" A könyörtelen Vishous pusztító átokkal kénytelen együtt élni, és azzal a rémisztő képességgel, hogy a jövőbe lát. Az apja által vezetett harcosok táborában nőtt fel, ahol sokszor bántalmazták. A testvériség tagjaként nem érdeklik az érzelmek, csupán az Alantasok Társaságával folytatott háború. Mégis egy emberi lény, Jane Whitcomb doktornő menti meg a biztos haláltól, akinek feltárja lelkét és szenvedéseit, és életében először megtapasztalja az igaz szerelmet. Sorsát azonban így sem kerülheti el, hisze előre látta, a nőnek nincs helye az életében."
Végre kitisztult a kép. Vishous az előző részek alapján tök homály volt számomra, de itt azért alaposan megismerhettük az életét. Néhol talán túl alaposan is... :)
Vishous egy Alantasokkal vívott "hétköznapi" harc során megsérül és kórházba kerül. A gond csak az, hogy emberi kórházba. Ahol is azonnal beleszeret a doktornőbe, aki életmentő műtétet végzett rajta.
Túllépvén az ezt megelőző "tévelygésén" szerelmi téren, egyértelmű, hogy a nőt meg kell szereznie. Az övé kell, hogy legyen. Ám ez nem is olyan egyszerű, mert mikor beleélné magát az új helyzetbe az Őrzőtől olyan feladatot kap, amire senki nem számított, és ami egyértelműen felborítja a terveit Jane-nel. De nincs olyan dolog, ami meggátolna egy szerelmes vámpírt abban, hogy a kedvese mellett legyen.... A doktornőért bármire képes lenne, még a legsötétebb dolgokra is.
Tény, hogy ebben nem volt annyi akciójelent, mint a megelőző részekben, de ez egyáltalán nem vont le az értékéből.
Érdekes volt megismerni Vishous múltját teljes egészében. Ez az "Anyuci" dolog is egészen váratlan fordulat volt és van egy olyan érzésem, hogy ez dolog tartogat még meglepetéseket a későbbiekben.
Annak meg különösen örültem, hogy azért Ward nem csinált belőle a végére tök papucsot, hanem azért meghagyott benne némi macsó, kemény vonást. Rhage-et is azért kedveltem, mert benne maradt a "vadállati" énje is. :)
John karaktere is kezd egyre szimpatikusabbá válni, az viszont még mindig kimondottan frusztrál, hogy Tohr-ról senki nem tud semmit. Remélem valamelyik könyvben azért még előbukkan, mert nem bírom a bizonytalanságot. :)
Jane - ről és Vishousról még annyit, hogy jók voltak a szócsatáik. Nagyon összeillettek.
Végezetül egy kis szösszenet a könyvből (Vishous és Jane párbeszéde még a történet elején):
"A páciense a füléhez hajolt.
- Nem néztelek szurkolólánytípusnak. De abban igazad van, hogy mindketten lemészárolnánk bárkit, aki csak egy kicsit is rád mer ijeszteni. - súgta a házi papucsba bújtatott tesztoszteron óriás, majd felegyenesedett.
Jane megütögette a karját, és begörbített mutatóujjával hívta, hogy hajoljon vissza hozzá.
- Csak úgy mellékesen megjegyzem, hogy félek az egerektől és a pókoktól, de ha meglátsz egyet, nem kell előkapnod azt a pisztolyt az oldaladon, és lyukat lőnöd a falba, oké? Egy egérfogó meg egy összetekert újságpapír is tökéletesen megteszi. Ráadásul nem kell újrafalazni utána.
Megveregette a férfi karját, jelezve, hogy befejezte, aztán ismét előrenézett az alagútban.
Vishous először csak halkan, aztán teli torokból nevetni kezdett...."
Értékelés:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)