Ugrás a fő tartalomra

Nyrae Dawn: What a Boy Needs (What a Boy Wants #2)



Jaden Sinclair tudja, hogy sosem viszi semmire az életben, miért is érdemelne meg egy olyan lányt, mint Priscilla Mendoza? 

Tavaly nyár óta a dolgok nagyon összekavarodtak Jaden és Pris között. A fiú tudja, hogy az ő hibája, de  ez nem akadályozza meg abban, hogy azt kívánja, bárcsak megverhetné a lány új pasiját.
Azzal is tisztában van, hogy egy igazi vesztes, ahogyan apja mondja, de ettől még magának akarja a lányt..
Egy váratlan hír kirobbanása után Jaden a börtönben találja magát. Amúgy is kaotikus élete a feje tetejére állt, és még az is ront a dolgon, hogy anyja kirúgja őt a házukból apja miatt. Ó, igen, egy igazi főnyeremény lenne Pris számára. 
Sebastiannak, Aspennek és Prisnek sínen van az élete, de Jaden tudja, hogy nem képes tartani velük az iramot.
 A csapat kap egy utolsó esélyt a nagy utazásra, amire már régóta vártak, egy utazás New Yorkba, ahol Jaden barátai főiskolára fognak járni. Sajnos, Jaden minél több időt tölt Pris mellett, annál nehezebben képes fenntartani a maga köré felépített falakat, hogy ne találja ki a lány, mekkora roncs is valójában.
Mikor az utazásnak vége, Jadennek el kell dönteni, hogy készen áll -e arra, hogy búcsút mondjon barátainak és a lánynak akit szeret.
Tudja, mire van szüksége, de elég bátor lesz ahhoz, hogy el is érje azt?
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

A Boundless okozta enyhe csalódás után muszáj volt valami olyan rövid olvasmányt találnom, ami biztos, na jó, majdnem biztos, hogy jó lesz, és befér még a The Indigo Spell elé. Mivel a What a Boy Wants tetszett, így ezzel a könyvvel nem nyúlhattam mellé.


Jadennek nem épp jó a helyzete. Apja gyűlöli őt ,csak negatívumokat képes a fejéhez vágni, anyja meg csak nézi az egészet, de nem szól közbe, nem veszi védelmébe.  A lányt, akiért epekedett, elengedte, pedig lett volna rá lehetősége, hogy megszerezze magának. Priscilla most egy másik sráccal jár, akinek Jaden igencsak szívesen beverné a képét. Egyértelműen odavan még mindig Priscilláért.
Egyetlen esélye, hogy megszerezze a lányt, a New York-i út. Muszáj az út alatt megnyílnia, különben egy életre elveszíti. De képes rá? Készen áll rá?

El nem tudom mondani mennyire erre volt most szükségem. Egy ilyen aranyos, néhol vicces, romantikus komfort sztorira.
Igazándiból ez is olyan folytatás, ami túlszárnyalja az első részt. Sokkal jobban bejött, mint Aspen és Sebastian története, jóval kevesebb volt benne az idegesítő elem.
Nem tudom pontosan mennyi idő telhetett el a két történet közt, szerintem nem sok, azonban mégis úgy tűnt, mintha éveket idősödtek volna a szereplők, annyival komolyabban vettek bizonyos dolgokat, és ez nagyon előnyére vált.
Jaden akármennyire lazának és nemtörődömnek mutatja magát, nem az. Sőt, iszonyatos indulatok és bizonytalanság dúlnak benne.
Persze első ránézésre nincs sok oka rá, hiszen jól néz ki, imádják a csajok, van három jó barátja, akik jóban rosszban kitartanak mellette. A bibi ott van, hogy pont azok nem támogatják, akiknek a leginkább kellene. Apja rendszeresen leépíti önbizalmát és azt erősíti benne, hogy egy semmirekellő, nem ér semmit, a barátai is csak szánalomból foglalkoznak vele. Ha az ember egy életen át ezt hallja, egy idő után vagy teljesen leépül az önbizalma vagy besokall és kitör. Szerencsétlen Jadennél mindkettő fennáll. Besokallt, csúnyán összeverekedett apjával, akiről kiderült, hogy nem is az apja. Ezért lecsukták egy éjszakára.
Minden vágya , hogy elinduljanak barátaival New Yorkba, ahol elvileg új életet kezdhetnek, ám Jaden titokban tisztában van azzal, hogy ebben az életben ő nem fog részt venni. Meggyőzi magát, hogy a többieknek nincs rá szükségük és nem akarja őket visszahúzni álmaik elérésében, hiszen ő, aki semmire sem képes, mindig csak visszavetné mindannyiukat.
Szerencsétlen srácot annyira sajnáltam, rossz volt olvasni a bizonytalanságát. Priscilla viszont ügyesen helyre tette őt, még akkor is, ha sokáig tartott. Nagyon egymásra találtak ők ketten, nem véletlenül.


Take care of her. That's what you do, right? When someone is important to you, you take care of them. You try to take their pain away, pull it into yourself if you can, because it's easier to fight her demons for her than to risk someone scarring her.


Igazándiból tényleg csak kiemelni tudom, hogy mennyit változtak a karakterek az előző rész óta. Jó persze, nem komolyodtak meg teljesen, de nem is kell.  18 évesen még nem kell, belefér a bulizás meg az ökörködés bőven, de akkor is.  Sokkal érettebben álltak egymáshoz és az eseményekhez. Még Sebastianék is. Amellett, hogy ment folyamatosan a beszólogatás, meg egymás oltogatása mind a  négyük részéről, amin néha nagyon - nagyon jókat mosolyogtam, megvolt a komoly oldaluk is, és igazándiból ez volt az, ami nálam megmentette a könyvet.
A végén kimondottan sajnáltam, hogy nincs több része a sorozatnak, pedig igazán olvastam volna tovább.
Rövid is volt, jó is volt, elszórakoztatott. Pont ez kellett.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)