figyelmeztetés

A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.


2009. november 27., péntek

Laurie Halse Anderson: Hadd mondjam el...

"Miért kerülik Melindát iskolatársai? S ő miért viselkedik olyan különösen? Alig beszél, egyre inkább magába zárkózik, pedig nagyon is szeretne ismét a közösséghez tartozni.Történhetett valami, de mi és mikor?
Mi okozza a zavart a tizennégy éves lányban s körülötte?  Mi oszlathatja el annak a borzalmas nyári bulinak
az emlékét, s teheti a helyére az ott történteket?"

Egy délután alatt olvasható, nem kimondottan hosszú könyv, viszont azért nem kell lebecsülni. Van benne rágódni való.
Sok 14 év körüli középiskolásnak adnám a kezébe. Viszont azért a borítón található 12 éves korhatárral nem igazán értenék egyet.
Melinda kitaszítottnak érzi magát. A középiskolában egyik "Klikkhez" sem tartozik. Ennek is megvan az oka. Mindenki úgy néz rá, mint az ördögre, hiszen egy nyári bulin ő volt az, aki kihívta a rendőrséget. Persze azt senki nem tudja, hogy valójában mi sarkallta őt eme tettre, pedig nem elhanyagolható a dolog.
Az sem segít túlzottan a helyzetén, hogy a buli óta nem nagyon beszél, csak a legszükségesebbeket,azokat is tőmondatokban. A szája tiszta seb, jegyei folyamatosan romlanak. Az iskola a szülőket, a szülők pedig az iskolát okolják, de az igazi kiváltó eseményt, a háttérben húzódó tragédiát valahogy senki nem akarja észrevenni, Melinda pedig egyszerűen nem képes beszélni róla.
Egyetlen ember, aki talán közeledik hozzá barátként, Heather. Ám ő is csak saját maga érdekeit nézi. amint bekerül egy népszerűbb csoportba, hátat fordít Melindának.
Mellie egyetlen mentőöve a művészetóra és a művészettanára Mr. Freeman, aki érzi, hogy a lányt valami nagy trauma érte, és próbálja arra ösztökélni őt, hogy az alkotásain keresztül fejezze ki azt, ami a lelkét nyomja.
A lány szépen lassan rájön, hogy igenis van, aki figyel rá, aki törődik vele, és éppen ezért ki kell törnie ebből a némaságból. Lépésról - lépésre küzd meg a felmerülő akadályokkal, annak érdekében, hogy végre el tudja mondani az igazságot, és élete elinduljon vissza a normális felé.
Egyetlen dolog, ami egy picit zavart az a formátum. Nem tudom milyen igazándiból. Olyan nem megszokott. Mondjuk azért hozzá lehet szokni, de én már a könyv felénél jártam, mire hozzáedződtem.
Ami viszont még nagyon érdekes volt, ahogyan Melinda iróniával próbálta meg tompítani a vele történteket. Szinte nem is volt olyan  megszólalása, amiben ne lett volna egy (vagy több) ironikus mondat.
Örültem viszont, hogy a helyzethez képest "jól" végződött a könyv. Nem szabad mindig a negatív példákból táplálkozni. Ez a könyv igenis azt sugallja, hogy van kiút. És már csak ezért is igencsak megéri elolvasni.
Azt hiszem megnézem magamnak az írónő másik, Wintergirls című könyvét is.

Végül pedig kedvcsinálónak egy - két idézet (bár lehet, lesz, akit  pont ez fog eltántorítani az elolvasástól):

" Behunyom a szemem. Lélegezz, lélegezz! Ne mondj semmit, csak lélegezz! 
  A vezérszurkolók cigánykerekezve érkeznek a terembe. A közönség megmozdul a lelátón, visszaordít nekik. Az arcomat a kezembe temetem és sikítani kezdek. Nem tűnik föl. Mindenki átszellemült."

" A Szárnyaló zenészek klánjába nem könnyű bekerülni. Heathernek se tehetsége, se kapcsolata. Mondom is neki, hogy már az ezen való spekulálással is csak az idejét vesztegeti. Úgy véli együtt kéne próbálkoznunk. Én meg úgy vélem túl sok hajlakkot szívott."

Értékelés:

2 megjegyzés:

  1. Elolvastam. Tegnap este(?) hajnal 1-re végeztem ki. Egyszerűen feledhetetlen, és nincsenek rá szavak.
    Egy csomó minden tetszett benne, hogy utal arra amit most csinál, amilyen helyzetben van, pont amikor igét kell neki ragozni, szerintem az annyira jól jellemzi, "elbújni, elmenekülni, elfelejteni". Szerettem, ahogy folyamatosan, de lassan magára talált, és nem mondott mindenre igent. És a végén Mr. Freeman-nel lezajlott jelenet. Meg volt a katarzis.

    Én csak egyet nem értek... az ilyen jó könyveket, plusz még Laurie-nak van néhány szintén ilyen jó könyve... miért nem lehet lefordítani? De tényleg... egy ilyen lélekbe "mászkálósat" se láttam magyar piacon, ezen kívül, ami ilyen típusú lenne. Imádom az ilyen könyveket.

    VálaszTörlés
  2. Nekem kedvenceim között van az írónő összes műve. Imádom, hogy mindig megmutatja, hogy igenis van remény, igen ki lehet jutni a gödörből, csak akarni kell.

    Egyébként én már érdeklődtem a kiadónál és azt mondták, hogy nem volt olyan jó ennek a könyvnek a fogadtatása, hogy megérje nekik kiadni a többit. Úgy látszik az itthoni olvasóközönség még nem talált rá ennek a műfajnak az ízére (tisztelet a kivételnek). Pedig lenne jó pár hasonló könyv, amit nyugodtan be lehetne hozni hazánkba is.

    VálaszTörlés

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)