Ugrás a fő tartalomra

Megjelenő szépségek (45) - február

Az utóbbi hónapokban többször is említettem, hogy kissé eltávolodtam a ya műfajtól vagy legalábbis bizonyos alfajaitól. Ez egyesen azt eredményezte, hogy jóval csökkent a várós megjelenések száma, mert még nem találtam meg azt, ami a felnőtt olvasmányok közül betölthetné a helyét. A new adult műfaj szeretete megmaradt, de azon belül is erősen szelektálni kell.

Éppen ezért van az, hogy mostanában a megjelenős posztokban nagyon kevés a könyv. Amit egy részről nem bánok, mert haladok a régebbiekkel, másrészt viszont olyan érzésem van, hogy lemaradok valamiről. Hogy miről azt ne kérdezzétek, mert fogalmam sincs. 

Ebben a hónapban sincs sok megjelenés, ami engem érdekelne, de ezért kárpótol az, hogy a kettő közül az egyik, a egyik kedvenc írónőm új regénye.

Ruta Sepetys: Salt to the Sea Elég csak annyit tudni, hogy új Sepetys könyv és engem már meg is vett. Főleg, hogy köze van (nagyon halványan) az Árnyalatnyi reményhez is. Kell ennél több? Szerintem sem.
Megjelenés: február 2.

Lori Foster: Fighting Dirty Ez is egy sorozat 4. része. Egy olyan sorozaté, amiből még csak az első részt olvastam. De a másik 2 részt már csak azért is el kell olvasnom, hogy eljuthassak eddig a részig, ami a kedvenc szereplőmről szól, Armie-ról.
Megjelenés:február  23.

Még egy random dolog így a végére. Ma sütött a nap. Kijött a medve. Meglátta az árnyékát. Nem ment vissza a barlangba. Most akkor jön a tavasz, vagy mi van? Hová lett a világ, hogy már a medve sem tudja, hogy merre van az arra?


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)