Ugrás a fő tartalomra

Lauren Kate: Torment (Fallen 2)

Földi pokol .Ezt érzi Luce, most hogy távol van bukott angyal barátjától, Danieltől. Egy örökkévalóságig tartott, mire megtalálták egymást, de a fiú most bejelentette, hogy el kell mennie, addig, amíg levadássza a Kitaszítottakat - a halhatatlanokat, akik meg akarják ölni a lányt. Daniel A Shoreline-ban rejti el Luce-t, ami egy iskola a sziklás Kaliforniában tehetséges diákok számára: Nephilimeknek, a bukott angyalok leszármazottainak és mezei embereknek.A Shoreline-ban Luce megtanulja mik is valójában az Árnyak és hogy lehet ablakként használni őket, azért hogy bepillanthasson előző életeibe. Minél többet tud meg Luce, annál inkább gyanítja, hogy Daniel nem mondott el neki mindent.Valamit rejteget, valami veszélyeset. Mi van akkor ha Daniel verziója a múltról nem fedi a valóságot? Mi van akkor ha Luce-nak mással kellene lennie?
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

A Fallen sorozat 2.részét nagyon vártam, többek között a borító miatt is. Az első rész tetszett, főleg az a borongós hangulata, a folytatástól ebből kifolyólag elég sokat vártam.
Az első résznek ott lett vége, hogy Luce egy ősi csata közepén találta magát, aminek hatására Daniel úgy döntött, minél távolabb viszi Luce-t, annál jobb. Így kerül a 2. rész elején a Shoreline elnevezésű iskolába, ahová Nephilimek és emberek egyaránt járnak. Ez a hely össze sem hasonlítható a Sword & Cross - szal, itt a napfény és a tenger uralja a terepet, temető helyett a tengerparton lehet sétálni.Abban is különbözik, hogy Luce itt nem láthatja Danielt, hisz az angyal megmondta neki, hogy nem találkozhatnak addig, amíg nem  intéz el bizonyos dolgokat, de hogy milyen dolgokat, arról nem beszélt. Luce, hogy lefoglalja gondolatait, tanulmányozni kezdi az Árnyakat, ám minél mélyebbre ás, annál nagyobb baj szélére sodorja magát,. Vajon így, hogy Daniel nincs a közelében , lesz aki megmentse?
Be kell vallanom csalódás volt egy kicsit ez a rész. Egyrészt rettentően hiányzott az a misztikus, sejtelmes hangulat az első részből, ami számomra a könyv varázsát adta, másrészt meg indokolatlanul el volt húzva a könyv háromnegyede.
Annak ellenére, hogy könnyen, gyorsan olvasható, mégsem tudtam neki maximális pontot adni, mert elég sok logikai baki - szerűségbe futottam bele, annak ellenére, hogy nem vagyok kiélezve az ilyenekre és sokszor észre sem veszem őket. Ha viszont már én is észreveszem, ott már gond van. Például, amikor Luce az Árnyakat próbálja használni. Az elején órákba telik neki, délután kezd hozzá és hajnalra jár az idő, mire végez. Aztán később meg már megy ugyanez percek alatt. Vagy mikor meglőnek valakit egy halálos nyíllal, nyílván meg kéne hogy haljon, de itt pillanatok múlva minden magyarázat nélkül ücsörög és beszélget. Gonoszan hangozhat, de  azt a karaktert ténylegesen meg kellett volna ölni, kimondottan jót tett volna a történetnek.
A szereplők közül is néhánya egészen érdekes változáson mentek keresztül, de sajnos nem feltétlenül pozitív értelemben. Luce a Fallenben nem tűnt ennyire butuskának. Miután megpróbálják megölni, és többen is mondják neki, hogy maradjon az iskola területén, mert azon kívül veszélyes, mit csinál? Azért is elmegy kirándulni, meg bulizni.
A végén hozott döntését sem igazán értettem, remélem azért kapunk a 3. részben magyarázatot rá.
Aztán mikor kap egy levelet Danieltől, ő is sejti, hogy nem a drága, angyalka barátja írta, de azért csak elmegy a találkozóra, mert hajtja a kíváncsiság. Ez a viselkedés, ennyire szerintem nem volt rá jellemző eddig.
Danielből pedig mintha kiölték volna a megfontoltságot és a szerelem elvette volna az eszét, játssza a féltékenyt, de elég nevetségesen, számomra kicsit általános iskolás módon. 
A Hálaadás napi vacsoránál szimplán az jutott eszembe, hogy egyenesen olyan, mintha egy családi kabarét néznék.
Ezek után természetesen joggal kérdezhetitek, hogy mégis mire kapott 4 pontot. Először is arra, hogy könnyen olvasható, jó az alaptörténet,amit ha nem nyújtott volna el ennyire vagy jobban kidolgozta volna, jobb lett volna, és vannak benne imádni való karakterek (Cam, és Arriane). Az egyik szereplőnek pedig volt egy megmozdulása a végén, amit nagyon tetszett. Igazából az volt az amit felhúzta 4 pontosra. De nem írom le, hogy mi volt az , mert spoiler lenne, ha valakit esetleg érdekel, keressen meg privátban, elmesélem neki :)
A sorozat 3. része már megjelent, de nem hiszem, hogy mostanában fogom olvasni, mert van még előtte jó sok minden a listámon, de a későbbiekben mindenképpen sorra fog kerülni a Passion is.
Addig is itt egy látványos trailer a Tormenthez :



Értékelés :

Megjegyzések

  1. hmm.:D az első részét most olvasom és nagyon jó.:) titokzatos és romantikus.:)
    ja és amugy azt szeretném kérdezni h nem tudod mikor jelenik meg magyarul?:)

    VálaszTörlés
  2. Én is erre lennék kiváncsi , hogy mikor jelenik meg magyarul :D Most olvastam ki az első részét és nagyon tetszett! Biztosan a következőt is elfogom :)

    VálaszTörlés
  3. @vany, @Sandy Mint a Magyar megjelenések oldalon is láthatjátok itt a blogon, csak jövőre jelenik meg magyarul. Amint lesz pontosabb dátum, oda fogom kiírni :)

    VálaszTörlés
  4. jaj én már nagyon várom hogy a harmadik része megjelenjen magyarul, mert kíváncsi vagyok, hogy mire megy Luce :)pont tegnap éjjel fejeztem be a Tormentet, és egyetértek, hogy a Fallen sokkal inkább magával ragadóbb, de mivel nem szoktam sorozatot abba hagyni, ezt is be fogom fejezni bármilyen legyen is a könyv hangvétele. örülök, hogy megtaláltam a bejegyzésedet, szeretek egyéni véleményeket olvasgatni, így kicsit össze is vetem a sajátommal :)
    szép napot ! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)