figyelmeztetés

A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.


2010. február 6., szombat

Lauren Kate : Fallen

"Van valami fájdalmasan ismerős Daniel Grigoriban. Titokzatos és zárkózott, és azonnal felkelti Lucinda Price figyelmét, amint a lány megérkezik a Sword & Cross javítóintézetbe a fülledt Savannah-ba, Georgia államba. A fiú az egyetlen fénysugár számára egy olyan helyen, ahol a mobiltelefon tiltott, ahol mindenki  egy rakás szerencsétlenség, és kamerák figyelik a diákok minden mozdulatát.
Bár Daniel semmit nem akar a lánytól - és ezt viselkedésével is tisztán hangsúlyozza, Luce mégsem hagyja annyiban. Vonzódik hozzá, éppen ezért úgy érzi muszáj kideríteni,  mit rejteget annyira kétségbeesetten Daniel még akkor is, ha ez megöli őt."


(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Úgy tűnik lassan lecsengőben van a vámpírláz külföldön (holott nálunk még csak most indult be igazán), és  szépen lassan az angyalok átveszik a helyüket a népszerűségi lista élén. Edward lassan már a múlté (bocsi az Edward - pártiaktól). :)
Luce azonnal kiszúrja magának a srácot, amint megérkezik az új iskolájába. Ismerős neki, de nem tudja honnan. Nem elég, hogy egy teljesen új helyre került, de ráadásul olyan helyre, ahol mindenkinek van valami kis titkolnivalója  a múltját illetően. Ahogyan Luce-nak is. A pasija egy csónakházban történt pásztorórájuk alatt kitört tűzben meghal, amiért persze a lány magát hibáztatja. Na meg persze ott vannak az árnyak, amiket kiskora óta lát...
Minél közelebb szeretne kerülni Danielhez, a fiú annál ellenségesebben viselkedik. De azért van, aki érdeklődik a lány után, mégpedig Cameron. Luce sokáig nem tud dönteni a két fiú között, de aztán, Daniel felé billen a mérleg nyelve. Ami nem is meglepő, hiszen ő van ott, ha a lány bajba kerül, ha hirtelen egy szobor rádől vagy ha Cameron túl erőszakossá válik vagy ha épp Luce bentragad egy égő könyvtárban... Luce egyre inkább nyomoz Penn nevű barátnője segítségével, a kirakó darabjai pedig egyenként helyükre kerülnek...de persze a neheze még csak ezután jön, mert célszerűbb lett volna nem nyomozni, ha életben akarnak maradni. A gépezet azonban beindult a kérdés már csak az, hogy ki és hogyan éli túl a harcot. Az angyalok harcát.
Sokan biztosan letennék, mert már megint egy sablonos kezdetű könyvől van szó. Van a lány, meg a jó fiú meg a rossz fiú... De óva intenék mindenki attól, hogy letegye. (Alapból hogyan lehetne letenni egy ilyen borítóval rendelkező könyvet? Egész nap csak nézegetném.. :-)  )
Jó kis történet ez. Bár az eleje egy picikét vontatott, de aztán utoléri magát a dolog. Ami nagyon tetszett benne az a halvány reinkarnációs vonal. Nem mondanám, hogy teljes mértékben hiszek benne, de azért érdekes volt róla olvasni.
A szereplők személyiségébe nem nagyon akarok belemenni, mert itt is a szokásos vonulat van jelen, a titokzatos, de a lelke mélyén hősszerelmes, jó pasi (ami persze nem baj), a lány, aki valahogy belekavarodik ebbe a természetfeletti lényekkel tömött világba(mint utóbb kiderül nem véletlenül), és van a rossz fiú, aki a lányt akarja bármi áron (akár a jó fiú kiiktatása árán is). Szóval nem újdonság, de maga a történet mégis jó. Tetszik nekem ez az angyalos dolog. Egyébként ez a könyv kicsit más volt, mint a Becca Fitzpatrick - féle Hush, hush. Ott a bukott angyaloknak nincs szárnyuk, az ebben szereplőknek viszont volt és aktívan használták is. Itt nem akarják kiszívni az emberek lelkét és átvenni a testüket.
Amit még sajnálok, hogy meghal a végén egy szimpatikus, szerethető karakter. Vártam, hogy majd valahogy feltámasztják, de nem... :(
Sikerült egyébként egy olyan sötét hangulatot, világot teremtenie az írónőnek, amitől még az is borzongani kezd, aki olvassa a könyvet. Nagyon jól festi le a tájat, a környezetet, és a hangulatot is az egyes helyzetekben. Szinte pontosan láttam magam előtt az egész színteret. 
Egy pici problémám van. Mégpedig a folytatása. Ugyanis én itt abbahagytam volna. Tudom, hogy lesznek olyan fanatikus rajongói a könyvnek, ha egyszer eljut hozzánk is, hogy 100 résszel sem lesznek képesek betelni, de nekem akkor is elég lett volna ez az egy rész. Én nem érzem benne a folytatás lehetőségét. De lehet, hogy csak már besokalltam a sorozatoktól.
Mindegy. De ettől még jó a történet és természetesen el fogom olvasni a folytatását, ha kijön ( Torment címmel 2010 szeptemberében). Addig is megpróbálkozom az írónő másik könyvével is. (Abban nincs angyal.)

