Ugrás a fő tartalomra

Első szülinap

Én is beállok a szülinapos blogok sorába.

Pont ma egy éve,hogy elkezdtem külön könyves blogot vezetni. Előtte a személyes blogomra írogattam a könyvekről alkotott véleményemet, de azt egy idő után kinőtték és saját helyet követeltek maguknak. Így tavaly egy verőfényes augusztus 12-i napon megszületett a drága.
Azóta több kinézet változáson is átesett,alkalmazások kerültek fel rá, és tűntek el róla. De az első szülinap alkalmas volt arra, hogy egy kicsit nagyobb változást is eszközöljek. Ezért időzítettem mostanra a névváltozást. Az előző név nem volt a legpraktikusabb a hosszát tekintve. Így most  lényegesen rövidebbet kapott, de leírásban, alcímben meghagytam a régit, hogy azok is megtaláljanak, akik már rég nem jártak itt nálam :) Köszönöm mindenkinek, aki a szavazatával segített a döntésben! :)
Sok mindenkit megismertem mióta jelen vagyok a blogvilágban, sőt néhány jó barátra is szerte tettem. Mert ugye mi hozná össze a z embereket a legjobban, ha nem az olvasás és a könyvek szeretete.
Nem tudok pontos statisztikát adni az elmúlt egy év látogatottságával kapcsolatban, mert nem a legelejétől vezetem. De egy biztos, több, mint 10.000 látogató járt erre összesen, Ha ezt a mostanit nem számítom, akkor 108 bejegyzés született kisebb nagyobb rendszerességgel, ehhez jön kereken 150 komment, amit nektek, olvasóknak köszönhetek. :)
Remélem tetszik az új kinézet, és ezután is benéztek majd ide hozzám, az én kis könyves mennyországomba :D

Megjegyzések

  1. Boldog évfordulót!!!:) Szeretem az ajánlóidat olvasni, szóval még vagy 1000 ilyen alkalmat!:)

    VálaszTörlés
  2. Boldog szülinapot Nancy blogja! ;) Egyetértek Szanikkal, még írj jó sok könyvajánlót nekünk! :)

    VálaszTörlés
  3. @Szanik Köszönöm, szépen, aranyos vagy :D Én is remélem, hogy még jó pár évig köztetek, könyves bloggerek között maradok :D

    @Mónika Nagyon köszönöm, és ígérem megpróbálok továbbra is érdekes könyvekről jó kis ajánlókat írni nektek! :)

    VálaszTörlés
  4. Boldog születésnapot! Még sokszor ennyit mindannyiunk örömére. :)

    VálaszTörlés
  5. Boldog szülinapot!
    Igen én is egyetértek írj még sokáig könyvekről. És ha már itt vagyok lehet egy kérdésem a bloggal kapcsolatban: Hogy tudtál ilyeneket csinálni: főoldal, angol nyelvű megjelenések infók, magyar nyelvű megjelenések?

    VálaszTörlés
  6. @Angi Köszönöm szépen :) Igyekezni fogok! :)

    @Mary Alexa Drown Köszönöm a jókívánságokat! :)
    Olyat ott tudsz csinálni, ahol a bejegyzéseket írod (ha blogspotos vagy), az oldalak szerkesztése menüpontban. Ha nem sikerülne, írj nekem egy emailt, és leírom neked részletesebben.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobb...

Nyári readathon beszámoló - 2. hét

 Véget ért a readathon második hete is, és már hozom is róla a beszámolót.

Jamie McGuire: Walking Disaster (Veszedelmes sorscsapás) (Beautiful #2)

A Gyönyörű Sorscsapás Travis szemszögéből elmesélve. Mennyi az a túl sok szerelem? Travis két dolgot tanult meg az anyjától, mielőtt meghalt: Szeress keményen, küzdj még keményebben. A Walking Disasterben Travis élete tele van gyors kapcsolatokkal, titkos fogadásokkal és erőszakkal. Épp amikor úgy érzi, hogy legyőzhetetlen, Abby Abernahy térdre kényszeríti. Minden történetnek két oldala van. A Gyönyörű sorscsapásban meghallgathattuk Abby verzióját  Most viszont eljött az idő, hogy Travis szemén keresztül lássuk a történteket. (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Aki olvasta a Beautiful Disasterről írt bejegyzésemet itt a blogon, az tudhatja, hogy a hibái ellenére szerettem a könyvet, így nem volt kérdés, hogy a második rész is kap egy esélyt, ami tulajdonképpen nem egy klasszikus értelemben vett folytatás.