzza is a száját előtte)ha repülni viszi-Ana imádja a repülést pedig még soha nem repült(ja persze..)
    Hajózni viszi-Ana imádja (természetesen)
    Életében nem volt még dolga férfi nemi szervvel, de a könyv úgy írta le azt a jelenetet amikor a szájába vette Christian hatalmas férfiasságát, mintha egy pornószínésznő egy átlagos munkájába pillanthattunk volna bele (ja persze..hol van az ügyetlenkedés, ami ilyenkor szokásos?!)és még sorolhatnám...
    -az állás:igen , friss diplomával pont ennyire egyszerű elhelyezkedni ugye?aztán mikor a főnököt kirúgják, az egy hete ott dolgozó kollégát jelölik a posztra ..(ja persze..)

    Tényleg sok -számomra- idegesítő dolgot tudnék felsorolni a könyvvel kapcsolatban, de az nagyon hosszú lenne. Talán azért vagyok ennyire kritikus , mert az Alkonyat-tal kapcsolatban tisztában voltam vele, hogy egy fantasy regény, amely maximálisan a képzelet szüleménye. Ezzel szemben az 50 árnyalat trilógia valóságosabb háttérrel rendelkezik!

    Nekem 10/5
    (még egyszer hozzáteszem, hogy tényleg olvasmányos és nehezen lehet letenni, de mégis hiányzik valami belőle és azt a valamit pedig szerintem is a történetben kell keresni...)

    VálaszTörlés
  15. voltam a könyvtárba és az előttem lévő öreg nénike megkérdezte h megvan-e erra azt mondták hogy meg de már vagy fél évre előre előjegyzés van rá!! :D

    VálaszTörlés
  16. Hihi, ez a néni nagy szám lehetett :) Amúgy látom, mire a hozzászólások megjelentek, elfogadod, hogy twilight fanfiction - merthogy az. Én még az eredeti Master of the Universe-t olvastam a neten, ( mellesleg még 2010-ben nekiálltam a fordításának is, és mondhatom, vért pisil az ember lánya, hogy némi értéket vigyen a történetbe) és megfogott.Nem azt mondom, hogy a BDSM-re bármilyen formában vágynék, de abban bizonyára pszichológusok elemzését kívánó igazság van, hogy a több éve-évtizede házasságban élő nő libidóját, kalandvágyát megemelte a történet. Annak idején nem kevés hátteret jelentett Edward eredeti leírása megspékelve Robert Pattinson manírjaival. Arról fogalmam nincs, hogy a könyvben mindebből mi maradt meg.
    Nem tagadom, nekem Edward, mint alak tetszik, nem feltétlen az 50 shadesben, de el ne olvasnám Christian névvel... :) . Sőt, SM legjobb irományának (és nem irodalmának) tartom a Midnight Sun-t.
    Ja, visszatérve a Motu alias 50 shades-re. Már akkor nem értettem, hogy hogy adhatják ki ezt a történetet könyvben. Valaki itt fentebb írta a Tiffany-t meg egyéb magazinfüzeteket. Na, ott helye, és azon az áron.

    VálaszTörlés
  17. Én erre az egészre csak annyit tudok mondani, hogy nincs két egyforma ember. Nekem személy szerint tetszett.
    De azért egyszer igazán kíváncsi lennék, hogy ha valakinek valami nem tetszik minek szidja? Oké, nem tetszik, és? ezt miért kell kirakni a netre? Ezt soha nem fogom megérteni azt hiszem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen!

      Örülök, hogy azért van , aki belátja azt, hogy különbözőek vagyunk!
      A hozzászólásod második feléhez csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy ez egy könyves blog, ahová könyvekről kerülnek fel bejegyzések, legyen az akár jó vagy rossz. Nem sok értelmét látnám, ha csak jó könyvekről írnék (főleg, hogy a blog fő funkciója emlékeztető magamnak).
      Látod, te azt nem érted, hogy akinek nem tetszik egy könyv, miért ír róla, én meg azt nem fogom soha megérteni, hogy akit ez zavar, az miért olvassa az ilyen bejegyzéseket. Ez is tökéletesen példázza, hogy nem vagyunk egyformák.

      További szép napot!
      Nancy

      Törlés

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)