figyelmeztetés

A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.


2017. szeptember 24., vasárnap

C.L.Stone: Black and Green (The Ghost Bird, #11)

A sorozat 11. részére a többi részre való várakozáshoz képest sokat kellett várni, de az írónő elnézést kért érte, mondván, hogy sok szálon futnak az események, így sok dologra kell figyelnie, ezért halad lassabban. Én meg úgy voltam vele, hogy tartson tovább a megírása, csak legyen jó.

Sang apja visszatért, és lányát hiányolja, ezért a fiúknak nincs más választásuk, mint visszavinni Sanget oda, ahol olyan sok negatív élmény érte korábban. Persze, ez csak ideiglenes. Vagy mégsem? És apja új párja is kihívások elé állítja.


Nem akarok gonosznak tűnni, mert tudom, mennyi meló megírni egy könyvet, de azok után, hogy az írónő elmondta, mennyire ügyel arra, hogy jó könyvet adjon ki a kezei közül, még ha sokáig is tart, bevallom, csalódottan tettem le.
Az volt az érzésem, minden történés ellenére, hogy tökéletesen egy helyben toporogtunk. Szinte nem is haladt semmit a történet, hiszen Sang újból visszakerült a házba, kapott egy új mostohaanyát, akinek szintén van valami kattanása (mondjuk, hogy "enyhén szólva" kontroll-, és tisztaságmániás), és az egész nem szólt másról, minthogy megint Sanget próbálták meg kihozni onnan. Mintha már jártunk volna már itt, nem?

A kiemelt "fiúcska" Dr. Green volt, akit imádok, de valahogy nem volt önmaga, és a múltjáról sem tudunk meg túl sokat, ennél több szokott kiderülni a fiúkról. Bár azért azt meg kell jegyezni, hogy amit megtudtunk, az nagyon szimpatikus volt, kivéve Sean anyját, akit nem igazán értettem. Annyira meg akarta változtatni Seant, igyekezett Owen képére formálni, de nem tudom miért. Hihetetlenül hajtotta Dr. Greent, aki pedig mindenáron bizonyítani akart neki.
Szóval az anyuka nagyon "érdekes" volt, de végül bővebben nem ment bele az írónő a kapcsolatukba, bár ez szerintem elnyúlik majd a következő részekre is, úgyhogy fogunk még erről olvasni.

Lehet, hogy egy helyben toporgott a cselekmény, de a kapcsolatok dinamikája az egyértelműen változott. Az előző kötetben már olvashattuk a fiúk első igazi összezörrenését, aminek egy picit örültem is, mert eddig túl nyugis volt minden. Ez a helyzet most tovább fokozódott. Ugyan mindegyikük bizonygatta, hogy nincs gondja a tervvel, meg hogy már csak Kotának kell napirendre térnie fölötte, de egyértelműen érezhető volt a ki nem mondott feszültség, mindegyiküket zavarja a dolog, hogy osztozniuk kell Sangen. Ez pedig kihozta belőlük a féltékenységet, ami nagyon jól látszott a Victor - Silas - Sang jelenetben is.
A másik, akit nagyon megviselt ez a helyzet, illetve az, hogy nem tudott Sang zuhanyzós dolgáról, az Nathan. Szegényen annyira látszott, hogy nem tud mit kezdeni magával és a kiderült információkkal. Nem is tudom, mi munkálkodott benne jobban, a bűntudat vagy a féltékenység. Az a gyanúm, hogy előbbi, hiszen  másképp nem biztos, hogy ilyen elánnal verte volna szét a fürdőszobáját.
Ahogy elolvastam a könyv végén lévő bónuszjelenetet a 12. részből, ez a frusztráció még fokozódni is fog az elkövetkezendőkben, és nem csak benne.

Egyébként, ami pozitívum volt a regényben, és ezt már az előző kötetnél is kiemeltem, az az, hogy kezdenek szétesni. Már nem mennek annyira flottul a dolgaik meg a terveik, mint eddig. Hülyén hangozhat, de ez a része annyira mű volt eddig, ezért kimondottan jót tett a változás. Jó, a szervezettség meg a cselekvőképesség még mindig túl egyszerűen működik esetükben, de sokkal több a félreértés, a kisebb nézeteltérés, véleménykülönbségekből adódó vita. Látszik, hogy nem 100%-ban koncentrálnak az előttük álló feladatra, és kicsit megbomlott az egység. Mondjuk a fiúknál ez annyira nem volt feltűnő, de Owennél meg Dr. Greennél egyértelműen megmutatkozott, kiváltképpen Sean esetében. Ő, aki mindig vidám és próbálja az adódó helyzeteket humorral kezelni vagy legalábbis enyhíteni, de emellett összeszedett és precíz is, most teljesen kivetkőzött önmagából. Szétesett, kétségbeesett volt, döntésképtelen, meggondolatlan, csapongott, a frusztrációjáról már nem is beszélve. Tulajdonképpen ebben a helyzetben ez lenne a normális reakció, csak ez nála túl hirtelen és nagy váltás volt korábbi önmagához képest. Kicsit jó, hogy megtört az összeszedettség, a túl profi viselkedés még Owennél is, csak kár, hogy ennyire hirtelen, egyik percről a másikra. Kíváncsi vagyok, fog - e ez még tovább fokozódni a következő részekben és ez milyen helyzeteket szül majd.

Ugyan a könyv háromnegyede viszonylag nagyobb eseményektől mentesen telt, a vége azért ismét tartogatott meglepetéseket, főleg az a megoldás, amivel Sang kiszabadítása érdekében álltak elő. Nem gondolnám, hogy ezt ennyire könnyen és következmény mentesen megússzák, mint ahogy elsőre azt láthattuk. Remélhetőleg minél hamarabb érkezik a következő rész, mert ez ugyan egy picit elmaradt a várakozásaimtól, de azért kíváncsi vagyok az események további alakulására.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)