J.R.Ward: Blood Kiss (Black Dagger Legacy, #1)

Paradise, a király főtanácsosának vér szerinti lánya szeretne kitörni az arisztokrata élet börtönéből. Hogyan? Belép a Fekete Tőr Testvériség képzési programjába, és megtanulja, hogyan kell harcolni és a saját érdekeit nézni... hogyan lehet önmaga. A terv jól működik, csakhogy hamarosan minden elromlik. Az oktatás elképzelhetetlenül nehéz, úgy érzi, a többi újonc sokkal inkább az ellensége, mint a szövetségese, és az is teljesen nyilvánvaló, hogy a képzéssel megbízott testvérnek, Butch O'Nealnek - más néven a Pusztítónak - komoly gondjai vannak a saját életében.

A helyzetet csak súlyosbítja, hogy Paradise beleszeret az egyik osztálytársába. Craeg átlagos civil, korántsem olyan férfi, akit az apja neki szánna, de pontosan olyan, amire Paradise-nak szüksége van. Miközben egy erőszakos cselekedet veszélybe sodorja az egész képzési programot, és kettőjük között ellenállhatatlanná válik az erotikus feszültség, a lány olyan próba előtt találja magát, amelyre soha nem számított. Kétségei támadnak, hogy elég erős-e ahhoz, hogy használja az erejét... a harcmezőn és azon kívül is.
(A fülszöveg fordítása Lukács Andrea (a sorozat fordítója) facebook oldaláról származik!)


J.R.Ward az egyik legolvasottabb írónő esetemben, tőle olvastam eddig a legtöbbet. Meglepett, hogy új sorozatot indít, de természetesen vevő voltam rá.

A testvérek új kiképzőprogramot indítanak, ám arra senki nem számít, hogy egy lány is jelentkezik, aki ráadásul az elit tagja. Eközben Butch a múltban megszerzett tudását egy furcsa haláleset kapcsán kényszerül használni.

Kezdem azt hinni, hogy Ward nem csak jó író, hanem egyenesen gondolatolvasó is. Néhány FTT kötettel korábban felötlött bennem az a gondolat, hogy nagyon hosszú utat tettek meg a szereplők az első rész óta és nincs is ezzel semmi gond. Az idő előrehaladtával azonban nagyon megkomolyodott a sztori, és a hangulat valahogy sokkal sötétebb lett. Ez sem probléma, hiszen a dolgok állása és a személyes drámák megkövetelik ezt az atmoszférát. Az utóbbi részeknél viszont egyre többször volt hiányérzetem a kezdeti részek hangulata, a fiúk csipkelődése, egymás szivatása, a beszólások, meg úgy általánosságban a humor terén. És lám, az írónő is bevallotta, hogy neki is hiányzik és ezért kezdett spin - off sorozat írásba.

Igen, ez a regény már jóval oldottabb hangulatú volt, mint pl. A király vagy Az Árnyékok. Nem azt  mondom, hogy ugyanolyan, mint a kezdetek kezdetén, de hasonló és ez már valami.

Természetesen nem lenne spin-off, ha nem mutatkoznának be új szereplők, de megmondom őszintén, egyikük sem lett igazán a szívem csücske.

A 16 éves Paradise kicsit lázadó, elege van az elit elvárásaiból és nem is igazán törődik azokkal, más elképzelései vannak, mint amit környezete szánt neki. A központban találkozik "A pasival", aki nagyon dögös és nagyon makacs, na meg lelkileg sebzett. Egyszóval nem olyan nagy az újdonságtartalma. Paradise meg Craeg mellett az újak közül talán még Peyton meg Novo kiemelkedőbb egy kicsit. A másik két fút viszont végig kevertem, valahogy nem sikerült igazán megismernem őket. Lehet, hogy később kiforrják még magukat a karakterek, de jelenleg szerintem néhányuknak csak olyan alibi szerepe van. Kicsit úgy érzetem, hogy azért lettek "megteremtve", hogy ily módon többet olvashassunk a régiekről. Azonban nincs ezzel gond, csak érdemes vele tisztában lenni. Egyébként meg miért is lenne gond? Hiszen kis túlzással ők tették lehetővé, hogy a Testvériség eredeti tagjai még többet szerepeljenek, ahogyan jelen esetben Butch és Marissa tette, akikkel elég sok minden történt.

 Butch nem igazán okozott meglepetést olyan szempontból, hogy hozta a szokott formáját, főleg V-vel együtt. Tetszett, hogy ebben az részben az izmai meg az ereje mellett bizony az eszét és korábbi életének tapasztalatait is igénybe kellett vennie a gyilkossági szál megoldásához, ami sajnos nem igazán volt az év gyilkossága, nem kimondottam éreztem logikusnak, de hát nem is vagyok a gyilkosságok szakértője ez tény. Meg az is, hogy nem a gyilkossági szálak miatt szeretem Ward regényeit.

Szóval Butch nem annyira, de Marissa annál inkább tartogatott meglepetéseket. Valahogy a fősorozat női szereplőivel ( tisztelet a kivételnek), nem igazán tudok mit kezdeni, nem igazán ismerhettük meg őket, valahogy párjuk mellett mindig háttérbe szorultak. Sokszor az volt az érzésem, hogy csak az a szerepük, hogy szépek legyenek a testvérek mellett és ellensúlyozzák erőteljesen maszkulin vonásaikat, és kielégítsék vágyaikat. Itt azonban Marissa nagyon aktív volt és kimondottan belevaló, nem hagyta magát rángatni meg utasítgatni, hanem kiállt azért, amit el akart érni, elég csak arra a vitára gondolni Butch és közte a klubról.

A szereplők közül még Lassitert kell kiemelnem. Halálos egy figura, rettenetesen üde színfoltja a történetnek a beszólásaival és vicceivel, amit persze a többiek korántsem tartanak annyira nagyon viccesnek. És valahogy mindig Butch és V a célpontja vagy Rhage. Egyszerűen nem lehetett nem elvigyorodni a megnyilvánulásain.
A másik ilyen megmosolyogtató jelent a csajbuli volt. Nincs abban semmi különös, hogy egy csapat nő moziestet csinál, egy igazi csajos estét, egy jó kis filmmel, ami jelen esetben a Magic Mike volt. Nem is ez volt a vicces, hanem az, ahogy a kedves feleik, az alfa hímek reagáltak erre. Na, hát az mindent megért.

Emellett az új tagok kiképzése is érdekes volt, nem semmi akadályokon kellett átküzdeniük magukat. Csapda - csapda után, egyik nagyobb kihívás, mint a másik, de természetesen ez kellett ahhoz, hogy tényleg kiderüljön, hogy kik a legjobb harcosok.
Összességében tényleg visszatértünk egy kicsit a kezdeti kötetek hangulatához, de sokkal szívesebben olvastam a régi szereplőkről, mint az újakról, Az újoncok eddig nem kerültek hozzám közel, remélem, ez változik  majd a következő kötetekben. A második rész borítóját nem olyan rég hozták nyilvánosságra, a címe pedig Blood Vow lesz és a mikulás hozza majd december 6-án. Az új szereplők mellett pedig Rhage és Mary lesz a középpontban, kicsit folytatván a The Beast történéseit.