Laurie Halse Anderson: Wintergirls

"Lia és Cassie a legjobb barátnők, 2 wintergirl (bocsi, nem tudom mi a magyar megfelelője, de definíció alapján talán az élőhalott illik rá a legjobban) pálcika vékony testben. Részvevők egy halálos versenyben, melyben kiderül ki a legsoványabb. De milyen méret jön az XS és az XXS után? Amikor Cassie meghal, Lia úgy érzi barátnője  nyughatatlan szelleme kísérti őt."

(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Előre szólok, hogy gyenge idegzetűek és gyenge gyomorral rendelkezők inkább ne olvassák el ezt a bejegyzésemet, és a könyvet is nagy ívben kerüljék el, mert mind lelkileg, mind fizikailag megviseli az embert.

Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Lia és Cassies kiskoruk óta a legjobb barátnők. Általános iskolás korukban kötöttek egy egyezséget, hogy ők lesznek az iskola legsoványabb lányai. Aztán ezt tovább fokozták azzal, hogy egymással is versenyre keltek, mígnem Cassie számára a verseny véget ért. A koplalás tönkre tette a testét és belehalt.

Lia ezzel egyedül maradt, és még barátnője halála sem térítette észhez, tovább folytatta a koplalást.

Félelmetes volt látni, hogy mi zajlik egy ilyen betegségben szenvedő ember lelkében. Lia helyzetét az is súlyosbítja, hogy Cassie hívta őt halála előtt, de nem vette fel a telefont, mert haragudott a lányra.

Ez rettentő lelkiismeret-furdalást okoz Liának.Talán ez az oka, hogy Cassie szelleme megjelenik és kísérti őt, és hajtja tovább a szakadék széle felé.

Nem elég, hogy Lia önmagát is kövérnek tartja (úgy, hogy mindössze valójában 43 kg és a cél  40 kg majd a 38 kg és így tovább), de ezt elméjének szüleménye, azaz Cassie szelleme is megerősíti.

Éhezik, majd meghal, csak hogy egy falat muffint vagy egy szelet pizzát megegyen, de ellenáll, mert tudja, hogy, ha elkezdi képtelen abbahagyni az evést. Apjával, nevelő anyjával és mostohatestvérével él. Anyja szívsebész, de kapcsolatuk nagyon megromlott, szinte kínnak érzi, ha beszélgetni kell vele.

Problémájával pszichológushoz is jár, bár nagy benne az ellenállás, így nem nagyon használnak ezek a megbeszélések. És hogy mennyire nagy benne az ellenállás? Annyira, hogy orvosi utasításra minden héten le kell adnia a súlyváltozásának adatait, és hogy ne derüljön ki hogy folyamatosan fogy (mert nem szedi a kijelölt gyógyszereket, és nem tartja a minimum mennyiséget, amit naponta meg kell ennie), képes meginni 5-6 liter vizet mielőtt mostohaanyja megméri, hogy elérje a 48 kg-os határt.

Arról nem is beszélve, hogy évek óta úgy bizonyítja magának kitartását, hogy pengével (vagy épp késsel) sebeket ejt magán, mondván, ha kés okozta fájdalmat kibírja, akkor az éhséget is elviseli. A fordulópont akkor következik be, amikor is az egyik vágás túl nagyra "sikerül"( nyaktól egészen a bordáig), és kishúga (akit egyébként nagyon szeret és ő az, aki tartja benne a lelket valamennyire) talál rá a fürdőszobában.. Ekkor gondolkozik el azon, hogy mi értelme az életének, miért kísérti Cassie szelleme, és hogy hogyan tudna kilábalni ebből a helyzetből.

Az írónő Hadd mondjam el című könyve ehhez képest piskóta, de a tőle megszokott stílus és forma itt is visszaköszön azért. Az anyjával való rossz kapcsolatot például úgy hangsúlyozza Anderson, hogy Lia a vezetéknevén emlegeti anyját.

Liát sajnáltam, de nem igazán értettem. Nem értettem, hogy miért alakult ki nála az a felfogás, hogy jó, ha minél soványabb az ember. A másik amit nem igazán értettem, hogy miért nem akart beszélni Cassie szüleivel. Azért , mert bűntudata volt? Hiszen nem vádolták őt semmivel. Nem őt hibáztatták Cassie haláláért.

Igazából nagyon sok kérdés merült még fel bennem, de úgy érzem felesleges, mert a válaszokat úgyis csak találgatni lehet.

A végén Lia azért elindul a gyógyulás útján, és éppen ezért szeretem az írónő könyveit. Mert reményt ad. Mert megmutatja, hogy a legproblémásabb helyzetekből is van kiút, ha az ember kitartó és egy kicsit összeszedi magát, és vannak akik mellette állnak.

Az értékelés ezúttal elmarad. Nem tudom hányas adjak rá. Valaki azt írta a könyvről, hogy annyira intenzív, szomorú és egyben egy kicsit gyomorforgató, hogy tetszik a történet, de valójában nem tudod élvezni az olvasását. Maximálisan egyet értek vele. Bármennyire is kíváncsi voltam és szerettem volna mindig tovább és tovább olvasni, egyszerűen muszáj volt néha szünetet tartani. Tetszett, de nem lehet belőle egyszerre sokat olvasni.

Tényleg csak az kezdjen bele, aki bírja az ilyen jellegű könyveket.