figyelmeztetés

A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.


2017. február 11., szombat

Stephenie Meyer: A vegyész

Az amerikai kormánynak dolgozott, de ezt nagyon kevesen tudják róla. A szakmája egyik legkiválóbb tehetsége volt, egy olyan részleg legféltettebb titka, amelynek még neve sincs. Amikor pedig kockázati tényezővé vált, figyelmeztetés nélkül törtek az életére.

Azóta ritkán marad egy helyen, és állandóan megváltoztatja a nevét. Megölték az egyetlen embert, akiben bízott, de ő még mindig fenyegetést jelent volt megbízóinak, mert tud valamit, amit nem kellene. Holtan akarják látni. Méghozzá hamar.

Amikor a korábbi felettese felajánlja a kiutat, ő belátja, hogy nincs más választása. El kell vállalnia egy utolsó ügyet. De az információ, amelynek birtokába jut, csak még veszélyesebb helyzetbe sodorja.

Élete legkeményebb harcára készül. Késlekedés nélkül veti bele magát a dolgok közepébe, ám hamar beleszeret egy férfiba, aki jelentősen rontja a túlélési esélyeit. Amint a lehetőségei elfogynak, kénytelen lesz úgy használni a különleges képességeit, ahogy a legszörnyűbb álmaiban sem képzelte volna.

Stephenie Meyer a Twilight Saga és A burok óriási nemzetközi sikerei után most egy kemény, de annál elragadóbb főhősnővel tér vissza. Feszesen megírt, váratlan fordulatokban gazdag regényével ismét megmutatja, hogy miért ő ma a világ egyik legnépszerűbb írója.


Régóta vártam rá, hogy vajon Meyer ilyen hosszú kihagyás után mivel fog előrukkolni. Nagyon meglepődtem, mikor kiderült, hogy egy thrillerrel, de ettől függetlenül kíváncsivá tett.

Alex menekül, mert el akarják tenni láb alól, túl sokat tud olyan dolgokról, amikről nem kellene. Azonban egyszer csak kap egy menekülési opciót, lehetőséget arra, hogy maga mögött hagyja a múltját.

A karácsonyfa alá került a regény, de nem kezdtem el, csak az újévben, mert picurit tartottam tőle, de végül  elégedetten tettem le, még ha az elején nem is ez volt  helyzet.
A regény eleje nagyon fura volt, de nem igazán tudom megmondani, hogy mi okozta. Kicsit hiányérzetem volt, mert egy csomó minden nem volt normálisan megmagyarázva, alátámasztva, hiányoztak információk. Maga a történet persze így is érthető, de egyáltalán nem volt teljes a kép, és ez zavart.

De a Burok első 150 oldala után már nem igazán lepődtem meg rajta, úgy látszik, ez valami tendencia az írónőnél, hogy a regényeinek az eleje éles kontrasztban áll a többi részével.
Szóval miután az elején túllendül az ember, onnantól kap egy kimondottan dinamikus és izgalmas kém- illetve titkosügynök sztorit.
Meyer nem egyszer nyíltan kimondta, hogy ő bizony végtelenül romantikus alkat, és ezt ebben a könyvben sem tudta megcáfolni (gyanítom, nem is akarta), de nincs ezzel gond, így is nagyon élvezhető volt a történet. Azonban azt azért meg kell jegyeznem, hogy ilyen szerelem a valóságban valószínűleg vajmi kevés játszódik le. Azért azt kötve hiszem, hogy miután kellően megkínoztak különböző módszerekkel, úgy hogy teli torokból üvöltök fájdalmamban, még tudok szerelemmel vagy akár csak szimpátiával tekinteni arra a személyre, aki alig várja, hogy újra kárt tehessen bennem némi információért cserébe, és még élvezi is valamilyen szinten. Persze erre is volt magyarázat, mégpedig az, hogy előbb gyúlt szerelemre. Zárójelben megjegyezném, ez az "előbb" azt jelenti, hogy talán 3-4 órával előtte, ugyanis akkor találkoztak először hivatalosan.
Szóval ez a része elég hihetetlen volt, de alátámasztja, hogy Meyer tényleg végtelenül romantikus alkat.

Ezt a szálat azonban ellensúlyozta az akció, amiből meglepően sok volt, és a végéig kitartott. Nagyon váratlan dolgok nem történtek, de így is kellően izgalmas és fordulatosnak mondható. Nem kimondottan rajongok a thrillerekért, de ez abszolút lekötött, izgultam a szereplőkért, a túlélésükért. Ami a legmeglepőbb, hogy nem igazán akadt olyan szereplő, aki úgy igazán unszimpatikus lett volna. Aki az elején annak tűnt (Kevin), azt is megkedveltem a végére. Konkrétan még a kutyáknak is szurkoltam, Einsteint és Lolát egyenesen imádtam, ahogy azt is,  hogy mennyi szerep jutott nekik. Bár itt megint csak megkérdőjelezhető volt a valóságtartalma. Nem hiszem, hogy ennyire precízen be lehet tanítani egy kutyát. Nekem is van egy golden retrieverem, aki egy kimondottan okos állatnak számít, de nem tudom elképzelni, hogy így meg tudna tanulni ilyen jellegű teendőket. Ezt leszámítva azonban cukik voltak és feldobták a történetet.

Az emberi szereplők érdekes voltak. Esetükben az alapfelállás volt nagyom fura, ugyanis Alex volt a kőkemény, határozott, míg Daniel a kis naiv, romantikus. Szegénykémet az elején elkönyveltem egy totál tutyimutyi alaknak, és ebből a skatulyából elég nehezen tudott kilépni. A vége fel azért kicsit változott előnyére, de alapvetően megmaradt az aggódó, óvatos karakternek.
Alex is átesett néha a ló túloldalára a paranoiájával, de nála a múltját tekintve ezt még elfogadhatónak tartottam.
A regényben némi humor is felbukkant, amit díjaztam. Ennek nagy részét Kevin és a kutyák szolgáltatták, és nagyon elfért a történetben.

Összességében egy egészen izgalmas, viszonylagosan jól összerakott sztorit kaptam. Itt - ott  akadtak benne hihetetlen részek, de ezek nem voltak olyan nagyon vészesek, hogy nagy mértékben rontsanak az olvasásélményen. Kíváncsi vagyok, ebből a regényből lesz - e film, illetve mi lesz az írónő következő könyve, bár talán a legnagyobb kérdés az, hogy  mikor is jelenik majd meg.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)