Értékelés:

18 megjegyzés:

  1. Szia!

    Pedig a végén alig kapunk magyarázatot :) Szerintem égbekiált a folytatásért :)

    VálaszTörlés
  2. Szia Borostyán!
    Jogos. Ebben igazad adok Neked. Tény, hogy sok az elvarratlan szál, meg a részben felfedett titok. De akkor megírhatta volna egy kicsit hosszabbra is a könyvet az írónő, és nem kellene 2. rész. :)
    De mint már írtam valószínűleg kicsit besokalltam a sorozatoktól és ezért mondtam, hogy szerintem itt is be lehetett volna fejezni. :)
    És változatlanul tartom, hogy el fogom olvasni a folytatást, ha megjelenik. :)

    VálaszTörlés
  3. Végre egy magyar kritika erről a könyvről. :) Szemeztem vele a borító miatt, de valahogy féltem, hogy túl sablonos könyv lesz. De meggyőztél, és azt hiszem, hamarosan nekilátok. :)

    VálaszTörlés
  4. Én is a borítóba szerettem bele. :)A könyvnek pedig az a nagyon sötét hangulata fogott meg. Kíváncsi vagyok, Neked mennyire fog tetszeni. :)
    Ja, egyébként utólagos engedelmeddel, kiraktam a blogod linkjét az "Akiket én olvasok" szekcióba. Remélem nem gond. :)

    VálaszTörlés
  5. Én köszi, hogy kiraktál. :) Én is kilinkeltelek. És megyek is tovább böngészni a blogodban. :D

    VálaszTörlés
  6. Szia! Arra lennék kíváncsi, hogy esetleg nem tudod, hogy megfog e jelenni magyarul is ez a könyvsorozat? Előre is köszi az infót! És nem mellesleg tetszik a blogod! Ha gondolod látogass el az enyémre, amin különben a történeteim találhatók. Itt a címe, ha érdekel: http://lexie-midnightsoul.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  7. @Lexie Legutóbbi információim szerint már a Könyvmolyképző kiadónál vannak a jogok, tehát elvileg várható. De hogy mikor lesz belőle ténylegesen könyv, azt sajnos nem tudom. Amint lesz valami információm, azt azonnal kirakom majd a "magyar megjelenések" menüpontba itt a blogon.

    VálaszTörlés
  8. Mégegyszer nagyon szépen köszönöm az infót! :)

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok! Engem nagyon megragadott a történet, és másokat is sikerült megfertőznöm vele. Talán az igazi függőséget az a rengeteg kérdőjel eredményezte ami az első könyv végén a fejünkben maradt.
    Én olyan infót kaptam, hogy a Könyvmolyképző jövőre tervezi megjelentetni a magyar kiadást, de pontosabbat nem tudok.
    Egyébként a sorozat 4 könyvre van tervezve, úgyhogy senki ne remélje, hogy a második végén annyival okosabbak leszünk :)

    VálaszTörlés
  10. @Nikoletta
    Szia!
    Nálam a hangulat volt az oka annak, hogy nem bírtam letenni, és tudtam, hogy akárhány részes lesz elolvasom.
    Mondjuk én nem követem, ennyire előre, hogy mikor jelenik meg magyarul, de örülök, hogy azok is hozzájuthatnak majd, akik nem tudnak angolul.
    Igen. A harmadik rész jövő tavasszal jelenik meg Passion címmel. De persze előtte alig várom a második részt. :D

    VálaszTörlés
  11. Hali!
    Segítenétek ,mert nem vagyok képbe hogy melyik az 1.2.3. rész meg ha van akkor a negyedik is.meg hogy melyik mikor jelent vagy jelenik meg .Köszönöm:)

    VálaszTörlés
  12. @Névtelen A sorozat kötetei megjelenés sorrendjében a következők: Fallen, Torment, Passion, Rapture. Ebből angolul három, magyarul egy rész jelent meg.A Rapture Amerikában 2012-ben fog kijönni, a magyar megjelenésekről még nincs információ.

    VálaszTörlés
  13. Csak én vagyok így vele, vagy a Passion borítója tényleg nem illik az első kettőéhez? A borító miatt olvastam el az elsőt, a másodiknak már jóval világosabb lett, de ez a harmadik! Eddig sokkal művészibb és drámaibb volt a kép, a harmadiknál színes felhők, ronda lány, és csomó szín ( az elsőhöz képest). Szerintetek nem ütnek el?

    VálaszTörlés
  14. @Felicity Ha csak a külsőségekre és látványra megyünk, akkor a Passion valóban elüt az előző két résztől. Azonban úgy vettem észre, hogy nem ok nélkül lett ilyenre tervezve. Miután elolvastam a Tormentet,tisztán érthető volt, hogy ez a borító miért lett világosabb, mint az első részé. És szerintem a Passion is a történet alakulása miatt lett színesebb, mint ez eddigi borítók.

    VálaszTörlés
  15. Szerintem már kis hazánkban is leáldozik a Vámpíroknak,legalábbis nálam biztosan:D Egy valamiben jó volt h megjött a Twilight,egyre több ilyen természetfeletti romantikus regény jelenik meg ami nekem nagy öröm,mert szeretem a romantikát,de nem az e világi sablonosat:D szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Ki ne vágyna egy angyalra? Vagy esetleg egy alakváltó leopárdra...hmmm én elgondolkoznék:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, most már nálunk is múlóban van, de 2 évvel ezelőtt, amikor ez a bejegyzés született, még csak kezdődött ez a hullám :)
      Nálunk is egyre többféle lényes könyv jelenik meg, és ennek szerintem minden a YA műfajért rajongó olvasó örül :)

      Törlés
  16. Ez a könyv milyen szemszögböl van irodva? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nincs konkrét szemszög, ugyanis a könyv E/3-ban íródott.
      Üdv: Nancy

      Törlés

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)