Ugrás a fő tartalomra

Pár szóban (20) - Janet Evanovich - The Scam (Fox and O'Hare #4)

Rég olvastam már Evanovichtól, talán a Szingli fejvadász sorozatának negyedik részét még valamikor tavaly nyáron, de nem tett rám túl mély benyomást, bármennyire is szeretem a regényeit. Konkrétan talán annyira emlékszem belőle, hogy másnap már nem emlékeztem a történetére.
Azonban Nick és Kate sztoriját jobban kedvelem, dinamikusabb, frissebb a sztori, így ideje volt a következő, szám szerint a negyedik részhez nyúlni.

Nick és Kate egy pénzmosó ügyletet igyekeznek lebuktatni, de valahogy Kate apja is belekeveredik az ügybe, ami még több rosszfiút varázsol a színre, míg végül már azt sem tudni ki kivel van.

Nagyon szórakoztatóak a szereplők, ilyen szempontból egyáltalán nem csalódtam a regényben. Még mindig tartom, hogy Kate apja, Jake a kedvencem, és még mindig azt mondom, hogy kapnia kéne egy spin-offot. Hatalmas figura. A történet elején, ahogy ott kommandózott Hawaii-n, az valami hatalmas volt. Látni rajta, hogy ő halálosan komolyan gondolja ezeket a "küldetéseket", talán pontosan ettől olyan vicces az öreg minden megmozdulása. 

Jelen kötetben egyébként részben Hawaii-n, részben pedig Makaón játszódik a történet. A makaói hotel és casino főnökét igyekeznek lebuktatni egy nagyon látványos és bonyolult terv segítségével, de ez több ponton igényelt kisebb - nagyobb újratervezést, azonban ez már hőseink ismeretében szinte megszokott.

Kate is ismét lehetőséget kapott, hogy megvillantsa mennyire halálos is tud lenni, ha éppen arról van szó, és mennyire könnyedén ártalmatlanná tud tenni néhány kósza yakuzát, egy kétajtós szekrény méretű biztonsági embert vagy épp egy törékeny kis asszisztenst is akár.
Ezzel szemben Nick még mindig teljesen önmaga, sármos, okos és veszettül ostromolja csinos partnerét. Ám, az eddigi kikosarazások sorozata után, most talán révbe érni látszik. Kate ugyanis végre beismerte önmagának, hogy mit is érez a mi sármos és imádnivaló bűnözőnk iránt. Hozzáteszem, természetesen ő maga volt az utolsó, aki erre ráébredt, olyannyira, hogy már a nő egész családja (apja és nővére is) célozgatott rá, de Kate egészen eddig makacsul tagadott. Most már beadni látszik a derekát, aminek én kimondottan örülök. Kíváncsi leszek, ha összejönnek, miként fogják összeegyeztetni a kapcsolatukat és a munkájukat.

Ezen kívül az izgalom faktorra sem lehetett panaszom, mert egészen pörgős volt a cselekmény, amit feldobtak a robbantások, a sok - sok kommandózás, és az a néhány száz, éhes piranha a casinoban (igen, azok a húsevő halacskák, sok - sok foggal). Az ismert szereplők közül is felbukkantak páran, sőt, még az is kiderült, hogy miként tudott Nick elbújni Kate elől évekig, mielőtt elkezdtek volna együtt dolgozni.
Boyd volt az, aki már szinte főszereplővé nőtte ki magát, amit szintén nagyon díjaztam, mert üde és felettébb mókás színfoltja a sztorinak a saját maga kis álomvilágával. Kissé talán ütődött, de ez kell ahhoz, hogy elvállaljon egy ilyen megbízatást.

Az ügy vége különösen izgalmas és kissé kiszámíthatatlan lett, de pont ezért tetszett. A könyv vége pedig bevallom, meglepett, nem számítottam rá, hogy függővége lesz, ez ettől a sorozattól szokatlan fordulat. Főleg az ilyen függővég!  Szinte kiált a folytatásért.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)